Porig égett a háza a kisecseti családnak

Szörnyű szerencsétlenséget szenvedett egy kisecseti család pénteken délelőtt. Eddig ismeretlen okok miatt kigyulladt a házuk, ami lakhatatlanná vált.

A kisecseti Akácfa út csendes környéknek számít az alig kétszáz lelket számláló kis cserháti településen. Itt csaptak fel a lángok pénteken délelőtt egy családi házban, ahol a gazdálkodással foglalkozó nevelőszülők hat gyermekről gondoskodnak.

Szerencse a tragédiában, hogy a kigyulladás pillanatában senki sem tartózkodott otthon, a felnőttek dolgoztak, míg a fiatalok iskolában voltak, ám a három szerkocsival kiérkező balassagyarmati, berceli és rétsági tűzoltók már alig valamit tudtak megmenteni az épületből.

A kisecsetiek egy emberként álltak a szerencsétlenül járt család mellé (képünk illusztráció)

Portálunk érdeklődésére Pribelszki Tamás, Kisecset polgármestere elmondta, az önkormányzat igyekezett a leggyorsabban intézkedni a család átmeneti biztonságos elhelyezéséről, egyelőre ideiglenesen a falu művelődési házában lesz fedél a fejük felett. Természetesen a község apraja-nagyja egy emberként állt melléjük, de csak a későbbiekben derül ki, milyen formában juttathatják el nekik az adományozók az anyagi és tárgyi segítséget. (Az adományozásra a későbbiekben visszatérünk.)

Aktuális

Pénteki gondolatok (16.) – Lakomák a bejglimentes övezetben

Ahány ház, annyi szokás, tartja a mondás, és ez hűen igaz a karácsonyi ünnepkörre is, de rám biztosan nem vonatkoznak az általánosságok. Ugyanis egyáltalán nem tartozom az édesszájúak közé. Olyannyira nem, hogy már gyermekkorom óta egyfajta bejglimentes övezetet hirdettem meg a közvetlen környezetemben. Hiába barnállott csalogatóan csodálatos illatfelhővel a konyhaasztalon a frissen elkészült ínycsiklandó sütemény, […]

Továbbiak
Aktuális

Háromszáz adag halászlével készülnek a karácsonyra Rimócon

A Rimóc fejlődése érdekében létrehozott RIFE egyesület szervezésében advent utolsó vasárnapján várnak szeretettel kicsiket és nagyokat vendégségbe a cserháti településen. A szervezők nevében Rubics László portálunk érdeklődésére elmondta, december 22-én 12 óra 30 perckor kezdődik a szentmise a Szent Miklós katolikus templomban, amit a negyedik adventi gyertya meggyújtása követ. Ezután a RIFE tagsága a plébánia […]

Továbbiak
Aktuális

Karácsonyi rezsitámogatást ad a lakosságnak Rétság önkormányzata

A nyugat-nógrádi térségben városi szinten egyedülálló módon szavazott meg idén is karácsonyi rezsitámogatást a lakosságnak Rétság önkormányzata. A Mezőfi Zoltán polgármester aláírásával megjelent, és minden érintett otthonba a napokban eljuttatott tájékoztató szerint az egyszeri harmincezer forintban megállapított összeg minden olyan rétsági lakóingatlanra vonatkozik, amelyben legalább egy olyan ember él, aki a városban állandó lakcímmel rendelkezik, […]

Továbbiak