A minap megálltam egy percre a balassagyarmati Helytörténeti Gyűjtemény előtt kitett kosaraknál, ahonnan ingyenesen elvihetőek régebbi kiadású könyvek. Igazság szerint a druszámnak egy druszájáról írott regényét kerestem, amit korábban már láttam a kollekcióban, de Heinrich Mann-nak a Bourbon-dinasztia alapítójáról, IV. Henrik francia királyról írt regényét már nem találtam. Annál inkább ott volt a Világirodalom remekei sorozatból egy másik névrokon, Henryk Sienkiewicz kitűnő alkotása a középkori Lengyelország történetéről készült trilógia első darabja, a Tűzzel-vassal, illetve két Moldova elbeszélés-gyűjtemény is.
Mellettem egy idősebb asszony válogatott a kínálatból, de szemmel láthatóan nem tetszett neki a felhozatal, és szóba elegyedve vele kiderült, miért. Ő a könnyebb olvasmányokat kedveli, nem a vaskosabb regényeket, és nem lelt kedvére valót.
Hazatérve büszkén tekintettem körbe a könyvespolcaimon, mondván én még ahhoz a nemzedékhez tartozom, amely a Gutenberg-galaxisban nőtt fel, és nem a mobiltelefon „pípogtatása” által jutok olvasmányélményhez.
Amúgy mostanában Bölöni György: Az igazi Ady című, személyes emlékeken alapuló visszatekintését olvasgatom, amely igazán hű tükre a Párizsba vándorolt, és ott, a világváros forgatagában minél mélyebben mámorosodva elmerült költőfejedelem mindennapjainak. Amikor aztán elérek egy-egy versidézethez, kapom magam, és megkeresem az egyik polcon az Ady-összest, a költemények között fellapozom Az Illés szekerén ciklust, benne gyönyörűszép Léda-dalokkal. Máskor, ha olyan részhez érek, ami a huszadik század első évtizedének Párizsának utcáira kalauzol, rögvest előveszem a francia főváros térképét, és megnézem, hol is található pontosan a Rue de Lévis, ahol az Örök Múzsa lakott, milyen manapság a Luxembourg-kert környéke, és merrefelé kell indulni, hogy eljussunk ahhoz a kávéházhoz, ahol az első világháború hajnalán kioltotta Jean Jaurés életét a pisztolygolyó.
Egyszóval én ebben a komplexitásban hiszek, amit jóindulattal sem lehet tudásszomjnak nevezni, legfeljebb egy művelt ember fokozott kíváncsiságának.
***
Amint befejeztem a fenti szöveg begépelését, és rátekintettem a facebook-ra, azonnal elém tárult a szomorú üzenet: a Helytörténeti Gyűjtemény elől enyves kezek elvitték a kitett könyves kosarakat. Vajon akad annyira elvetemült könyvmoly, hogy kosarastól viszi haza a köteteket? Aligha. Sokkal inkább az a sejtésem, közeleg a hűvösebb ősz, és kell némi anyag a kályhába, a fűtőtestbe, amely meleget biztosít a hidegebb napokra, és teljesen mindegy, hogy az a tegnapi Magyar Nemzet, vagy Jókai Mór: Szegény gazdagok című regénye. Ilyen világot élünk, és nekem aztán papolhat bármilyen kormánypárti frázis munkaalapú társadalomról. Olyan mese ez, mint amiket Benedek Elek szerzett. Csak az ő alkotásai jóval igényesebbek, mint a NER bármelyik agyatlan mímelése.
