Keresztény fesztivált tartottak Hatvanban

A hatvani Kossuth téren tartottak keresztény fesztivált, ahol számos programmal várták az odalátogatókat a helyi egyházközségek vezetői és az esemény szervezői. Az ökomenikus eseményen több különböző keresztény irányzat, így a katolikus, a református, a baptista és az evangélikus is képviseltette magát.

,,Mindannyian együtt vagyunk azokkal, akiknek a társaságában jól érezzük magunkat, és akiket szeretünk. Erről szól egy ünnep, és őszintén remélem, hogy erről szól az élet is. Köszönöm szépen önöknek, hogy itt vannak, és együtt ünnepelhetünk. Mindannyiuknak őszintén a legjobbakat kívánom – nyilatkozott Horváth Richárd, Hatvan polgármestere.

Krizsán Zoltán, Hatvan Belváros Római Katolikus Egyházközségének plébánosa elmondta, hogy nagyon örül annak, hogy felekezetektől függetlenül testvérként tekintenek egymásra a különböző keresztény irányzatokat követő hívők, hiszen többek között ennek is volt köszönhető a rendezvény nagyszerű hangulata.

Krisztust dicsérő zenekarok mellett még számos programon részt vehettek az odalátogatók, hiszen gyermekek számára lehetőség volt többek között bibliai történetek képregény formájában való megismerésére és történetek mesélésére is.

Az rendezvény közös imádsággal és áldással zárult.

Egyéb kategória Helyi Nógrád

Varga Ferenc Emlékérmet vehettek át az MME Nógrád Megyei Helyi csoportjának tagjai

Az Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Nógrád Megyei Helyi csoportja közösségi oldalán számolt be arról, hogy elismerésben részesült négy tagtársuk. A Nógrádi helyi csoport az 50 éves jubileuma alkalmából alapította meg a Varga Ferenc Emlékérmet, a díjat azon tagtársak kapták meg, akik több évtizedes munkával segítették az egyesület működését.  Az érmet Langa József, Rozgonyi Sándor,… Bővebben

Bővebben...
Belföld Heves

Végzett a feleségével, mert nem tudta feldolgozni a szakítást

A füzesabonyi feleséggyilkost 15 év fegyházbüntetésre ítélték. Nem jogerősen 15 év fegyházbüntetésre ítélte a bíróság azt a füzesabonyi férfit, aki kegyetlen brutalitással végzett a feleségével. A gyilkos nem tudott belenyugodni abba, hogy volt feleségének új élettársa van, ezért a házához ment. A nő egyedül volt otthon, a férfi rárúgta az ajtót, majd követte a halálra… Bővebben

Bővebben...
Belföld Gyöngyös Heves

Sorozatos tárolófeltörőt fogtak el a rendőrök Gyöngyösön

Sorozattolvaj tartotta rettegésben az egyik gyöngyösi városrész lakóit. Lázár Levente, a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense azt nyilatkozta: „A Gyöngyösi Rendőrkapitányság Felderítő Alosztályának munkatársai február 26-án délután többrendbeli lopás bűntette miatt őrizetbe vettek egy helyi lakost.” Erős a gyanú tehát, hogy ez a 25 éves férfi, B. Krisztián állhat a helyiek körében jól ismert probléma, a… Bővebben

Bővebben...