A Hazajáró párosával túrázhatunk együtt a Cserhát Natúrparkban

Igazán egyedi, különleges élményben lesz részük mindazoknak, akik november 30-án csatlakoznak Kenyeres Oszkár és Jakab Sándor párosához, és részt vesznek az őszi záró Hazajáró túrán a Cserhát Natúrpark területén.

Szanda várának romjait is érintheti a túra útvonala

A két barangoló hazafi hosszú évek óta járja a Kárpát-medence tájait, és mintegy harminc perces, Hazajáró című televíziós riportfilmekben számolnak be a nagyközönségnek az egyes helyszíneken szerzett tapasztalatairól, bemutatva az egyes vidékek legfontosabb történelmi, földrajzi, néprajzi, kulturális, művészeti értékeit. Ezúttal a mi palócföldi szépségeinket keresik fel, és a természetet kiváltképp kedvelő társakkal együtt gyalogolják be a Cserhát Natúrpark zegzugos tájait, benne Hollókő, Buják, Szanda vidékével.

A szervezők tájékoztatása szerint a közeljövőben elkészülnek a november 30-i túra részletei, amiről természetesen beszámolunk olvasóinknak.

Egyéb kategória Helyi Nógrád

Varga Ferenc Emlékérmet vehettek át az MME Nógrád Megyei Helyi csoportjának tagjai

Az Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Nógrád Megyei Helyi csoportja közösségi oldalán számolt be arról, hogy elismerésben részesült négy tagtársuk. A Nógrádi helyi csoport az 50 éves jubileuma alkalmából alapította meg a Varga Ferenc Emlékérmet, a díjat azon tagtársak kapták meg, akik több évtizedes munkával segítették az egyesület működését.  Az érmet Langa József, Rozgonyi Sándor,… Bővebben

Bővebben...
Balassagyarmat Helyi Nógrád Történelmi

Húsz éve kapta meg hivatalosan Balassagyarmat a Civitas Fortissima címet

Nyirkos, szomorú, hideg, de hómentes időjárás köszöntött be húsz éve, 2006. január 29-én Balassagyarmatra. Az időpont örökre beleivódik a város történelmébe: ekkor kapta meg hivatalosan a település a Civitas Fortissima, azaz a Legbátrabb Város címet. Az 1919. január 29-i harcos-véres és dicsőséges honmentő események története a második világháború után sokáig teljesen elfeledetten, csak szigorú családi… Bővebben

Bővebben...
Helyi Nógrád

De mik azok a gubacsok?

A Cserhát erdőit járva a természetjárók igazán érdekes gömb alakú, termésszerű képződményekkel találkozhatnak, a legérdekesebb gubacsokat a földön és a fákon lévő tölgyfaleveleken lehet megfigyelni. De, hogy valójában, mik is azok a gubacsok? A gubacsok növényi részeken, rügy, levél, hajtásokon kifejlődő rendellenes szövetburjánzások, amit általában egy másik élő szervezet, leggyakrabban rovarok, azaz a gubacsdarazsak okoznak,… Bővebben

Bővebben...