Szeptember a szüret hónapja, a mi kies nógrádi vidékünkön is egymást érik a települési felvonulások és bálok. Szombaton Romhányban jártunk.
Kora délután a falu központjában. Égető napfény, a hőmérő higanyszála már túlfutott a harminc fokon. Az Aranykakas totózó előtt embersereglet. Gyermekek és felnőttek várják, hogy a Rákóczi-mogyorófától indult menet végre ideérjen. Többen a fedett részre húzódnak a perzselő hőségben. Alig néhány perc, és feltűnik az első lovaskocsi, cammogva baktat felfelé a lejtőn a paci. Kisvártatva feltűnik a bíró és bíróné hintója. Amint megáll a jármű, a derék férj udvariasan lesegíti gyönyörű népviseletbe öltözött hitvesét. Mögöttük sorakoznak a többiek, apró tizenévesek, családok, idősebb asszonyok.
Széles mosollyal közelít felénk a község hamarosan leköszönő polgármestere, Vezér Attila. Az egyik kordéhoz hív, és már tölti is a poharat. Kissé meleg, elvégre az ital is ott aszalódott a platón a napon, de így is ízlik a jófajta savanykás vörösbor.
Mögöttünk már készülődik a dalárda, ideje arrébb húzódni. Az érctorkú férfikar az adott jelre rágyújt egy-két, az alkalomhoz illő nótára. Ezután pedig kezdődik a körtánc, előbb két kicsi fiúcska toppan az utca aszfaltjának közepére, őket követik a többiek. A hangulat egyre emelkedettebb.
Szűk negyedóra múlva a felvonulás tovább halad a végcél, a Laszkáry-kúria, az „Angi” felé. Ott falunappal folytatódott az események sora, kivilágos virradatig.
