Sokan nem ismerik fel az erdőben a mérgező gombákat

Az ősz beköszöntével, ahogy egyre csapadékosabbá válik az idő, Nógrád vármegyében is megkezdődik a gombaszezon. Az itt élők szeretnek gombászni, a megszokott fajokkal megtölteni kosaraikat. Azonban még a jól ismert gombafélék is tartogatnak veszélyeket, míg számos könnyen felismerhető és ehető példány marad az erdőben, ahelyett, hogy a serpenyőbe kerülne.

Egy helyi gombaszakellenőrt, Esztó Bernátot kérdeztünk tapasztalatairól és megyénkre jellemző gombákról.

Ehető mérgező gombák?

A helyiek egy-két “bejáratott” gombafajt gyűjtenek, amit könnyen felismernek, ám az nagyon érdekes a szakértő számára, hogy mit tartanak ehetőnek és mit nem. A vargányaféléket jellemzően “tinóra” névvel illetik. A valódi tinóruk – bár tény, hogy alakjukat tekintve nagyon hasonlóak a vargányákhoz, de azokkal ellentétben – a vágás felszínén elszíneződnek, és közülük számos ehető és gyűjthető fajt nem gyűjtenek (pl. céklatinóru, változékony tinóru, vörös-, és fenyőtinóru).

Ezzel ellentétben gyűjtik viszont a különféle korall gombákat. Ezek között van mérgező (pl. cifra és halvány korallgomba), ehető és nem ehető faj is, ám megkülönböztetésük kihívás a gyakorlatlan szem számára. Ezért a gombaismereti tanfolyamokon gyűjtésüket általában nem javasolják. A köztudatból azért sem koptak még ki, mert a mérgező fajok kellemetlen mellékhatása nem olyan mértékű, hogy a “szoktuk gyűjteni”-t felülírja.

 A szakellenőr elmondása alapján a halálosan mérgező gyilkos galóca az egyik legmérgezőbb gombafajta. Erdeinkben gyakrabban előfordul, mint gondolnánk, felismerésével már életet menthetünk. Jellemző jegyei a sárgás-olajzöldes kalap, a fehér gallér és bocskor, valamint a tönk kígyóbőrszerű mintázata. Könnyen összetéveszthető más gombákkal, köztük a zöldes színű galambgombákkal is.

A piros kalapos, fehér pettyes légyölő galócát sokan összekeverik elnevezésében az említett gyilkos galócával. Ez a klasszikus mesegomba közel sem jelent olyan veszélyt, mint gyilkos társa. A benne található muszkarin gyomor- és bélpanaszokat okozhat, illetve tudatmódosító anyagokat is tartalmaz, de nem halálosan mérgező.

A gombászás kötelező állomása: a gombaszakellenőri vizsgálat

 A szakellenőr azt is hangsúlyozta, hogy a fehér lemezű gombáktól a helyi emberek tartanak, hiába kitűnő gomba a nagy őzlábgomba, sokan nem szedik, mert fehér lemeze van, pedig fogyasztásra alkalmas, kiváló rántva, pörköltként vagy pizzaalapnak. Vele ellentétben a nagy döggomba ízletes gombának néz ki, de a legtöbb mérgezés okozója, akárcsak a rókagombának hitt világító tölcsérgomba.

Érdekesség még, hogy a mérgező gombák közé sorolt karbolszagú csiperkét is fogyasztják Észak-Nógrádban. A fehér kalapú, húsrózsás színű lemezekkel bíró gombának fenol (hígító) szaga van, de még jellemzőbb tulajdonsága, hogy ha a tönk alapjánál megvágjuk erős sárgulást láthatunk. A helyiek gyakorlata szerint a kalapbőr eltávolításával a kalaphús fogyasztható. A tudományos kutatások pedig igazolják a hagyományaikat: a hosszantartó gyomorrontást és gombaundort okozó méreganyagok a tönk alsó részében, valamint a kalapbőrben találhatóak legnagyobb mennyiségben. Ám ezek eltávolításával sem zárható ki a mérgezés esélye, ezért továbbra is mindenkit óva intünk attól, hogy ezt a gombafajt fogyassza!

A mérgező fajokkal való kísérletezés helyett a kevésbé ismert, de ehető fajok megismerésére biztat mindenkit a szakellenőr, hiszen belőlük sok ott marad az erdőben. Ilyen a piruló galóca, a galambgombák, és a tuskógombák. Fontos ezeket alaposan megismerni, de nem maradhat el, hogy egy szakellenőrnek megmutassuk a zsákmányt, aki térítésmentesen bevizsgálja gombáinkat.

Esztó Bernát gombaszakellenőr, jelenleg egy felsőfokú gombaismereti továbbképzésen bővíti tovább ismereteit. Szakdolgozatában a gombák genetikájával foglalkozik. A tudományos munka mellett fontosnak tartja, hogy a fiatalok számára is megmutassa a gombák csodálatos világát: általános és középiskolások számára tart előadásokat, foglalkozásokat, gombaismereti sétákat. Úgy látja, hogy a lakosság körében szükség és igény is lenne alapfokú gombász képzések szervezésére, ahol a legfontosabb ehető és mérgező gombák magabiztos felismerése elsajátíthatóvá válna mindenki számára.

Ha tetszett a cikk, akkor kövessél minket facebookon és olvasson tovább!

Beküldött fotó: Esztó Bernát

Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Hangfelvétel bizonyítja a nyugat-nógrádi fideszes szavazatvásárlást?

Egy héttel az urnazárások után újabb adalékkal szembesültünk, amely megkérdőjelezi az április 12-i országgyűlési választások tisztaságát. Egy kiszivárgott hangfelvétel szereplőinek mondatai arra utalnak, hogy a Fidesz-KDNP részéről szervezett szavazatvásárlás történt a Nógrád vármegyei 2. számú választókörzetben. A hangfelvételt Tóth-Beeri Szilvia tárta vasárnap későn este a nyilvánosság elé facebook-bejegyzésében. A hölgy Nógrád vármegyében él, ám szülőföldjén,… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Egyre erősebb Balla Mihály kárhoztatása

Alig vált április 18-án, szombaton dél körül hivatalossá, hogy Balla Mihály nyerte meg a Nógrád 2. választókörzetben az országgyűlési választásokat, a világhálón tovább folytatódott a honatya intenzív kárhoztatása. Minden kétséget kizáróan igencsak szorult helyzetben van április 12-e éjszakája óta Balla Mihály. A Fidesz-KDNP most már hivatalosan megválasztott egyéni parlamenti képviselője szlogennyelven szólva erős csuklások közepette… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Balla Mihály lett a hivatalos befutó Nyugat-Nógrádban

Bár az átjelentkezők és az idegen országok külképviseletein leadott szavazatok jóvoltából nagyot hajrázott Molnár Zoltán (Tisza), végül nem sikerült utolérnie Balla Mihályt (Fidesz-KDNP) a nógrádi 2-es számú választókörzetben. Így a bukott kormánypárt jelöltje képviselheti Palócország nyugati fertályát újabb négy évig egyéniben a Parlamentben. A maradék, megközelítőleg 3700 szavazat átszámlálása előtt sokan komoly esélyt adtak annak,… Bővebben

Bővebben...