Év: 2025
Nem csak állagmegóvással folytatódhat idén a nógrádi vár rekonstrukciója
Biztató hírekkel indult az új esztendő a nógrádi vár felújításának ügyében. Gyönyörű vidékünk egyik jelképe jelenleg nem látogatható, de a tervek szerint 2025-ben mindenképpen folytatódik az erődítmény rekonstrukciója. Dávid Barbara, a történelmi emlékhely aljában elterülő község polgármestere január 3-án tette közzé értesítését a facebook-on, miszerint az önkormányzathoz újabb tájékoztatás érkezett a tulajdonosi jogokat birtokló Magyar […]
TovábbiakDélnyugat-nógrádi tájakon is áthaladt a málenkíj robot emléktúra útvonala
A málenkíj robot, azaz a Dunakanyar környéki és Börzsöny-vidéki németajkú lakosság ukrajnai kényszermunkára történt elhurcolásának nyolcvanadik évfordulóján emléktúrával emlékeztek az utódok, amely érintette a délnyugat-nógrádi térséget is. A szervezők tájékoztatása szerint január 3-án, pénteken kora reggel indultak el a menetelés résztvevői Zebegényből és az első nap célállomása Nógrádsáp volt. A túra Nógrádba érve érintette Szendehely-Katalinpusztát, […]
TovábbiakSeres Dániel lett a Mi Hazánk nógrádi elnöke
Az óév utolsó napján, a Balassagyarmat belvárosában tartott szabadtéri sajtótájékoztatón mutatta be Dócs Dávid, a Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési képviselője a párt új Nógrád vármegyei elnökét, Seres Dánielt. A honatya elöljáróban elmondta, nyolc esztendővel ezelőtt vette át, akkor még a Jobbik Magyarországért Mozgalom vármegyei szervezetének irányítását, majd amikor az ő szóhasználatával élve ez a politikai […]
TovábbiakPénteki gondolatok (18.) – Képzeletbeli lazacpecsenye
Nem szeretem a halat. A konyhámban sosem készül effajta étel. Ennek persze igen egyszerű oka van, és az égegyadta világon semmi köze az ízlésvilághoz. Iskolás koromban ugyanis teljesen hozzászoktam a rendkívül gyors étkezéshez. Amikor a menzán már ott várakozik a következő csoport az ebédlő ajtajában, illik magasabb sebességi fokozatba kapcsolni az evést. Ez pedig azzal […]
TovábbiakÍgy indult az új esztendő 30 éve Nyugat-Nógrádban
Az óramutató járása harminc esztendője 1994-ről 1995-re fordult, és elég fordulatosan, sajnos tragédiával is köszöntött be a nyugat-nógrádi térségben. Az első újszülött Nógrád megyében a pásztói kórházban született meg, ám Balassagyarmaton a szülészeti osztályon nem tudtak hasonló jóhírről beszámolni a sajtó korabeli munkatársainak. Ellenben az addiktológiai részlegen meglehetősen nyugodtan telt a szilveszterről január elsejére virradó […]
Továbbiak