Ami most szükséges: a fiatalság bölcsőjének radikális reformja, a jövő nemzedékének iránytűje, a nemzet alapkövének újjáépítése.
Néhány napja meglehetősen parázs vita alakult ki a Magyar Jelen hírportál YouTube csatornájának Nyílt Sisak című műsorában az oktatás helyzetéről.
A legnagyobb vita a keresztényellenes liberális Pankotai Lili és a keresztény konzervatív Kónya Dorka (HVIM tag) aktivisták között lobbant fel.
Kónya Dorka rávilágított, hogy fontos az erőszakos és társadalomromboló LMBTQ propaganda kiszorítása az oktatásból és a pszichológiai szegregáció bevezetése az oktatásba, hogy mind az életellenes és az életveszélyes jelenségektől megtisztuljon az ifjúság jövőjét felépítő oktatási rendszer.
Továbbá számos problémával küzd jelenleg a hazai oktatás, melyeket érdemes áttárgyalni.
Az oktatásnak ma emberségesnek, korszerűnek és interaktívnak kellene lennie! Boncolgassuk ezt mélyebben!
Az oktatásügy az a politikai terület, amely jelenleg hazánkban a legsúlyosabb problémákkal küzd, ezzel együtt pedig a legérdekesebb politikai programtéma a magyar társadalom számára.
Mindezen tényezők tudatában kitüntetett figyelemmel kell megtoldanunk ezt a pontot!
Az oktatást, avagy a kötelező közoktatást arra tervezték, hogy alapműveltséget adjon az állampolgároknak, hogy életképesek lehessenek.
Az oktatás a nemzet magja.
Ennek tekintetében pedig az egyik legfontosabb nemzetpolitikai terület, mellyel következetes és FELELŐSSÉGTUDATOS polgárokként foglalkoznunk kell. Szükség van tehát egy oktatáspolitikai programra, amely meghatároz egy általános oktatásügyi rendszerelméletet.
Magyarországon a jelenlegi oktatási rendszer nem a szeretetre, hanem a félelemre épül.
A „Csillagok háborúja” című filmsorozatban Yoda mester a következőt tanította: „A félelem a sötét oldal kapuja. A félelem dühöt szül, a düh gyűlöletet, a gyűlölet, kínt és szenvedést.”
Tehát ha az oktatás nem szeretettel tanít, hanem félelemmel, a diákok nagyrésze nem SZERETNI fogja a tudást, HANEM FÉLNI fog a megmérettetésektől, és GYŰLÖLNI fogja a tanulást.
S mindezek után egyenes útra lép, a liberális hippi világnézet álszabadságának kapuja felé. Ez a gondolatsor sok mindent megmagyaráz.
A jelenlegi ifjúság egy részének liberalizálódása, elsősorban a hibásan működő oktatásból ered.
Égető szükség van tehát egy olyan oktatási rendszerelméletre, amely a félelem helyett a szeretetre építkezik.
A jelenlegi oktatás egy nyers, autokratikus, erőszakos rendszer, mely jellemvonások a gyermektársadalom esetében a legelutasítandóbbak. Ez nem vita tárgya, ez egyszerű tény.
Ezek a terhek még a sötét szocialista korunkból öröklődtek a vállunkra.
Mégis ezeket alkalmazzák a jelenlegi oktatás építőkockájaként, sőt alapköveként.
Az oktatásnak, mint a nemzet magjának elsőrendű feladata, hogy lelki, szellemi és anyagi szempontból felépítse a társadalmat és felemelje a nemzetet. Az oktatás főbenjáró feladatai az erkölcsi nevelés, a készségfejlesztés, és a kreativitásfejlesztés.
Ezen feladatokból a magyarországi oktatás, EGYET SEM TELJESÍT! Hazánk oktatása nem tesz mást, mint meggyöngíti, ennél fogva lezülleszti, továbbá szolgalelkűvé gyúrja a társadalmat, és neurotikus magyar „erőforrások” tömegeit gyártja le.
Az oktatásnak nem csak a diákokat kell köteleznie a tanulásra, hanem önmagát is köteleznie KELLENE az emberséges és korszerű tanításra.
A félelem a gyengeség alapköve, a nép gyengesége pedig az elnyomó uralom záloga.
A tanórák számát és a tananyag mennyiségét megduplázták, ezzel a diákságot túlterhelték, és ellehetetlenítették számukra az eredményes tanulás, a művelődés lehetőségét.
Miközben az oktatás célja a népművelés, a jelenlegi oktatás gyakorlati eredménye a népbutítás.
