
A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányságra az a bejelentés érketett 06.06-án, hogy egy becskei férfi bántalmazott egy idős embert. A balassagyarmati járőrök azonnal a helyszínre siettek, ahol a kocsma
előtt meg is találták a testi sértéssel vádolt 58 éves férfit, aki, amikor észrevette a rendőröket, zsebéből két maroklőfegyvernek látszó tárgyat vett elő.
A férfi többszöri felszólításra sem volt hajlandó letenni a fegyvereket, így az egyik rendőr figyelmeztető lövést adott le szolgálati fegyverével. Ennek következtében a felindult gyanúsított az egyik fegyvert eldobta, ám a másikat a járőrök felé emelte, melynek következtében azok egyike célzott lövést adott le
az elkövető csípőjére, mely bár súlyos sérülést okozott, nem életveszélyes.
A férfit megbilincselték, majd a mentők ellátását követően rendőri kísérettel kórházba szállították.
A parancsnoki kivizsgálás megállapította, hogy a rendőri intézkedés, valamint a kényszerítő eszközök alkalmazása – így a lőfegyverhasználat is – jogszerű, szakszerű és arányos volt. -írja az Ipolyinfo.com.
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség az ügyben hivatalos személy elleni erőszak bűntett gyanúja miatt folytat eljárást.
Forrás: Ipolyinfo.com