Keresztény fesztivált tartottak Hatvanban

A hatvani Kossuth téren tartottak keresztény fesztivált, ahol számos programmal várták az odalátogatókat a helyi egyházközségek vezetői és az esemény szervezői. Az ökomenikus eseményen több különböző keresztény irányzat, így a katolikus, a református, a baptista és az evangélikus is képviseltette magát.

,,Mindannyian együtt vagyunk azokkal, akiknek a társaságában jól érezzük magunkat, és akiket szeretünk. Erről szól egy ünnep, és őszintén remélem, hogy erről szól az élet is. Köszönöm szépen önöknek, hogy itt vannak, és együtt ünnepelhetünk. Mindannyiuknak őszintén a legjobbakat kívánom – nyilatkozott Horváth Richárd, Hatvan polgármestere.

Krizsán Zoltán, Hatvan Belváros Római Katolikus Egyházközségének plébánosa elmondta, hogy nagyon örül annak, hogy felekezetektől függetlenül testvérként tekintenek egymásra a különböző keresztény irányzatokat követő hívők, hiszen többek között ennek is volt köszönhető a rendezvény nagyszerű hangulata.

Krisztust dicsérő zenekarok mellett még számos programon részt vehettek az odalátogatók, hiszen gyermekek számára lehetőség volt többek között bibliai történetek képregény formájában való megismerésére és történetek mesélésére is.

Az rendezvény közös imádsággal és áldással zárult.

Helyi

Két újabb kerékpárút épülhet Balassagyarmat környékén

Saját facebook-oldalán osztotta meg az örömhírt Csach Gábor, Balassagyarmat polgármestere, hogy a Terület – és Településfejlesztési Operatív Program Fenntartható Városfejlesztés pályázati csomagból öt projektet hagyott jóvá az irányító hatóság. A programban az Ipoly-parti város önkormányzata összesen huszonegy fejlesztési elképzelést adott be, 7,5 milliárd forintos kerettel, ebből 1,645 milliárdból gazdálkodhat a jövőben a település. Az öt… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Belföld Heves

Népszerű parkoló válik fizetősség Egerben

Rémes hír az Eger környékbeli autósok számára. Valakinek az a szuper ötlete támadt, hogy „így sem költenek elég pénzt kényszerből feleslegesen a magyar emberek, miközben alig bírnak megélni, de tegyünk fizetősség még egy parkolót Egerben”. A zseniális ötletet azzal a fantasztikus érvvel indokolták, hogy a parkolóház kihasználatlansága és a gazdasági környezet okozza a változtatást. Az… Bővebben

Bővebben...
Helyi

Sportember-építészről szól a balassagyarmati származású szerző kötete

Manapság igen ritka az a személy, aki a csúcsok csúcsára érő sportolói pályafutása befejezése után nem csupán megállja a helyét a civil életben, hanem választott szakmájában is a hon legkiválóbb alakjai közé emelkedik. Hajós Alfréd ilyen ember volt, akit versenyzőként és műépítészként egyaránt mutat be a balassagyarmati származású Nagy Angela nemrégiben megjelent könyve. A rengeteg… Bővebben

Bővebben...