Ezek szerint a JELENLEGI OKTATÁS éppen AZT TESZI, AMI ELLEN léteznie kellene.
Az állami tanmenet részéről az értékes tudás tanítása helyett az értéktelen információk magoltatása, és ezzel együtt a valódi értékes tudás meggyűlöltetése a gyakorlati realitás.
A gyermek egyvalamiről ismerszik meg: mindig kérdez.
Ebből a tényből kiindulva fel kell tennünk a kérdést, miszerint: Az iskolában miért nincsen lehetősége a gyermeknek, a diáknak kérdezni? A gyermek csillapíthatatlan tudásszomját korunk oktatása hazánkban nem kielégíti, hanem tudásátadás nélkül könyörtelenül megsemmisíti.
Egyetlen megoldás van: Magyarországon az oktatást humanizálni, korszerűsíteni, és interaktivizálni kell.
Ez a valódi fejlődés útja, s célja egy szárnyaló és büszke nemzet felemelkedése.
Erről a problémáról kizárólag a Mi Hazánk Mozgalom beszélt eddig az országgyűlésben 2019. december 4-én, amelyről egy videó is készült, „Az oktatásról mindenkinek a túlterheltség jut eszébe” címmel (https://www.youtube.com/watch?v=Q9Kl2gtPgRg).
Akkoriban is nagy pedagógustüntetések zajlottak a magyar utcákon, ahogy régebben is, és ahogy napjainkban is elő-előfordul. A közbiztonság mellett az oktatással van a másik súlyos probléma ebben a szerencsétlen országban. Probléma tehát van bőven.
Ha nem öntözzük a facsemetét, ne csodálkozzunk, ha kiszárad! Ha gyermekeinknek nem adjuk meg a tudás lehetőségét, ne csodálkozzunk, ha nem nőnek fel, és gyermekek maradnak!
Rend, kultúra, műveltség! Minőségi oktatást követelünk!
Apró lépésekkel is elkezdhetjük a változást. Ha a szülők, akik felismerik a temérdek problémát, a tüntetéseken kívül annyit még megtehetnek, hogy a saját kezükkel építik fel gyermekeik jövőjét, és az oktatási rendszer helyett ők maguk terelgetik a diákokat az élet útján, példának okáért könyvek ajánlásával.
Ha az oktatás nem változik, legyünk hát mi az oktatás! S váljanak a szülők tanítókká, a könyvek tananyaggá!
A könyv tudás, s a tudás hatalom. Adj tudást a kézbe!
S legott felvirágzik, a jövő nemzedéke. A nemzetet a halhatatlanság teszi nemzetté, s a nemzet halhatatlanságának záloga az ifjúság. A fiatalság a jövő nemzedéke. S ha nem tápláljuk, nemzetünk elbukik. Egy bukott nemzet vétkére pedig, nem egy bukott kormány vétkeként emlékezik meg a történelem. A felelősség tehát nem csak a kormányé és a pedagógusoké, hanem mindannyiunké, az egész nemzeté.
A jövőt nem a szavak fogják felépíteni, hanem a TETTEK!
Ha rossz a gyümölcs a háznál, mert a kertész nem öntözi a fát, elkezdünk panaszkodni neki, hogy rossz kertész, miközben előttünk van a vízzel teli kancsó? Csak egy karnyújtás. Csak egy kézmozdulat. Lenne. Miért nem kezdjük el mi öntözni a fát? Mi tart vissza? Tényleg az a megoldás, hogy ha rossz a vezetőség, kimegyünk panaszkodni az utcára? Ettől nem fog változni semmi. A kapitalista kormánypárt öreg, és egyre csak öregszik. Már nem fog megváltozni.
Változzanak és változtassanak hát a szülők! Hiszen az ő felelősségük a gyermekeik felnevelése!
Minden gondoskodást az államtól várni baloldali filozófia.
Ha a kormány nem változik, változzunk mi, és szolgáljunk alapkövéül, annak a bizonyos szebb jövőnek!
Két szempontból lehet három kategóriára bontani az oktatást: gazdaságpolitikai és rendszertani szempontból.
Kezdjük a kevésbé lényegessel, a gazdasággal! Létezik baloldali állami oktatás, jobboldali magánoktatás, és középutas/harmadikutas oktatás. Természetesen a legműködőképesebb modell a harmadik arany középút.
