Gyalogtúrára indulnak a hagyományőrzők a doni tragédiára emlékezve

Több évre tekint vissza a balassagyarmati központú 16-os Honvéd Katonai Hagyományőrző Egyesület tisztelgése az 1943. januárjában a doni fronton elesett honvédek emlékének adózva.

Őrhalomban a világháborús hősök emléktáblájánál koszorúznak a hagyományőrzők (fotó: facebook)

Ezúttal is Palócország fővárosa a kiinduló és a végcélpont. Január 11-én, szombaton reggel szállnak autóbuszra a korabeli egyenruhát öltött férfiak és hölgyek, majd a szomszédos Őrhalomba érkezve délelőtt 9 órakor a falu katolikus templománál hajtanak fejet az első és második világháborúban elesett régi bajtársak emléktáblájánál. Innen gyalogosan indulnak tovább Patvarc érintésével vissza, Balassagyarmatra, ahol először a temetőbe vezet útjuk, itt megkoszorúzzák Lászay János ezredesnek, az orosz fronton harcolt 23. losonci gyalogezred parancsnokának sírját. Végül visszatérve a Honvédelmi Sportközpontba, 15 óra 30 perctől izgalmas csatajelenetet adnak elő az érdeklődőknek.

Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Hangfelvétel bizonyítja a nyugat-nógrádi fideszes szavazatvásárlást?

Egy héttel az urnazárások után újabb adalékkal szembesültünk, amely megkérdőjelezi az április 12-i országgyűlési választások tisztaságát. Egy kiszivárgott hangfelvétel szereplőinek mondatai arra utalnak, hogy a Fidesz-KDNP részéről szervezett szavazatvásárlás történt a Nógrád vármegyei 2. számú választókörzetben. A hangfelvételt Tóth-Beeri Szilvia tárta vasárnap későn este a nyilvánosság elé facebook-bejegyzésében. A hölgy Nógrád vármegyében él, ám szülőföldjén,… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Egyre erősebb Balla Mihály kárhoztatása

Alig vált április 18-án, szombaton dél körül hivatalossá, hogy Balla Mihály nyerte meg a Nógrád 2. választókörzetben az országgyűlési választásokat, a világhálón tovább folytatódott a honatya intenzív kárhoztatása. Minden kétséget kizáróan igencsak szorult helyzetben van április 12-e éjszakája óta Balla Mihály. A Fidesz-KDNP most már hivatalosan megválasztott egyéni parlamenti képviselője szlogennyelven szólva erős csuklások közepette… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Balla Mihály lett a hivatalos befutó Nyugat-Nógrádban

Bár az átjelentkezők és az idegen országok külképviseletein leadott szavazatok jóvoltából nagyot hajrázott Molnár Zoltán (Tisza), végül nem sikerült utolérnie Balla Mihályt (Fidesz-KDNP) a nógrádi 2-es számú választókörzetben. Így a bukott kormánypárt jelöltje képviselheti Palócország nyugati fertályát újabb négy évig egyéniben a Parlamentben. A maradék, megközelítőleg 3700 szavazat átszámlálása előtt sokan komoly esélyt adtak annak,… Bővebben

Bővebben...