Három héttel azután, hogy bestiálisan kivégezték Aradon a tizenkét tábornokot és ezredes társukat, a vár sáncárkában újra eldördültek a fegyverek: 1849. október 25-én halt mártírhalált az utókor által a tizenötödik vértanúként emlegetett Kazinczy Lajos. A nemzeti gyásznapon rá emlékezünk.
De ki is volt ő, a mai közvélemény előtt vajmi kevéssé ismert kiváló katona és hazafi, aki fiatal fejjel vállalta fel a szabadságharc hadseregének szolgálatát, és a csatatereken kiváltképp kitűnt vitézségével?
Édesapja nem volt más, mint a hírneves Kazinczy Ferenc. A tizennyolcadik és tizenkilencedik század fordulója magyar irodalmának kimagasló alakja, korán belecsöppent a Martinovics-féle összeesküvés körforgásába, és habár nem játszott komoly szerepet a mozgalomban, a császári ház bosszúja őt is utolérte, és hét esztendeig raboskodott a távoli Kufstein börtönében. Kiszabadulása után még inkább elkötelezett híve lett a magyar nyelv elhivatott ápolásának, élére állt a nyelvújító mozgalomnak. Kiterjedt levelezést folytatott, korholt és biztatott, méltatott és bírált, semmi sem kerülhette el figyelmét. Nem kis része volt abban, hogy a dunántúli remeteségéből kibontakoztatta Berzsenyi Dániel egyedülálló tehetségét, de már kissé sértődötten és irigykedve figyelte, amint fiatalabb nemzedéktársai, Kisfaludy Károly, később pedig Vörösmarty Mihály, Bajza József és Toldy Ferenc triásza átveszi tőle, és még magasabban ívelő pályára állítja a magyar irodalomszervező örökséget.
Kazinczy Ferenc későn nősült, egy barátságból teljesedett ki kapcsolata Török Sophie iránt, akit már közel ötvenéves fejjel vett feleségül. Ebből a frigyből született 1820-ban a legkisebb gyermek, Lajos, akit az édesapja tizenegy éves koráig ismerhetett, 1831-ben bekövetkezett haláláig. A család nagy szegénységben élt, de a háziasszony kitartó gondossággal nevelte a gyermekeket. A tizenéves Lajos a mai Ausztria területén végezte el a kadétiskolát, és kezdte meg szolgálatát 1839-ben a császári hadsereg huszárjai között, de egy személyes ellentét miatt ki kellett lépnie ebből a kötelékből.
Ám hamarosan felvirradt az ő napja: 1848 tavaszán önként jelentkezett a Kossuth Lajos által meghirdetett program alapján szerveződő honvédségbe. Részt vett a pákozdi csatában, üldözte Jellasics katonáit Schwechatig, később a tavaszi hadjáratban is felettébb kitüntette magát bátorságával, majd a komáromi várőrség állományában küzdött a Habsburg-katonákkal szemben. A végzet akkor közelgett számára, amikor már alezredesként hadtestével elindul Erdélybe, Bem tábornok megsegítésére. Itt tették le a fegyvert Wesselényi Miklós szülőföldjén, Zsibó határában, 1849. augusztus 24-én, Grotenhjelm orosz tábornok csapatai előtt, akik viszont kiszolgáltatták a honvédokat az osztrákoknak.
Kazinczy Lajos még így is megúszhatta volna a kivégzést, hiszen több érv szólt mellette, így például nem volt tábornok, csak egy napig vállalt hadtestparancsnoki szerepet, és előnyös harcászati helyzetben tette le a fegyvert, de a hadbíróság álláspontja szerint ezeket csak a kegyelmi kérvény kapcsán vehették volna figyelembe. Kegyelmet viszont nem kapott: teljes vagyonelkobzásra és golyó általi halálra ítélték, amit 1849. október 25-én végrehajtottak. Alig töltötte be huszonkilencedik életévét.
Kazinczy Lajos ezredes, a tizenötödik aradi vértanú kiváló katonaként harcolt, nagyszerű hazafiként bizonyított hazánk egyik legnemesebb szabadságküzdelmében. Méltó az utókor tiszteletére!