Hazánkban jelenleg állami oktatás működik. Ezen rendszer esetében egy állami tanmenet teljhatalommal uralja az oktatást. Ennek velejárója az egészséges szabadverseny kiszorítása az oktatásból, melynek következetes hátránya a pedagógustársadalom általános motiválatlansága. Ennek oka az, hogy ha az iskolák többsége állami fenntartású, nincs okuk jobban teljesíteniük a többinél, mert nem fenyegeti őket a csőd veszélye, így a tanárokat sem fenyegeti az, hogy elveszítik az állásukat, mert nem teljesítenek olyan jól, mint a szomszéd iskolák. Így a pedagógustársadalom tekintetében szisztematikusan kialakul egy olyan létállapot, ahol az iskolák többségében a tanárok motiválatlanok, és végeredményként a maximalizmust megfosztja trónjától a minimalizmus szelleme, amely mondanom sem kell, óriási probléma.
Ez a hiány azonban nincs jelen a szabad magánoktatás rendszerében. Ellenben más hiány igen, mégpedig az állami szerepvállalásé. A magánoktatási rendszerben az állam kivonul a közoktatás területéről, és teljes szabadságot ad a magániskolák üzemeltető tulajdonosainak kezébe, melynek következes hátránya lehet különböző szélsőséges ideológiák gátlástalan propagálása a diáktársadalom, avagy a társadalom legmanipulálhatóbb rétege, az ifjúság körében, amely mondanom sem kell, óriási probléma lenne.
A harmadikutas közoktatásban az állam nem maximális, hanem minimális szerepvállalást gyakorol, hogy szabadteret biztosítson a pedagógustársadalom egészséges szabadversenyének, de ugyanakkor kontroll alatt tartja az intézményeket, és nem enged szabadteret szélsőséges ideológiák önkényes propagálásának.
Igaz, hazánkban hivatalosan vegyes oktatás működik, mely azonban egy negyedik út, ugyanis ritka esetben működnek magániskolák is. De az oktatási intézmények döntő többsége állami fenntartás alatt működik.
Térjünk rá a második szempontra! Egy társadalom rendszertani szempontból is háromféle oktatást képes működtetni. Létezik szélsőjobboldali autokratikus oktatás, szélsőbaloldali liberális oktatás, és harmadikutas hierarchikus oktatás.
Természetesen ezen szempontból is a harmadikutasság a megoldás.
Hazánkban a 20. század közepe óta egészen a mai napig autokratikus oktatás működik.
Az oktatás a nemzet magja, melynek elsőrendű célja hazánk halhatatlanságának záloga, a jövő nemzedéke, az ifjúság felemelése lelki, szellemi és anyagi szempontból. Az ifjúság felemelése pedig a nemzet felemelkedésének záloga. Összefoglalva tehát az oktatásnak, avagy a nemzet magjának elsőrendű kötelessége a nemzet felemelése.
Ezen tételsor olyannyira egyszerű, amennyire igaz.
Mindháromfajta oktatási rendszer három-három alappillérből épül fel. Az autokratikus oktatás magas tanóraszámmal, párbeszéd- és demokráciamentességgel, illetve frontális pedagógiai kommunikációval, avagy ultrakapitalista, szociáldarwinista szellemiséggel működik, vagy inkább nem működik.
Vizsgáljuk meg e három pillért részleteiben is, és határozzuk meg, hogy a felsorolt pillérek milyen célból működnek, és milyen statisztikai adatokkal is alátámasztható össztársadalmi következményekkel járnak!
Az első alappillér a MAGAS TANÓRASZÁM, avagy a DIÁKSÁG TÚLTERHELÉSÉNEK ALAPKÖVE, melynek állítólagos célja a nagymértékű lexikális tudás biztosítása a diákság számára, és általa a magas színvonalú műveltség kiépítése az ifjúság vonatkozásában. Valós célja azonban, éppen ennek az ellenkezője!
Ha egy vidéken élő kiskorú diáknak egy napon 9 tanórája van, amelyre még otthon is készülnie kell esetenként 4 órát, akkor a tanuláson és az alváson kívül semmi másra NEM MARAD IDEJE a megnyomorított életében, vagy inkább még arra sem, így az ÉLETRE SEM, ergo többet és keményebben dolgozik, mint egy átlagos felnőtt. Esetenként reggel 7 órakor kezdődik a tanításinap, pedig kutatások támasztják alá, hogy az ember agyának működése délelőtt 10 órától indul be. Mindeközben mégis elvárja a drágalátos állam, élén a „NEMZETI” KORMÁNYPÁRTTAL”, hogy a diákok minden nap a maximumot nyújtsák. S mindeközben túl sok a tanóra, melyek TANANYAGÁNAK ráadásul KÖZEL FELE SZÜKSÉGTELEN. Korunk ifjúságának körében elburjánzott az expergefaciphobia, avagy a szorongó félelem a koránkeléstől, és az iskolafóbia.
