Traffibox méri majd a sebességet Rétság bevezető szakaszain

Közös helyszínbejárás során jelölték ki a város önkormányzata, a helyi rendőrkapitányság és a közútkezelő képviselői, hogy a jövőben a 2-es főúton Rétság mely pontjain állítják majd fel az új sebességmérő berendezéseket.

Mezőfi Zoltán, a nyugat-nógrádi járási székhely polgármestere portálunk érdeklődésére elmondta, az önkormányzat javaslatára bővítik a település belterületén a forgalomcsillapítást szolgáló eszközöket. Korábban ugyebár kiépítették a közlekedési lámpát, illetve növelték az áthaladó útszakaszon a gyalogátkelőhely számát, most pedig két, úgynevezett traffibox felállítása következik a sorban.

Ilyen traffibox kerül majd ki Rétság bevezető szakaszaira

A mostani helyszínbejárást a város északi végén, a bánki körforgalom felől érkező részen, a benzinkút és a Takarék utca között végezték, ide kerül ki a közeljövőben ez a sebességmérő berendezés, amely az ország sok pontján nagy eredményességgel működik. A kialakítás költségeit az önkormányzat önerőből biztosítja, majd az eszközöket haszonbérleti szerződés útján átadja a rendőrség kezelésébe.

A város belterületén emelkedik a forgalomcsillapító eszközök száma

Mezőfi Zoltán hozzátette, a traffibox felállításának előkészületei hamarosan megindulnak, és ha a működéshez szükséges minden közművet a helyszínre vezetnek, kezdődhet meg a tényleges üzemeltetés, várhatóan még ebben az esztendőben. A tervek szerint a későbbiekben a déli bevezető szakaszon, a rendőrség környékén lesz a másik ilyen mérőeszköz.

Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Hangfelvétel bizonyítja a nyugat-nógrádi fideszes szavazatvásárlást?

Egy héttel az urnazárások után újabb adalékkal szembesültünk, amely megkérdőjelezi az április 12-i országgyűlési választások tisztaságát. Egy kiszivárgott hangfelvétel szereplőinek mondatai arra utalnak, hogy a Fidesz-KDNP részéről szervezett szavazatvásárlás történt a Nógrád vármegyei 2. számú választókörzetben. A hangfelvételt Tóth-Beeri Szilvia tárta vasárnap későn este a nyilvánosság elé facebook-bejegyzésében. A hölgy Nógrád vármegyében él, ám szülőföldjén,… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Egyre erősebb Balla Mihály kárhoztatása

Alig vált április 18-án, szombaton dél körül hivatalossá, hogy Balla Mihály nyerte meg a Nógrád 2. választókörzetben az országgyűlési választásokat, a világhálón tovább folytatódott a honatya intenzív kárhoztatása. Minden kétséget kizáróan igencsak szorult helyzetben van április 12-e éjszakája óta Balla Mihály. A Fidesz-KDNP most már hivatalosan megválasztott egyéni parlamenti képviselője szlogennyelven szólva erős csuklások közepette… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Balla Mihály lett a hivatalos befutó Nyugat-Nógrádban

Bár az átjelentkezők és az idegen országok külképviseletein leadott szavazatok jóvoltából nagyot hajrázott Molnár Zoltán (Tisza), végül nem sikerült utolérnie Balla Mihályt (Fidesz-KDNP) a nógrádi 2-es számú választókörzetben. Így a bukott kormánypárt jelöltje képviselheti Palócország nyugati fertályát újabb négy évig egyéniben a Parlamentben. A maradék, megközelítőleg 3700 szavazat átszámlálása előtt sokan komoly esélyt adtak annak,… Bővebben

Bővebben...