Amikor október 23-án este az interneten megtekintettem több információs portálon a napi tudósításokat, bizony igencsak elszomorodtam. Tudom, most sokan árasztanak majd el különböző korholásokkal, dohogó kárhoztatásokkal, de akkor is vállalom a véleményemet: a két legerősebb politikai tábor teljesen alsóbb rangúvá tette, megkockáztatom, lesilányította a magyarság számára történelmi távlatban legközelebb eső nemzeti ünnepet.
Miért is jelentem ezt ki ilyen határozottan? Megítélésem szerint sem a Fidesz, sem a Tisza számára nem az volt a fontos, hogy méltóképpen tisztelegjenek 1956 hősei előtt, hanem az számított, ki tud hatékonyabban mozgósítani, erőt fitogtatni, melyik párt tud nagyobb tömeget becsábítani a budapesti utcákra, és ki képes hatalmasabb közönség előtt szónoklatot tartani.
Jó-jó, most azt is mondhatná bárki, hogy azért voltak olyan művész-elemek a rendezvényeken, amelyek felelevenítették a forradalmat, legyen ez akár színpadi ének, vagy éppen Andrássy úti produkció, de Nagy Imre, a Pesti Srácok, a Corvin-köz harcosainak tettei, alakjai, szellemisége mintha háttérbe szorult volna ezen a csütörtökön. És ebben a tekintetben Orbán Viktor és Magyar Péter egykutya, teljesen mindegy, hogy beszédében milyen retorikát használt.
Éppen ezért örültem Csach Gábor balassagyarmati polgármester facebook-bejegyzésének, amiben a forradalom helyi vezérszemélyiségeit és áldozatait állította középpontba, dr. Daróczi Gusztávot és dr. Magyar Pált, Tibay Gézát, Bargár Ödönt és Ábel Lajost.
Őszintén remélem hosszabb távon ez volt az utolsó ilyen megosztó október huszonharmadika, és 2026-ban, a hetvenedik évfordulón ismét visszatérünk mi, magyarok a méltó, főhajtó megemlékezésekhez, amikor nem pimasz politikai csatározások árnyékába kényszerítik azt a napot, amely az egyik legdicsőségesebb hazánk históriájában.