Aki a munkából megy haza pihenni, kiegyensúlyozott életet él. Aki az iskolából megy haza tanulni, nagy eséllyel válhat DEPRESSZIÓSSÁ.
Ezen túlterhelésnek nem az lett a következetes eredménye, hogy művelt diákok tömegeit termeli ki az oktatás, hanem az, hogy a diákok többsége megutálta a tanulást, és inkább úgy döntött, hogy 3-asnál jobban nem teljesít, még azon tartárgyakat illetően sem, melyek adott esetben érdeklik, máskülönben nem maradna idejük az életre.
Véssük jól az eszünkbe még egyszer: ezek szerint a JELENLEGI OKTATÁS éppen AZT TESZI, AMI ELLEN léteznie kellene.
Az ember egy élőlény, melynek nevében is benne van, hogy ÉLNIE is kell. De ezt úgy látszik, hogy a jelenleg regnáló kapitalista kormánypárt oktatásügyi miniszterei nem tudják, és nyelvtanból felmentett politikusok irányítják és „építik”, vagyis rombolják ma a magyar fiatalok jövőjét.
Ekkor merül fel a kérdés, hogy miért ilyen emberek irányítják ma az oktatási rendszerünket? Alkalmatlan kétbalkezesek, vagy nagyon is alkalmas, de rosszszándékú érdekemberek?
A második alappillér a párbeszéd- és demokráciamentesség, melynek célja, hogy a diák véleményét soha ne kérdezze meg a tanár, hogy még véletlenül se szülessen meg a diákok elméjében az a gondolat, hogy ŐK IS EMBEREK, hogy ők is egyének, hogy ők is lehetnek önálló entitások, hogy nem csupán az engedelmesség a kötelességük a földi életben, hanem a GONDOLKODÁS is, hogy nem csupán erőforrások.
A diákok nem robotok és rabszolgák!
Sokat elmond, hogy a jelenlegi kapitalista kormánypártnak nem Oktatásügyi Minisztériuma van, hanem Emberi Erőforrások Minisztériuma. A kapitalista kormánypárt nem emberként tekint a nemzet polgáraira, hanem erőforrásként. Elvégre ők nem nemzetépítők, hanem érdektőkés társadalomparaziták. S természetesen ugyanez vonatkozik a baloldalra is.
Napjainkban teljes mértékben lezüllesztik az ifjúságot egyes marketingügynökök, hogy felnőttkorukra minél rosszabb minőségű emberek, de annál jobb minőségű fogyasztók legyenek. Számok lettünk, és erőforrások, nem emberek.
A harmadik alappillér a FRONTÁLIS PEDAGÓGIAI KOMMUNIKÁCIÓ, avagy az ultrakapitalista, szociáldarwinista szellemiség gyakorlata, mely a tanórák működési mechanizmusát határozza meg.
A tanórák kötelessége a diákok fejlődésének elősegítése. Egy kapitalista oktatás a versenyelvűséggel működteti a tanórákat. Az egészségtelen versenyelv általános alappillérei az individualizmus, a maximalizmus és az egalitarizmus. Az individualizmus fejleszteni kívánja az egyént.
De mindeközben kiirtja belőle a közösségtudatot, amely káros az egyén vonatkozásában, így épphogy nem konstruktív, hanem destruktív hatást gyakorol rá.
Mert az egyén kizárólag közösségben képes egészségesen működni. Mert a közösség egyének halmaza, ahogy a ház is téglák összessége.
A maximalizmus alapvetően egy pozitív tulajdonság, de jelen esetben egy egészségtelen elemről beszélünk, mert ezen egészségtelen maximalizmus gyakorlati alkalmazásának eredménye éppen annak az ellenkezője, amely az egészséges maximalizmus célja, nevezetesen: kihozni a diákokból a legtöbbet.
A tanulásnak két útja van: az ember lehet humán és reál beállítottságú. Minden embernek billen az egyik út felé szellemi mérlege.
Az autokratikus oktatás nem foglalkozik azzal, hogy felmérje a diákok általános képességeit, majd azok alapján elindítsa őket a kettő közül valamelyik úton, hanem elvárja a diákoktól, hogy mindkét úton maximálisan teljesítsenek, annak ellenére, hogy az csupán igen kevés ember esetében lehetséges. Tehát egalitárius módon egyenlőként kezelik a diákokat.
Akárcsak a SZOCIALIZMUSBAN.
