Két katolikus templom újulhat meg a közeljövőben Nyugat-Nógrádban

Közel harmincmillió forintos összköltséggel két katolikus templom épülete újulhat meg kívül-belül Nyugat-Nógrádban. Romhányban és Szátokon régi problémákra találhatnak megoldást központi források segítségével, a községi önkormányzatok segítségnyújtásával.

A részletekről Molnár András plébániaszervező diakónus számolt be a Palóc Hírnöknek. Elmondta, Romhányban az elmúlt esztendőkben örvendetes módon kétszeresére nőtt a templomba járó személyek száma, és a miséken és egyéb rendezvényeken részt vevő emberek korfája is folyamatosan fiatalodik. Jelenleg heti rendszerességgel több mint százhúsz falubeli jár a templomba, ennek húsz százaléka gyermek.

A romhányi templomban erősítik a családbarát vallási közösséget
  • Tudatosan igyekezünk folyamatosan éltetni a családbarát vallási közösséget, ennek jegyében a romhányi templom közepén gyermeksarkot létesítettünk, aminek következtében sokgyermekes családok is szívesen jönnek a misékre – hangoztatta Molnár András. – Plébániai programjaink összeállításakor és más közösségi tereinken kiemelten törekszünk a családok pszichés jólétének elősegítésére, életvezetési erejének és mentálhigiéniás állapotának megőrzésére, javítására. Célunk egy olyan élettér kialakítása, ami azt üzeni minden helyben lakónak, hogy itt élni és együtt élni érdemes, jó és hosszú távon jövőbe mutató, örök érvényű értékeket hordozva a bölcsőtől a sírig és annál is tovább. Ezt szolgálják a mostani fejlesztési elképzeléseink is.

A diakónus kifejtette, a település egyetlen, nem magánkézben lévő műemlék épületének elengedhetetlen az energetikai korszerűsítése, amelynek fő része új padlófűtéses rendszer létesítése. Ezen kívül a lábazat vizesedésének megállítása érdekében dréncsöveket szerelnének fel, megoldva a biztonságos vízelvezetést, illetve a belső, omladozó vakolatot is leverik. Hasonlóképpen rendeznék a szentély liturgikus terét, kő oltár és kő ambó kiépítésével, amit romhányi kő-alapanyag felhasználásával oldanának meg. A munkálatok összköltsége megközelítőleg 21 millió forint. A pályázat megírását a Váci Egyházmegye építészeti irodájával együttműködve, a romhányi önkormányzat szakszerű támogatásával készítették el.

Szátokon a rendszerváltás óta nem volt komolyabb korszerűsítés a templomban

Szátokon évtizedes hiányosságokat szeretnének pótolni, hiszen az ottani egyházközség a rendszerváltozás óta nem kapott állami segítséget a falu egyetlen műemléki épületének felújítására, állagmegőrzésére. Itt elengedhetetlen a templom lábazatának és nyílászáróinak festése, javítása, valamint az elektromos padlófűtés korszerűsítése és a darabokban álló, megrongált útszéli kereszt helyreállítása, kiegészítve a templomi hangosítás kialakításával. A kivitelezés költsége Szátokon mintegy 7,5 millió forint.

Aktuális

Kurta-furcsa igazgatóváltás Balassagyarmaton (2.) – „Hülyét csináltak a tantestületből!”

A címben idézett mondat annak idején néhai Urbán Árpád szájából hangzott el, és annak igazolására szedtük elő az archívumból, hogy bizonyítsuk, nem a mostani az első eset, amikor nagy vihart kavart egy igazgatóváltás a balassagyarmati Dózsa iskolában. A múltidézésben az első történet éppen huszonöt esztendeje játszódott, amikor 2000. júniusának végén az akkor még önkormányzati fenntartású… Bővebben

Bővebben...
Aktuális

Szolgáltatóközpont lesz a szecessziós Áninger-házból Balassagyarmaton

A Terület – és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretében 600 millió forintot nyert el a közelmúltban Balassagyarmat önkormányzata egy nonprofit szolgáltatóház kialakítására. A helyszín a városban Áninger-házként ismert épület lesz a Palóc liget bejáratánál. Az Ipoly-parti település egyik ékességének számított annak idején, több, mint száz évvel ezelőtt a Bajcsy (egykori Scitovszky) utcában lévő villasoron, a… Bővebben

Bővebben...
Aktuális

Kurta-furcsa igazgatóváltás Balassagyarmaton (1.) – Központ(i) parancsok és a rendszer fonákságai

A Balassagyarmati Tankerületi Központ területén működő négy intézményben történt vezetőváltás a nyár elején. Ezek közül a Balassagyarmati Dózsa György Általános Iskolában az eddigi igazgató, Szabó Csaba helyett Dudásné Hangonyi Juditot nevezte ki a köznevelésért felelős belügyminiszter (!), aki eddig a Nőtincsi (!) Általános Iskola irányításáért felelt. Most induló sorozatunkban igyekszünk feltárni a hátteret, milyen fejlemények… Bővebben

Bővebben...