Teljesen véletlenül, az interneten „szörfözgetve” bukkantam rá egy videóra, ami Vlagyimir Komarovról szólt. Ő volt az első ember, aki az űrben töltött küldetés közben lelte halálát.
A Holdra való eljutás elsőségéért vívott, Szovjetunió és USA közötti ádáz űrharcban az 1967-es esztendő fordulópontot jelentett. Ebben az évben ünnepelték ugyanis a Nagy Októberi Szocialista Forradalom ötvenedik évfordulóját, és az alkalomra egy bombasztikus tervvel rukkolt elő a szovjet pártvezetés. A Szojuz-program ugyanis a végkifejlethez érkezett, és hiába volt több személy nélküli sikertelen kísérlet, a főtitkár Leonyid Brezsnyev ragaszkodott a kiszabott határidők szigorú betartásához.
A nagy akcióra az egyik legrutinosabb űrhajóst, Vlagyimir Komarovot választották ki, tartalékja pedig a világtörténelem első kozmonautája, Jurij Gagarin lett. Gagarin a fejlesztőmérnökökkel egyetemben több száz meghibásodást észlelt a rakétán, amiről egy terjedelmes levelet is megfogalmazott a pártvezetésnek, de a Kreml falai között ez az értesítés el sem jutott a legfelsőbb vezetésig.
Így aztán 1967. április 23-án a Szojuz-1 a magasba emelkedett, kabinjában Komarov mérnök-ezredessel, aki vállalta a küldetést, annak ellenére, hogy ő is tudta jól, a biztos halál vár rá. Ugyanis, ha bármilyen ok miatt visszautasítja a feladatot, biztos, hogy Gagarin kerül sorra, és bajtársiasságból nem kívánhatta, hogy az űrkutatás hőse, egyben kebelbarátja pusztuljon el helyette.
Az indulás után azonnal jelentkeztek az első problémák, például nem nyílt ki az egyik napelem-telep, ezáltal csökkent az energiaellátás, és Komarov semmilyen manőverrel nem tudta kijavítani a hibát. Amikor Bajkonurban a visszatérés mellett döntöttek, a Szojuz-1 már többször megkerülte a Földet. A szovjet űrhajós mindent megtett a sikeres érkezés érdekében, be is jutott a légtérbe, ekkor azonban végzetes dolog történt. A fékezőernyő nem nyílt ki, a tartalékernyők pedig belegabalyodtak az antennákba, ezért a kabin mintegy ötven méter per másodperces irtózatos sebességgel a mai orosz-kazah határ közelében belecsapódott a sztyeppe földjébe. Komarovnak esélye sem lehetett, azonnal szörnyethalt, a keletkezett tűzben pedig minden pocikája elégett.
A szovjet jelentések szerint Komarov az utolsó percekben komolyan koncentrált a feladatára, nyugodt maradt, ám egy állítólagos amerikai hangfelvétel szerint ingerülten, mindenfajta barmoknak és gyilkosoknak nevezte a szovjet főnököket.
Komarov egyik kívánsága volt, hogy nyitott koporsóba tegyék, elszenesedett maradványait így több nyilvános fényképfelvétel őrzi. A hős pilóta ma is a Kreml falában nyugszik.
Vlagyimir Komarovról a múlt század hetvenes éveiben Pécsett középiskolát neveztek el, és emlékére a híres művész, Amerigo Tot szobrot készített a baranyai városban, ám számomra érthetetlen módon a gimnáziumot a rendszerváltás után Babits Mihályra keresztelték át, noha Komarov a nemzetközi űrhajózás igazi hőse, sőt, a kozmosz-küldetések mártírja, aki a teljes munkásságával kiérdemli az egész világ méltó tiszteletét.