Annak ellenére, hogy az emberek nem egyenlőek, hanem különbözőek.
Mindemellett mindegyik egyenlőként kezelt diáktól a maximumot várják el.
Az autokratikus oktatás mottója: Akinek nincs 5-öse, az annyit is ér, és csak úgy lehetsz valaki az életben, ha fölfelé nyalsz, és lefelé taposol.
Kiváló karikatúrák terjengenek a problémával kapcsolatban az interneten, melyeken például a majom, a pingvin és az elefánt tudását és képességét a „korrektségre” hivatkozva a tanár ugyanazon feladat alapján méri fel, nevezetesen hogy milyen gyorsan másznak fel a fára. Tökéletes szemléletes példa.
A tanulás titka a következő: „Az elme azt fogadja be, amire szüksége van. De ha az ember olyat akar befogadtatni vele, ami nemhogy nem érdekli, de azt sem tudja, mi az, akkor nem fogja befogadni.”
A diákok egész nap be vannak zárva az iskolába. Sokszor napkelte előtt érnek be, és naplemente után indulnak haza!
A tanórák és a házifeladatok magas mennyisége általános szellemi és lelki túlterhelést eredményezett a diákok körében.
Az ifjúságban felgyülemlő stresszt, a diákok kénytelenek egymáson levezetni, mely mentalitást a versenyközpontú neveltetés alapkövére akadálymentesen fel tudnak építeni.
A versenyközpontú oktatás fektette le jelen korunk társadalmának egy igen súlyos problémája, a társadalmi atomizálódás alapkövét.
Az oktatás célja az ifjúság szocializálása.
Az autokratikus OKTATÁS azonban ATOMIZÁLJA nem csupán az ifjúságot, hanem a komplett TÁRSADALMAT, mert ez bennük marad.
Jó példa az egészségtelen versenyközpontúság szemléltetésére a következő történet.
Matekórán a tanár megkért egy kislányt, hogy oldja meg a következő feladatot a táblánál: 1×1=1, 2×2=4, 3×3=9, 4×4=16, 5×5=25, 6×6=36, 7×7=49, 8×8=64, 9×9=81, 10×10=101.
Először csak egy-két gyerek, majd az egész osztály elkezdett nevetni a kislányon. Ekkor a kislány megfordult, és azt mondta a többieknek: „Direkt rontottam el az utolsó feladatot, mert tudtam, hogy az egy hiba miatt, ki fogtok engem nevetni. Ahelyett, hogy megdicsérnétek, hogy a többi kilencet jól oldottam meg, kinevettek az egy hiba miatt.”
Amit ebből meg kell tanulnunk, hogy tanuljuk meg megdicsérni a másikat, és ne csak azt vegyük észre, hogy ha valaki hibázik, mert ez NEM FEJLESZTI az embert, hanem VISSZAHÚZZA!
A félelem a pusztítás erőhatalma.
Ha a nemzet önbizalomhiányos, neurotikus, gyönge, szolgalelkű egyéneket termel, akik fiatalkorukban gyökerező lelki sérelmeik következetes eredményeként KÉPTELENEK ÖSSZEFOGNI egymással, mert a szociáldarwinista versenyelvűséget a munka világába is viszik tovább magukkal, a nemzet MEGSZŰNIK létezni, és csupán egy erőforráshalmazzá képződik.
Ahogy Wass Albert is üzente a magyar nemzetnek: „Én azt mondom ma, hogy magyar nemzet, mint olyan, nincs. A kommunisták máshol is ezt tették. Néppé gyúrták a nemzetet. Az üzenetem az, hogy legyetek újra nemzet, váljatok nemzetté!”
S most ezt teszik a KOMMUNISTA rendszert leváltó KAPITALISTÁK is.
Már megint eljátszotta a történelem, hogy egy szélsőséget leváltott egy másik.
És most láthatjuk az eredményét ennek is. Amit a jelenlegi oktatás táplál az ifjúságba, az a túlterheltség, a fáradtság, a félelem, a szorongás, a depresszió, és a lélektani összeomlás.
Döntenünk kell! Hagyjuk tovább uralkodni a félelmet, vagy szembeszállunk vele?
A jelenlegi diáktársadalomban a serdülő középiskolások közül rengetegen menekülnek magától a diáktársadalomtól, s menekülésük végállomása a barlangként elzárt sötét szobájukat fényként megvilágító számítógépük, a virtuális valóság kapuja. Korunk ifjúságának szemében a valóságnál sokkal jobb világ, egy hamis valóság.
