A balassagyarmati és környékbeli ismerősök facebook-oldalain bejárta az internetet egy kép, amelyen Imre Roland két kezével szivecskét formázva, szélesen mosolyogva tekint a kamerába. Az örömre minden ok megalapozott, elvégre a fiatalember nincs még húszesztendős és a korosztályában máris világbajnoki ezüstérmesnek mondhatja magát kalapácsvetésben. A fénylő medállal a nyakában a Vitalitás SE atlétája nemrég tért haza a messzi dél-amerikai U 20-as világviadalról.
*Hogy tetszett Peru?
*Magából a városból nem sokat tapasztaltam, hiszem jobbára csak a szállás és a versenypálya között közlekedtünk. Azért egy délelőtt erejére elvetődtünk a belvárosba, megcsodálhattam a főváros szépségeit, láttam utcai zenészeket is, de a leglenyűgözőbb élmény ilyen tekintetben a Csendes-óceán varázslatos látványa volt.
*Mennyire voltál elégedett a körülményekkel?
*A néha katasztrofális közlekedési viszonyoktól eltekintve nem lehetett panaszunk. Ugyan néha az öt kilométeres utat, ami a stadionba vezetett, legalább egy óra alatt tettük meg az iszonyatos forgalmi dugók miatt, de azért egy 9,5 milliós városról beszélünk, ennyi körülbelül Magyarország lakossága összesen. Viszont életemben nem dobtam még ilyen kiváló körből, mint itt Limában. Ezt tökéletesen megcsinálták, technikai értelemben minden adott volt a kimagasló eredmény eléréséhez.
*Ez azonban egyáltalán nem ment könnyen.
*A selejtezőben nem különösebben izgultam, remek formában éreztem magam, már akkor is életem legjobbját értem el, tehát bizakodóan tekinthettem a döntő elé, ahol azonban érvénytelen kísérlettel kezdtem, és azért ez lelkileg megfogja az embert. Másodikra sikerült egy 68,18 méter, ezzel épphogy bejutottam a kisdöntőbe. A negyedik sorozatban javítottam 71,58-ra, ezzel már a negyedik helyen álltam, de az ötödikben még hárman megelőztek. Úgy voltam vele, ha utolsóra nem koncentrálok eléggé, oda az álmom, az érem. Foggal-körömmel összeszedtem magam, összpontosítottam, és szerencsére kijött belőle a 75,33, amivel ismét életem legjobbját vetettem, és megszereztem az ezüstérmet. Hihetetlen boldogság ez számomra!
*A balassagyarmati kalapácsvető szakág megjárta a kínok-kínját, míg végül megépült az Ipoly-parti új pálya, benne a ketreccel.
*Én a nagyligeti viszonyokra nem emlékszem, már a Szabó Lőrinc Általános Iskola udvarán kezdtem a pályafutásomat, aztán ahogy fejlődtem, egyre többször találtam el a környező fákat, vertem le a kalapáccsal a madáretetőket. Az Ipoly-parti ketrec ugyan nem tökéletes, akadnak hiányosságai, de lényegesen jobb körülmények között készülhettünk itt a versenyekre, ami természetesen az eredmények javulásában is megmutatkozott.
*Nevelőedződdel, Fábián Gáborral egészen sajátos a kapcsolatod.
*Gabi bácsi nem csupán a mesterem, hanem a lelki társam is, mondhatni atyai barátom. Mindent meg lehet vele beszélni, nem csak a szigorúan szakmai fogásokat, hanem a magánéleti gondokat is. Rendkívül jó ember, büszke vagyok, hogy az ő irányításával pallérozódhattam.
*Most nagy váltás következik az életedben, hiszen Szombathelyen folytatod.
*Ezt a lehetőséget nem lehet kihagyni! Szombathelyen a Dobó SE hazánk legkiválóbb kalapácsvető műhelye, elég, ha csak Halász Bence friss olimpiai ezüstérmét említem. Ráadásul a világbajnoki második Németh Zsolt vezetésével dolgozhatom tovább, akit személyesen csak nemrég ismertem meg, de már most tudom, tökéletesen odafigyel minden mozzanatra, Limában is rengeteg segítséget kaptam tőle. Emellett a Nyugat-Magyarországi Egyetem atlétikai szakedzői szakának hallgatója leszek.
*Akkor most már határ a csillagos ég?
*Nem titok, olimpiai bajnok szeretnék lenni, ez minden vérbeli sportoló leghőbb vágya. Már a 2028-as ötkarikás játékokra jó lenne kijutni, és 2032-ben talán elérhető a csúcs is, de addig még sok-sok munka vár rám.
