Már éjjel fél 2-kor beállt a sorba az új ALDI első vásárlója

Hatalmas érdeklődés övezte Balassagyarmaton, Nógrád vármegye
első ALDI áruházának csütörtök reggeli nyitását. Az új üzletbe
özönlött a tömeg, az első vásárló órák óta várakozott a bejáratnál.

2023 március 9-én az ALDI Magyarország megnyitotta első áruházát Nógrád
vármegyében. Az új üzlet Balassagyarmaton, a 22-es főút mentén a
városközpontban, az egykori kínai áruház helyén nyitotta meg kapuit a vásárlók
előtt.

 

Az első vevők már órákkal a nyitás előtt megérkeztek az áruház bejárata elé. Az
üzlet kilencven gépjármű befogadására alkalmas parkolója már reggel 7 óra
előtt megtelt. Már a kora reggeli nyitás előtt is elképesztő tömeg gyűlt össze,
óriási sor várakozott a kapuk előtt és a vásárlók száma később sem csökkent.

Az első vásárló éjjel fél 2 óta várakozott az üzletnél, hogy elsőként léphesse át a
küszöböt. Elmondása szerint ő vadkameráért érkezett, de sokan televízió miatt
álltak sorba több órát.

A tömeg ellenére az emberek fegyelmezetten viselkedtek, és az üzlet is jól
kezelte a nem mindennapi helyzetet. Fokozatosan engedték be a boltba a
vásárlókat és mindenkit megnyugtattak, hogy bőven készültek áruval, nem fog
elfogyni. Az üzlet az akciókon kívül több meglepetéssel is készült, a kijáratnál a
vásárlók szerencsekereket forgathattak különböző nyereményekért, és hostess-
ek osztogattak lufikat.

Az áruházlánc egy közleményt juttatott el a nool.hu hírportálhoz, amelyből
kiderül, hogy a balassagyarmati üzlet környezetvédelmi szempontból is
kiemelkedő, hiszen modern hőszivattyús rendszerével alacsony
energiafelhasználás mellett működtethető.

A nyitás kapcsán Bernhard Haider, az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt.
országos ügyvezető igazgatója így fogalmazott: „Régi tervünket váltjuk valóra
azzal, hogy Nógrád vármegyében is üzletet nyitunk, ezzel üzlethálózatunk
valamennyi magyar vármegyében képviselteti magát. A Rákóczi fejedelem útján
most megnyitott áruházunkkal 25 új munkahelyet hoztunk létre a városban, és
ezzel bőven 6000 fölé nőtt magyarországi munkatársaink száma.”

Idáig vezetett a világgazdasági krízis. Odáig jutottunk, hogy egy újonnan
megnyílt áruház akciói miatt már a nyitás előtti éjszakán kígyózó sor kezd
növekedni, mert nem csak az élelmiszerek, hanem a legtöbb áru már
kétszerannyiba kerül, mint az infláció előtti időkben, és ez a szám még a jobbik
eset. Szisztematikusan, lépésről-lépésre haladunk afelé az állapot felé, amikor
az emberek döntő többsége már képtelen lesz megfizetni annyi élelmet,
amennyire az egészséges élethez szüksége van. Tehát, hamarosan kezdetét
veszi, az éhínség időszaka. A kényelmes élet időszakának kapuit már régen
bezártuk, a szép emlékeket pedig magunk mögött hagytuk, és jelenleg
tehetetlenük nézzük végig, ahogy egyre sűrűbb és sötétebb ködbe merülnek a
régi szép idők, amikor még feleennyibe került minden, és napról-napra a
feledés homályába vesznek.

Helyi

Két újabb kerékpárút épülhet Balassagyarmat környékén

Saját facebook-oldalán osztotta meg az örömhírt Csach Gábor, Balassagyarmat polgármestere, hogy a Terület – és Településfejlesztési Operatív Program Fenntartható Városfejlesztés pályázati csomagból öt projektet hagyott jóvá az irányító hatóság. A programban az Ipoly-parti város önkormányzata összesen huszonegy fejlesztési elképzelést adott be, 7,5 milliárd forintos kerettel, ebből 1,645 milliárdból gazdálkodhat a jövőben a település. Az öt… Bővebben

Bővebben...
Helyi

Sportember-építészről szól a balassagyarmati származású szerző kötete

Manapság igen ritka az a személy, aki a csúcsok csúcsára érő sportolói pályafutása befejezése után nem csupán megállja a helyét a civil életben, hanem választott szakmájában is a hon legkiválóbb alakjai közé emelkedik. Hajós Alfréd ilyen ember volt, akit versenyzőként és műépítészként egyaránt mutat be a balassagyarmati származású Nagy Angela nemrégiben megjelent könyve. A rengeteg… Bővebben

Bővebben...
Helyi

Szombaton nyitja kapuit Rétságon a városi piac

Hosszadalmas cifra hercehurca és kacskaringós kalamajka után április 5-én, szombaton végre megnyitja kapuit Rétságon a városi piac. Közel tíz évvel ezelőtt nyerte el Rétság önkormányzata a Zöld Város Programban a mintegy félmilliárd forintos központi támogatást, amelyben több közterületi felület megújítása mellett a városi piac teljes korszerűsítése szerepelt. A kivitelezési folyamatok megindultak, eleinte még jó ütemben… Bővebben

Bővebben...