E folyamat végén a fiatalok olyannyira elidegenednek a saját életüktől, hogy inkább gyakorlatilag eldobják. Midőn sok esetben a diákok sárba tiporják egymást lelkileg és zaklatják a gyengébb láncszemeket, a depresszióban szenvedő fiatalok növekvő számaránya mellett egyre többen és egyre fiatalabban válnak gyerekek alkoholistává és drogfüggővé, miközben hazánkban ÉVENTE TÖBB, mint TÍZ középiskolás diák VET VÉGET AZ ÉLETÉNEK. Lehet azt mondani, hogy ez a szám nem sok. De egyetlen ártatlan fiatal kiontott élete is sok. Akkor is, ha ő maga vet véget a saját életének. Mert nem jókedvében tette.
Erről valahogy senki nem beszél.
Ez a mai magyar társadalom. Ez a jelenlegi magyarországi kötelező közoktatás eredménye. Tudatosan magyarországit írok. Hiszen hogyan is lehetne magyarnak nevezni egy olyan intézményt, amely nem a magyarok érdekeit képviseli, hanem éppen ellenkezőleg? Ugyanis egységben az erő. Azonban, ha nincs egység, mert atomizálva van a társadalom, akkor erő sincsen. Nincs ellenpólusa a regnáló hatalomnak, nincs egy elhanyagolhatatlan fúzióval rendelkező konstruktív kritikus társadalmi réteg a polgárság matériájában, egy az állam számára kihívást jelentő közösség, nincs nemzet, mert készségmentes az önszerveződésre a múltjában gyökerező gyermekkori sérelmei miatt.
Azt már megállapíthatjuk, hogy az autokratikus OKTATÁS lelki és szellemi szempontból TÖNKRETESZI AZ IFJÚSÁGOT. De vajon testileg nem? Az osztálytermek többségében a mai napig fából faragott székeken ülnek egész nap a diákok. Csoda, hogy ennyi gerincbeteg gyerek van?
Az igazság az autokratikus oktatási rendszerről a következő: „A szélsőséges közoktatási rendszereket soha nem úgy tervezték, hogy oktassanak. A nemzetellenes kormányok nem akarnak jól informált, képzett, kritikus gondolkodásra képes embereket. Engedelmes dolgozókat akarnak. Minden körülmények között meg akarják tanítani engedelmeskedni az embereket a tekintélynek, a regnáló hatalomnak. Mindenki másban tehetséges, mégis mindenkit egy kalap alá vesznek. Szándékuk, hogy minden gyermeket minél egyformábbá változtassanak, majd modern rabszolgává tegyenek minket.”
Vegyük fontolóra J. D. Rockefeller, amerikai olajmágnás és az amerikai tankötelezettség egyik ötletgazdájának idézetét!
„Nem gondolkodók, hanem munkások nemzetét akarom.”
Miért nem jók a gondolkodó munkások? Mert velük a mátrix hálója veszélybe kerülne. Uralják az elmédet, uralják az érzelmeidet, uralnak téged. Ők, a társadalomparaziták.
Mielőtt rátérnék a helyes útra, vizsgáljuk meg azt is, hogy a kapitalista kormánypárt autokratikus oktatási rendszerével szemben, milyen alternatívát kínál fel a társadalom számára, a balliberális ellenzék!
A liberális oktatási rendszer három alappillére a kevés tanóraszám, a demokrácia, és a szabadelvűség.
Nem érdemes a ló túloldalának mintáját hosszasan taglalni, mert szükségtelen.
A liberális oktatás, amelyben teljesen szabadjára engedik a diákokat, amelyben mindenről a diákok döntenek, amelyben gyakorlatilag azt csinálnak a diákok, amit akarnak, példának okáért függőágyon hintáznak óra alatt, ugyanazon súlyos problémát eredményezi, mint az autokratikus oktatás: az ifjúság liberalizálódását, avagy erkölcsi válságba fojtását. Igaz, egy cseppet humánusabban teszi.
A helyes út természetesen a harmadikutas oktatás. Alappillérei a humanizmus, a korszerűség, és az interaktivizmus.
Első körben decentralizálni kell az oktatást, vagyis az államnak minimalizálni kell a szerepvállalását benne.
Következzen a három alappillér!
Humanizálni kell az oktatást, tehát napi 4-6 tanóránál többet nem szabad kötelezni a diákság számára. Így a diákoknak marad idejük a sportra, a tanulásra, és plusz tanórákon való részvételre, tehát marad idejük az önfejlesztésre, és az ÉLETRE.
