Palócország népművészeti kincsei pompáztak a Hagyományok Házában

A Kárpát-medence sajnálatosan korán elhunyt kiváló, nagy munkabírású, komoly örökséget hátra hagyó, nemzetközi hírű néptánckutatója tiszteletére alapított Martin György Néptáncszövetség tartotta az elmúlt hét végén fennállásának harmincadik évfordulója alkalmából jubileumi ünnepségét. Ezen részt vettek Palócország táncosai is.

A palócországi küldöttség tagjai a pompás népviseletekben

Az összesen több mint száz hazai és határon túli csoportot tömörítő szövetség születésnapi rendezvényén, a budapesti Hagyományok Házában a szécsényi székhelyű Palóc Néptáncegyüttes képviselte szűkebb pátriánkat, méghozzá a tizenhárom tájegység viseletét felvonultató, „Ruha teszi…” című bemutató műsorban. A Palóc tagjai ez alkalommal kiegészültek a Kaláris Viselettár vezetőjével, Valkárné Kail Mónikával, az idén Palócország szépének választott, a Vadóka Egyesületben táncoló pataki Molnár Dórával, illetve a rimóci Paluch Norberttel és lányával, Paluch Csengével, akik röpke ízelítőt nyújtottak az érdeklődőknek a nógrádi vidék nyugati felének három gyönyörű viseletéből, az őrhalmi, pataki és rimóci ünnepi parasztöltözetből.

Egyéb kategória Nógrád

Ritka madárfaj jelent meg Nógrád megyében

MME Nógrád Megyei Helyi Csoportjának szakemberei új madárfaj előfordulására hívták fel a figyelmet! A faj főként tengerpartokon fordul elő, eddig még Nógrád megyében soha nem figyelték meg. A MME közösségi oldalán arról számolt be, hogy egy igazi ritkaság a kőforgató (Arenaria interpres) egy példánya jelent meg a Maconkai-víztározón. A víztározó vízszintje erősen lecsökkent az aszály… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Belföld Nógrád

Halálos tűz pusztított Etesen

A tűz szerda reggel egy családi ház egyik szobájában keletkezett. A tűz Etesen, az Iskola úton keletkezett, ahol egy ingatlan közel 16 négyzetméteres szobája gyulladt ki. Az épület szobájában egy négyzetméteren asztal és háztartási hulladék égett. A salgótarjáni hivatásos tűzoltók behatoltak az épületbe. A lakás előterében egy magatehetetlen ötven év körüli férfit találtak, akit kihoztak… Bővebben

Bővebben...
Egyéb kategória Helyi Nógrád

Pazar panoráma tárul elénk a szandai Várhegyről

A szandai Várhegy a Cserhát legszebb vulkanikus hegyének számít a maga 529 méterével. Geológiai látványosság, hiszen a kihűlés következtében az andezit öt-és hat szögletű oszlopokra töredezett. Ez az oszlopos elválás ritkaságnak számít, inkább a bazaltra jellemző tulajdonság. A szandai Várhegy helyi jelentőségű védett természetvédelmi terület és Natura 2000 terület, amit értékes élővilágának köszönhet. A Magyar… Bővebben

Bővebben...