Egyre nagyobb gondot okoz a silány minőségű ukrán gabona Európában

Dócs Dávid a Mi Hazánk országgyűlési képviselője többször felhívta
már a figyelmet az Ukrajnából érkező, ellenőrizetlen, vagy silány
minőségű gabonára, mely a humanitárius folyosókon, ellenőrzés
nélkül hagyja el keleti szomszédunk területét, de sokszor nem jut el a
kijelölt céljáig, mint a harmadik világ béli országok.

A képviselő azt is többször megemlítette, hogy különösen nagy veszélyforrást
jelent a gazdaságra, és az egészségre is – bizonyos esetekben – mivel keleti
szomszédunknál Európában több évtizede tiltott növényvédő szerek is
forgalomban és napi használatban vannak, ugyanakkor a génmódosított
gabonákat sem tiltotta még ki a piacról.

dr. Nagy István agrárminiszter a képviselő kérdésére elismerte, hogy a
beáramló gabona nem csak a magyar piacra fejt ki súlyos nyomást, de több
kelet és közép-európai országban érezteti hatását, melynek korrigálására és a
károk enyhítése céljából, külön alapot is létrehozott az EU. Ebből az alapból,
viszont az igényt benyújtó hét országból, csak páran kaptak, így hazánkat –
melynek mezőgazdasága különösen nagy károkat szenved emiatt – nem sikerült
a támogatás kedvezményezettjei közé sorolni.

De akkor mit lehet kezdeni? Szlovákiában a már raktáron lévő ukrán gabona
forgalomba helyezését is betiltották, hiszen annak minősége, eredete nem csak
kérdéses, de adott esetben emberi, és állati egészségre is káros lehet.

Ezt a példát követve, a magyar politikai elit figyelmét is fel kell hívni arra, hogy a
mezőgazdaságunkra tekintve a humanitárius folyosókon Európába áramló
töméntelen mennyiségű vacak gabona igen megterhelő, és veszélybe is
sodorhatja az abból megélőket. Míg a minőségi, kiváló magyar gabona
eladhatatlan lesz.

A katasztrófa elkerülése érdekében, Dócs többször kiemelte, hogy azonnali
intézkedések szükségeltetnek, melynek módja nem csak önálló megoldásokon
alapulhat, hiszen az inspirációt jelentő megoldások már a szomszédunknál is
megjelentek.

Dócs kérdésünkre azt is hozzátette, hogy a kormány hathatós és azonnali
segítsége nélkül, az egész magyar agrárszektor súlyos válságba kerülhet, amit az ország, jelenlegi állapotában nem engedhet meg magának. Ez egy olyan probléma, ami az egész társadalmunkat érinti. Nem vehetjük félvállról. – zárta mondatait.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Aktuális Belföld Nógrád

Komoly fennakadást okozott a hó a tömegközlekedésben

Továbbra sem járnak a buszok Csesztve és Nógrádmarcal felé. A ma hajnalra lehullott brutális mennyiségű hó, illetve az emiatt kialakult kedvezőtlen útviszonyok jelentős fennakadást okoztak Nógrád vármegye autóbusz-közlekedésében is. A Volánbusz Zrt. tájékoztatása szerint a reggeli órákban 46 járat maradt ki szűkebb hazánkban! A nool.hu hírportált a Volánbusz Zrt. a következőképpen tájékoztatta: „Nógrád vármegye területén […]

Továbbiak
Aktuális Belföld Nógrád

Belopta magát a közönség szívébe a szécsényi Palóc Néptáncegyüttes

Az adventi várakozás jegyében repültek a szoknyák és dobbantak a csizmák a szécsényi művelődési központ színpadán megtartott évzáró műsoron szombaton. Vastapssal jutalmazta a közönség a Palóc Néptáncegyüttes ünnepre hangoló teltházas folklór műsorát. Alig maradt szabad ülőhely szombaton a szécsényi művelődési központ színpada előtt. A világot jelentő deszkákon az idén 25 éves Palóc Néptáncegyüttes hagyományos évzáró […]

Továbbiak
Aktuális Belföld Helyi Nógrád

Kisiklott a vonat a Balassagyarmat-Vác vonalon

Berkenye és Szokolya között egyik tengelyével kisiklott az S750-es vonat a Balassagyarmat-Vác vonalon. A tizenkét utasból senki nem sérült meg. – adja hírül a MÁVINFORM. A műszaki mentés ideje alatt szünetelt a forgalom Diósjenő és Szokolya között. A Vác-Diósjenő-Balassagyarmat vonalon hosszabb eljutási időkre kell számítani. A kisiklott vonat miatt a vonalon a forgalom várhatóan hétfőn, […]

Továbbiak