A korszerűség lényegi üzenete, hogy a féldemokratikus szavazás szerves elemét kell, hogy képezze az oktatásnak. Ez nem azt jelenti, hogy a diákok dönthetnek bizonyos kérdésekben, hanem hogy a tanárok meghallgatják a véleményüket, és közösen átgondolják azt.
Egy társadalom kizárólag organikusan képes egészségesen működni.
Ugyanez vonatkozik az oktatásra. Abban kell fejleszteni a diákokat, ami őket is érdekli, mert kizárólag abban tudnak fejlődni.
Bármit, amit ráerőltetnek egy lázadó fiatalra, azt el fogja utasítani.
Az autokratikus oktatás pedig mindent ráerőltet az ifjúságra, melynek egyetlen kizárólagos és elkerülhetetlen következetes eredménye a társadalmi elbutulás, mely a legnagyobb mértékben ellenkezik az oktatás valódi céljával, de maximálisan azonos az érdektőkések szándékával.
De persze egyetlen dolgot nagyon jól megtanulnak a diákok a 13-15 év alatt: az engedelmességet, a szolgalelkűséget.
Az OKTATÁS a nemzet magja kellene, hogy legyen, nem pedig egy EMBERI ERŐFORRÁSGYÁR.
Elő kell segíteni azon folyamatot, mely során az egészségtelen diákversenyt felváltja az egészséges verseny, és a tanulók nem versenytársként, hanem nemzettársként tekintenének egymásra, ahogy a tanulást sem elvégzendő kötelességként, hanem nemes célként gyakorolnák.
Ha a fiatalok csak magolnak a jobb jegy érdekében, és nem tanulnak a műveltségi színvonaluk növelése érdekében, miután kijönnek az iskolából, minden lexikális tudást, amit az évek során magukba erőszakoltak, elfelejtenek.
Mintha nem is jártak volna iskolába. Nem hoznak ki magukkal onnan értéket, csak lelkisérelmet.
Csoda hát, hogy a tanárok már képtelenek csillapítani az osztálytermet átjáró hangzavart? A diákok beleőrülnek az unalomba.
A sérült szociokulturális és szubkulturális mélyszegény környezetből érkező diákok pedig sokszor ÉLETVESZÉLYT jelentenek a társaikra!
De „természetesen” nem szegregálja őket a hatalom. Nemzeti politikusoknak nevezik magukat, de nem különítenek el öt antiszociális diákot a többi ötszáztól! Az miért is szolgálná a nemzet érdekét?
A legfontosabb elem pedig, amely mindennek a kulcsa, mely a harmadikutas nemzeti oktatás legfőbb alapköve: az INTERAKTIVITÁS.
Ha a tanórák működését nem a FRONTÁLIS PEDAGÓGIAI KOMMUNIKÁCIÓ és a szociáldarwinizmus határozná meg, hanem az interaktivitás, a nemzet a porból az égbe emelkedne!
Ha a tanórán a DIÁKOKNAK ideje és lehetősége nyílna arra, hogy KÉRDEZZENEK, a TANÁRNAK pedig arra, hogy VÁLASZOLJON, hogyhogy nem, minden probléma megoldódna!
A diákok megszeretnék a tanulást, kifejlesztenék közösségtudatukat, megszeretnék az iskolába járást, és nem alkoholizálnának, drogoznának, és vágnák fel az ereiket tömegesen 13 éves tinilányok!
Az oktatást, avagy a kötelező közoktatást arra tervezték, hogy alapműveltséget adjon az állampolgároknak, hogy életképesek lehessenek.
Ehhez képest ma alapvető dolgokat nem tanítanak meg az iskolában!
A 15 év „tanulás” alatt egyetlenegyszer sem hangzik el egyetlen tanár szájából sem, hogy hogyan lehet elsajátítani az élvezettel töltött tanulást, ergo hogyan lehet megszeretni a tanulást, hogy nem szép dolog szemetelni, hogy tiszteld az embertársaidat és ne rúgj bele a kinézete miatt, hogy hogyan kell egészségesen táplálkozni, hogy a pornófüggőség, amelyben a mai fiatalok jelentős része szenved, fáradékonysághoz és motiválatlansághoz vezet, de persze azt elvárják, hogy energiadús és motivált legyen a diák az iskolában.
Folyamatosan pedagógus TÜNTETÉSEK zajlanak hazánkban az alacsony BÉREK miatt, közben pedig a VALÓDI PROBLÉMÁKRÓL az ég egy adta világon senki nem beszél. Kivéve a Mi Hazánk Mozgalom.
A tüntetések elérték, hogy a tanárok problémáiról most már mindenki beszél. De a DIÁKOK PROBLÉMÁIRÓL MIKOR fog végre bárki beszélni?
