Társadalmi atomizálódás, demográfiai krízis, kollektív boldogtalanság, növekvő depresszió, növekvő bűnözés.
Mindössze egy maroknyi felsorolt kérdéskör azon társadalmi szintű problémák sorából, melyek egy évtizedek óta zajló globális folyamat következetes eredményei, továbbá melyek alkotóerői elsőrendű céljukként tűzték ki maguk elé, hogy a fent említett destruktív eszközök alkalmazásával, szisztematikusan és végérvényesen felszámolják múltunkat, bekebelezzék jelenünket, és felemészszék jövőnket. A cél adott.
A rendszerváltásnak csúfolt gengszterváltás alkonyán pusztán sejthettük, hogy ama keletről érkező sötét kor – melyben szüleink és nagyszüleink felnőttek – végzetes bukását követően, talán egy még pusztítóbb vihar indult útnak a nyugati horizontról. Ha csak sejtettük volna.
Ha a 90-es évek polgárának hatalmában állt volna akár egy pillanat erejéig a jövőnkbe tekinteni, abba a jövőbe, amely egy új századdal együtt egy új ezredév kapuját tárta fel az ember előtt, szembesült volna a fájdalmas igazsággal, és megakadályozhatta volna, önmaga alkonyát. De nem így történt.
Ugyan ki gondolta volna a felszabadulás éveiben, amikor Kelet-Európa valamennyi nemzete csillogó szemekkel figyelte, ahogy a vérben ázott tűzvörös csillag lehullott az égről, és szívre tett kézzel kívánta tőle, hogy soha többé ne emelkedjen fel a porfödte romokból, ki hitte volna ama percekben, hogy a közelgő jövő, mely itt van a küszöbön, a múltnál is rosszabb lesz? Hogy nem a szabadság közeleg a nyugat bércei felől, hanem a szabadosság?
S ezzel el is érkeztünk értekezésünk központi tárgyához, ugyanis nevén neveztük azt az ideológiát, amely nem csupán egy több évszázadon átívelő egodestruktív metamorfózison esett át, de immár világosan kijelenthetjük, hogy az ezredforduló hajnalán korszellemmé kezdte kinőni magát, napjainkra pedig célját sikeresen el is érte. A liberalizmus akár egy vírus, szervezetten beszivárgott a társadalom legapróbb szegleteibe is, hogy térdre kényszerítse a modernkor egyénét. Hogy az emberrel végleg elfeledtesse mindazt, melynek birtokában nem csupán századokon, de évezredeken át, joggal nevezhette magát embernek. A szóban forgó érték: az identitás.
Az identitás mindenekelőtt öndefiníció, az egyén szellemi, lelki, sőt testi értelemben vizsgált megnyilvánulása, belső értékeinek gyakorlati realitása. Az identitás az iránytű, melynek egy vagy több ideológia az alappillére, és amely útmutatást kínál az egyénnek a földi élet olykor rögös útvesztőjében.
Elérkeztünk hát a történelmi fordulóponthoz, amikor szembesülnünk kell elődeink hibájával, elkerülhetetlenül viselnünk kell azok következményeit, és ami a legfontosabb, le kell vonnunk a tanulságot. Az említett hiba pedig nem más, mint a liberális hatalomátvétel megakadályozásának elhalasztása.
A múlt egy nemzetnek olyan, mint fának a gyökér; ha a gyökeret elvágják, a fát könnyű kidönteni. Ez az elsődleges célja a felforgatás erőinek, akik a Nagy Francia Forradalom óta igyekeznek megfosztani a földi embert mindennemű identitásától, hogy tévútra lépjen az élet ösvényein, és vakon sétáljon egyenest egy feneketlen szakadék torkába.
Ahogy azt Wass Albert is papírra vetette: „Nem nyugaton kel fel a nap.” A fény mindig nyugaton távozik. Ez mindig is így volt, és mindig is így lesz. Ez a természet törvénye. De ahogy sok minden mást, a modern ember ezt is elfeledte. Az említett civilizációbomlasztó erők elsőrendű célpontja pedig természetesen a jövő nemzedéke és egyben záloga: az ifjúság.
Mindezek fényében tiszta lelkiismerettel jelenthetjük ki, hogy a konzervatív ifjúságnak nem csak feladata, de kötelessége nem csupán a példamutatás, de identitásának felajánlása mindenki számára, aki nem rendelkezik e nemes kinccsel, mely minden kétséget kizáróan a legmagasabb rendű érték, mely civilizációteremtő erővel bír, s amely a jövő biztosítékával egyenlő.
Ahogy azt a konzervatív értékrend lefekteti, melynek gyakorlati megnyilvánulása a nemzeti radikalizmus ideológiája, az embernek három főbenjáró identitásra van szüksége az élethez: Isten-Haza-Család. A liberalizmus fegyverhordozói a 19. századtól kezdődően egészen napjainkig, kitépték az egyén markából az erkölcsi, a nemzeti, végül a nemi identitását is. S most itt vagyunk. Itt vagyunk, egy minden ízében, önmagából kiforgatott civilizáció végnapjain. Itt vagyunk, az ember alkonyán.
Forrás: „Székesi Marcell: Az ember alkonya” című könyv (megrendelhető azemberalkonya@gmail.com email-címen)
Kiemelt kép: iam1in4.com
