Leütöttek egy férfit szilveszterkor Gyöngyösön, mert nem adott cigit

A gyanúsítottak fellebeztek a bíróságon, miközben állítólag nem csak bántalmazták, hanem meg is lopták a sértettet.

Dr. Gubala Ádám Miklós, helyettes sajtószóvivő a heol.hu hírportálnak az üggyel kapcsolatban azt nyilatkozta: „A Gyöngyösi Járási Ügyészség indítványt tett arra, hogy az Egri Járásbíróság nyomozási bírája rendeljen el kényszerintézkedést azzal a két férfival szemben, akik erőszakkal vették el a sértettől az értékeit.

A nyomozó hatóság azzal gyanúsítja a két férfit, hogy 2024. január 1-én a hajnali órákban Gyöngyösön az előttük haladó sértettet leszólították, hogy cigarettát kérjenek tőle.

A sértett a kérésnek nem tett eleget, így a gyanúsítottak közösen erőszakosan léptek fel ellene, majd egyikük ököllel arcon ütötte a férfit, melytől a sértett a földre került.

A fekvő sértett zsebeit átkutatva a támadók a bántalmazott férfitól elvették cigarettáját, elektromos cigarettáját és a telefonját is, majd távoztak a helyszínről.

Kép forrása: 24.hu

Kiemelte: „A nyomozás rablás bűntette miatt van folyamatban. Az ügyészség azért indítványozta a gyanúsítottak letartóztatását, mert úgy ítélte meg, hogy a terheltek esetében tartani lehet attól, hogy szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt, vagy bűncselekményeket követnének el.”

A nyomozási bíró az ügyészi indítványt alaposnak találta, így egy hónapra elrendelte a terheltek letartóztatását. A döntést az ügyészség tudomásul vette, a gyanúsítottak azonban fellebbezést jelentettek be a bíróság végzésével szemben, ami így nem vált véglegessé, legalábbis egyelőre.

Az eset kiválóan szemlélteti, hogy gyakorlatilag bárhol és bármikor megtámadhatják az embert az antiszociális bűnözők.

Mindig vigyázzunk értékeinkre, de legfőképp önmagunkra és egymásra!

Kiemelt kép: nlc.hu

Aktuális

Kegyetlenül megtorolta a zsarnok a szabadságmozgalmat

A Városi Művelődési Központ és Könyvtár aulájában emlékeztek meg Rétságon a tizenhárom aradi vértanú kivégzésének 175. évfordulóján. Az eseményen Mezőfi Zoltán, a nyugat-nógrádi járási székhely polgármestere tekintett vissza 1849. október 6. tragikus napjára. Beszédében kifejtette, míg 1711-ben a Rákóczi szabadságharc leverését követően a Habsburgok nem rendeztek vérengzést a mozgalom résztvevői között, addig szűk másfél évszázaddal […]

Továbbiak
Aktuális

Két tehetséges zeneművész nyerte el az első Szandai Mátyás-díjat

Balassagyarmat önkormányzata idén alapította meg a tavaly tragikus körülmények között tavaly elhunyt nemzetközi hírű bőgőművész, Szandai Mátyás emlékére azt a szakmai díjat, amivel feltörekvő fiatalokat ismernek el, támogatva további pályafutásukat. Első alkalommal két olyan tehetség kapta meg a kitüntetést, akiket a zenekedvelő tágabb nagyközönség is behatóbban ismerhet. A komolyzenei kategóriában Magyar Valentin, az ifjú zongoraművész […]

Továbbiak
Belföld

Vízgazdálkodási anomáliákról interpellált a Parlamentben Dócs Dávid

Az őszi ülésszak első interpellációs szakaszában szólalt fel a Parlamentben a minap Dócs Dávid, a Mi Hazánk Mozgalom Nógrád vármegyei országgyűlési képviselője, aki a közelmúlt árvízi veszélyhelyzete kapcsán vízgazdálkodási anomáliákról beszélt. A honatya elöljáróban leszögezte, röpke egy hónapon belül pusztító aszályt hatalmas árvíz követett az ország legtöbb területén, ami számos kérdést felvet, így például azt, […]

Továbbiak