Senki nem vonja felelősségre azokat a PEDAGÓGUSOKAT, akik azért választják ezt a pályát, mert UTÁLJÁK A GYEREKEKET, és ki szeretnék élni a beteg szadista hajlamaikat, és a diákokon levezetni a stresszt, akikben emiatt életre szóló lelki sebek is keletkezhetnek!
Nincsen iskolai bíróság, amely a tanárok hatalommal való visszaélését gátolná. Gátlástalanul és következmények nélkül megtehetnek bármit.
Mégis, mindenki CSAK a tanárokat sajnálja. Jó, hogy rendszeresen vannak tüntetések ezzel a problémával kapcsolatban. Jó, hogy az emberek felemelik a szavukat és kimennek az utcára.
Ezzel csupán egy baj van. Mégpedig hogy gyanús, hogy a tüntetések résztvevőinek többsége az autokratikus oktatás helyett a másik szélsőséget követeli, a liberális oktatást.
Nem tanulnak. Látszik a katasztrofális oktatásunk eredménye. Ezek a honfitársaink azt ugyan legalább felfogták, hogy súlyos probléma van a magyarországi oktatással. Bár ez nem nehéz feladat.
Ők is felfogták, hogy a keleti mintára kiépített autokráciát el kell utasítani. Csak azt nem fogták fel, hogy mi a helyes alternatíva. Szerintük a jobboldali autokrácia nem jó, ezért kelet helyett nyugatra kacsintanak, és a baloldali liberalizmust követelik helyette. S midőn megutálták a tanulást, nyilván nem olvastak történelmet, hiszen akkor nem követelnének butaságokat, és nem követelnének egy másik szélsőséget a jelenlegi helyett. Mert az ugyanolyan rossz.
A helyes út a harmadik út.
Összességében tehát mi a probléma az oktatással?
A balliberális megmondóemberek, akik rendre ezeket a tüntetéseket szervezik, amikor felteszik ezt a nemes kérdést, általában súlytalan lózungokat puffogtatnak, amiket „válaszoknak” neveznek. „Keveset keresnek a tanárok, túl vannak terhelve a tanárok, nincs elég kréta.” Persze. Ezek is problémák. De ezek maximum másodrendűek, vagy még inkább harmadrendűek. De ők csak erről beszélnek.
És bizony ki kell mondanunk, hogy miért. Ha már számos kritikával illettük e téren a kapitalista kormánypártot, ne kíméljük a liberális ellenzéki összefogást, vagy inkább összemosást sem!
A balliberális megmondóemberek azért csak ezekről az apró-cseprő oktatásügyi problémákról beszélnek mindig, mert az esetek többségében teljes mértékben inkompetens, ambíciótlan, koncepciómentes, innovációmentes, és mindenekelőtt a valóság képével nem rendelkező, hatalomvágytól túlfűtött, pénzéhes, veszedelmes szociopata élősködők gyülekezete, akik legtöbbször azt sem tudják, merre állnak arccal, de azért odaállnak minden társadalmi kezdeményezés élére, hogy megkerülhetetlenül kiszipolyozzák újfent a polgárságot, határozottan bemocskolva ezzel minden nemes ügyet, amely alulról indul útnak. Akárhányszor felvillan a remény legapróbb szikrája, megjelennek a liberális politikusok, és rátaposnak. Akik csak a hasznot keresik, mint a piócák. Bár a piócáknak van annyi haszna, hogy kiszívják az emberből a mérget. De ők egyenesen beléfecskendezik az emberekbe. Pont, mint a kígyók. Vagy, mint a kullancsok. Folyamatosan csak a kárt okozzák a nemzetünknek a hasonló csúszómászók, akik a magyar emberek arcába nevetve élősködnek a nemzetünkön. Legyenek akár liberálisok, akár szocialisták, akár kapitalisták. Mindegy, éppen minek hívják magukat, érdemes megtanulnunk felismernünk őket, hogy védekezhessünk ellenük. De kizárólag idő kérdése, és a történelem ítélni fog. És igazságosan fog ítélni.
A hatalom célja jelenleg a diákok megtörése. A kérdés csupán az, van-e még remény, és lesz-e valaki ebben a megnyomorított országban, aki nem megtörni, hanem megmenteni akarja a fiatalokat?
Forrás: „Székesi Marcell: Mi lesz veled Magyarország?” című könyv (megrendelhető a szekesimarcell1999@gmail.com email-címen)
Kiemelt kép: magyarjelen.hu
