Balázs Attila posztumusz kapta meg Romhányban a Bereczki-gyűrűt

Háromszáztizenöt évvel ezelőtt Romhány közelében vívták a Rákóczi-szabadságharc utolsó érdemleges csatáját, ami a fáma szerint döntetlenre végződött, de mindkét fél győztesnek hirdette magát. A nevezetes ütközetre két helyszínen emlékeztek január 22-én a nyugat-nógrádi településen.

A hagyományokhoz híven felvezetésként a helyi önkormányzat, az intézmények és a civil szervezetek képviselői koszorúzták meg a Szátok felé eső faluvégen található, felújítás előtt álló turulmadaras díszítésű kőoszlopot, amelyet 1932-ben emeltek az akkori miniszterelnök, Gömbös Gyula jelenlétében.

A Rákóczi-ünnep hagyományosan a turulos kőoszlop megkoszorúzásával kezdődik (fotó: Balázs Nóra)

Ezután a Bereczki Máté Művelődési Központban ünnepi képviselő-testületi üléssel folytatódott a rendezvény.

Ifj. Kovács Balázs (balra) történész az emlékhellyé nyilvánítás körülményeiről tartott előadást (fotó: Balázs Nóra)

Itt ifj. Kovács Balázs történész tekintett vissza a történelmi emlékhellyé nyilvánítás előzményeire és körülményeire – ezt egy sztélé jelzi a kőoszlop szomszédságában. Az önkormányzat minden esztendőben ez alkalommal nyújtja át az arra érdemes személyeknek a Romhány közösségéért végzett tevékenység jutalmaként a Bereczki-gyűrű kitüntetést. A testület döntése alapján a tragikusan fiatalon elhunyt korábbi alpolgármester, Balázs Attila posztumusz kapta idén a díjat, akire Vezér Attila, az előző polgármester megható szavakkal emlékezett.

A Bereczki-gyűrű posztumusz díjazottja, Balázs Attila (középen, szemben) egy régebbi rendezvényen az Angolkertben

A kísérő műsorban közreműködött a Romhányi Dalárda, a Dallamkórus, illetve beszédet mondott Balla Mihály országgyűlési képviselő is.

Portálunk megkeresésére Turi Tímea polgármester a községháza hivatala és a maga nevében köszönetét fejezte ki a rendezvény lebonyolításáért a szervezőknek, a közreműködőknek és a résztvevőknek.

Aktuális Nógrád

Választási nap(ló) – 5. rész: Nem jöttek össze a pénzért kínált szavazatok?

Abszolút rekord! Kijöttek a 17 órakor mért részvételi arányok, és nem csupán az adott időhatáron belül, hanem teljes egészében nem szavazott még ennyi ember Magyarországon a rendszerváltás utáni történelem országgyűlési választásain. Hogy ez majd melyik párt malmára hajthatja a záráskor a vizet, még kérdéses, hiszen amikor ezeket a sorokat írjuk, szűk egy óra maradt még… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Választási nap(ló) – 4. rész: Ebédidőben sincs lankadás

Rétságról Balassagyarmatra jövet a buszon nincs izgalom. Lehet, az ebédidő teszi, meg a vasárnapi forgalmi lanyhulás. Figyeljük folyamatosan a netet, hátha valami rendkívüli eseményre figyelünk fel, de semmi különös. A városba érve kis kitérőt teszünk az egyik legnagyobb szavazókör felé a Hétvezér utcába, a Mikszáth középiskolához. Autó-autó hátán, a bejárat előtt tömeg, sorra érkeznek a… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Választási nap(ló) – 3. rész: Vidéket járva

Mielőtt felszállnánk a Romhányba tartó buszra gyors pillantást vetünk a részvételi arányokra. Közel húsz százalékosan áll az országos mutató, némely helyen viszont még ennél is magasabb. A mintegy félórás út alatt tovább szörfölgetünk a világhálón. A telex.hu oldalán Bódi Mátyás, a választási földrajz szakértője elemez, azt mondja, sokkal inkább majd a valós adatokat tárja fel… Bővebben

Bővebben...