Év: 2025
Földrengést észleltek Salgótarjánban
2025. március 23-án helyi idő szerint 20 óra 10 perckor 2,1-es magnitúdójú földrengés keletkezett Salgótarján közelében, 4 km-es mélységben – áll a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium közleményében. Az eddigi információk szerint személyi sérülés vagy vagyoni kárról nem érkezett bejelentés a katasztrófavédelemhez.
Bővebben...
Igazi ász volt a pilóták között a hősi halált halt repülőtiszt
Vitéz Málnássy Ferenc repülőfőhadnagy emlékére állítottak emléktáblát nemrégiben az egykori balassagyarmati szülői házának falán, hősi halálának nyolcvanadik évfordulóján. Egyszer már ott függött a fiatalon, mindössze huszonkét esztendősen elhunyt pilóta tiszt táblája, méghozzá a szomszédos Bajcsy utcai épület, az Aninger-ház falán. Ezt 2008-ban az indokolta, hogy a Málnássy család eredeti otthona, a Buday-Plichta villa abban az… Bővebben
Bővebben...
A jövő héten vízhiány várható Karácsondon
Rekonstrukciós munkálatokat végeznek Karácsond vízhálózatán. „Karácsond vízhálózatán rekonstrukciós munkálatokat végez a Heves Megyei Vízmű Zrt. az év első felében.” – tette közzé az önkormányzat a Vízmű tájékoztatását Az ivóvízhálózat a Szent István út 1-19. és a 2-30. házszám közötti szakaszát érintő munkálatokat március 17-től 28-ig végzik. A munkálatok során ezen a szakaszon időszakos vízhiány és… Bővebben
Bővebben...
Halálra isszák magukat a bükki álganajtúrók, és ezért a szemetelők a hibásak
A zöldterületeken elszórt szemét az állatok pusztulásához vezethet! Szerte az országban belebotlunk a természetben szétszórt szemétkupacokba. A zöldterületek őshonosnak nem nevezhető látványosságai azonban jó eséllyel az állatok pusztulásához is vezethet, ahogy az most a Bükki Nemzeti Park posztjából is kiderült. „Sokan talán nem is gondolnak bele, hogy egy alumínium doboz, műanyag palack, vagy üveg is… Bővebben
Bővebben...
Pálinkaházhoz vezető utat újítana fel Bánk önkormányzata
Torma Andrea, Bánk polgármestere nemrégiben a település hivatalos facebook-oldalán adott tájékoztatást a közvéleménynek az önkormányzat legutóbbi képviselő-testületi ülésen történtekről. Ebben kiemelte, döntés született arról, hogy jelentkeztek a külterületi helyi közutak felújításának pályázatára, mégpedig a Bánki Pálinkaházhoz vezető szakasz korszerűsítésére. A főzde irányába egyre gyakoribb a járműforgalom, a mi mindenképpen indokolja, hogy normálisabb burkolaton lehessen errefelé… Bővebben
Bővebben...
Pénteki gondolatok (29.) – Négy fal közé a „melegséget”
Jelenlegi formájában én is betiltanám a Pride-felvonulást. Lehet, hogy sok ismerősöm ezért megorrol rám, de bátran felvállalom a véleményem. Ami egyáltalán nem politikai indíttatású, kizárólag erkölcsi okok miatt alakult ki bennem ez a nézet. Megmondom őszintén már eleve az zavar, ha közterületen egy fiú és egy lány egymásba bolondulva csókolja, nyalja-falja egymást. Hát még, ha… Bővebben
Bővebben...
A Mi Hazánk is megemlékezett a Márciusi Ifjakról
A Mi Hazánk Mozgalom és a Mi Hazánk Ifjai is megemlékeztek március 15-én a ’48-as szabadságharc hőseiről a Pilvax közben. A megemlékezésre a Mi Hazánk lengyel barátai is elkísérték őket a Młodzież Wszechpolska-ból. Toroczkai László, a párt elnöke megköszönte a jelenlévőknek, hogy az eső ellenére is megjelentek a megemlékezésen. „Köszönöm, hogy itt vagytok, hogy kitartotok,… Bővebben
Bővebben...
A Mi Hazánk frakciója reagált az újabb vasúti lopásra
Dócsné Sávolyi Henriett, a Mi Hazánk Mozgalom Nógrád vármegyei frakcióvezetője reagált az esetre. Mint írja, „A 2023-ban részlegesen felújított Balassagyarmat-Ipolytarnóc vasútvonalon a korábban ellopott fénysorompó-vezetékek után most a napokban körülbelül 9 tonna kapcsolószert loptak el, ezzel a 127 éve működő vonalon, az ideiglenesen szüneteltetett személyszállításban így nem, a teher szállítmányozásban viszont annál komolyabb fennakadásokat okozva…. Bővebben
Bővebben...
Lépcsőn közlekedett a kocsijával egy idős néni, majd behajtott egy játszótér melletti lakóparkba
Információink szerint a hölgy nem volt ittas állapotban. A közösségi médiában terjed egy videó, melyen egy idős hölgy behajt az autójával egy játszótér melletti lakóparkba. A felvételt megelőző percekben még egy lépcsőn közlekedett járművével, melynek legfelső fokát le is törte, majd összezavarodottan kezdett forgolódni a füvön. Amikor figyelmeztették a nénit, hogy szabálytalanul közlekedik, elmenekült a… Bővebben
Bővebben...
Hatósági engedélyekre vár az átadás előtt álló rétsági étkezde
Még mindig nem adhatják át hivatalosan a Rétsági Általános Iskola új étkezdéjét, mert hiányzik néhány hatósági engedély a használatba vételhez. Legutóbb tavaly ősz elején írtunk arról a Palóc Hírnök hasábjain, hogy habár elkészült, és műszakilag teljesen rendben van, mégsem étkezhetnek a diákok az iskola új ebédlőjében. Az átadást akadályozó okok azóta sem szűntek meg. Mezőfi… Bővebben
Bővebben...