Hónap: 2024 október

Nógrád

Kétszer kapták meg ugyanazért a kitüntetést Diósjenőn

Érdekes fejleményre hívta fel a figyelmet a minap a korábbi polgármesterhez, Tóth Jánoshoz köthető Diósyenőy Tükör című facebook-oldal. Ezek szerint két személy két alkalommal is megkapta ugyanazt a kitüntetést a nyugat-nógrádi községben. A közelmúltban közölt bejegyzésben azt írják, a jelenlegi önkormányzat által fenntartott Jenői Napló című tájékoztató újság július-augusztusi nyári összevont számában beszámolt a július… Bővebben

Bővebben...
Aktuális

Társadalmi munkában takarították a temetőt Nógrádon

A nemrégiben megválasztott új önkormányzat egyik első feladataként társadalmi munkát szervezett Nógrádon. Dávid Barbara polgármester a facebook-on számolt be a részletekről. Ezek szerint eredetileg csak a temetőre összpontosítottak volna, mondván Mindenszentek előtt illik minél rendezettebbé, tisztábbá tenni a sírkertet, ám miután az október 19-i, szombat reggeli induláskor elég sok ember gyűlt össze – köztük gyerekek… Bővebben

Bővebben...
Nógrád

Megsarcolja a balassagyarmati sírhelytulajdonosokat a Váci Egyházmegye?

Egyre nagyobb a felháborodás Balassagyarmaton a város temetőjében uralkodó állapotok miatt. A tisztasági körülmények úgy-ahogy rendeződni látszanak, ám legutóbb amiatt alakult ki tiltakozás, hogy rendezett sírokra is kihelyezte a temetőgondnokság a gondozatlansági figyelmeztető táblákat, most pedig a horribilisra emelkedett sírmegváltási díjakkal szemben van méltatlankodás. Az elmúlt esztendőben rengetegen panaszkodtak Balassagyarmaton, hogy bosszantóan piszkos viszonyok uralkodnak… Bővebben

Bővebben...
Helyi

Pénteki gondolatok (7.) – Csontvázak a szekrényből

Erős meggyőződésem, „pártunk és kormányunk” hatalmas hibát követett el, hogy négy hónapot hagyott az új települési önkormányzatok megválasztása és tényleges megalakulása között. A június 9. és október 1. között eltelt időszak ugyanis tökéletesen elegendő volt arra, hogy a búcsúzó-távozó alakulatok bármilyen csalafintaságot, simlisséget, netán törvénytelenségeket kövessenek el. Szerencsére Nógrád megyében – már amennyi a hozzánk… Bővebben

Bővebben...
Történelmi

Ötezer ember életét mentette meg a balassagyarmati „Magyar Wallenberg”

Neve nagyon sokáig a feledés homályába veszett, és csak néhány évvel a rendszerváltást követően nyerte el méltó helyét Mikó Zoltán a hős magyar férfiak arcképcsarnokában. A második világháború vérzivatarában emberek tömegeit megmentő balassagyarmati származó katonatiszt, akit a „Magyar Wallenberg” dicső címével vértezett fel az utókor, 114 éve, október 14-én született. A balassagyarmati Ady Endre utcában,… Bővebben

Bővebben...
Aktuális

Mégis megmenthető a romhányi törökmogyorófa

Remény élteti a jövőt – mondhatnák Romhányban, hiszen egy újabb fejlemény szerint mégis megmenthető a teljes elpusztulástól a II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelemről nevezetes törökmogyorófa. A falu délnyugati határában található, a legenda szerint az 1703-11 közötti szabadságharc vezéralakja által törökországi száműzetéséből hazaküldött magból fejlődött törökmogyorófa jelenlegi sorsáról nemrégiben írtunk annak kapcsán, hogy a szakemberek ítélete… Bővebben

Bővebben...
Aktuális

Jótékonysági célra ajánlotta fel olimpiai jutalmát a Balassagyarmaton járt világbajnok birkózó

Az október 12-én Balassagyarmaton rendezett Mozdulj Gyarmat sportnap díszvendége volt Losonczi Dávid világbajnok birkózó, aki a kötöttfogású 87 kilogrammos súlycsoportban ötödik helyen végzett a nyári párizsi olimpián. A régi vármegyeháza egy csendesebb pontján váltottunk néhány szót a huszonnégy esztendős fiatalemberrel. *Mennyire volt nehéz az olimpiai kijutás szempontjából, hogy a súlycsoportodban elég nagy a hazai konkurencia?… Bővebben

Bővebben...
Aktuális

Elhunyt játszótársaikra emlékeztek a focisták Őrhalomban

Tragikus körülmények között öt évvel ezelőtt hunyt el az Őrhalmi Sportegyesület labdarúgója, Virág Balázs. A szakosztály egyik vezetője, Varga József kezdeményezésére szerveztek a barátok tornát az emlékére, de ma már ő sincs köztünk. Ebben az évben immár mindkettőjük tiszteletére rúgták a labdát az egykori játszótársak a község sportcsarnokában. Az Őrhalomért Egyesület képviseletében Farkas Andrea elnök… Bővebben

Bővebben...
Helyi

Rendezett sírokra rakják ki a gondozatlansági táblákat Balassagyarmaton

Több balassagyarmati lakos hevesen tiltakozik amiatt, hogy a temetőgondnokság több olyan sírra is a gondozatlanságra figyelmeztető értesítést helyezett ki, amelyek első pillantásra rendezettnek tűnnek. A jelenségre a minap Győri János önkormányzati képviselő hívta fel a figyelmet facebook-bejegyzésében, és megállapításait képekkel is alátámasztotta. A fotón egy szemlátomást rendezett, fedett burkolatú sír látható, amelyre az alábbi feliratú… Bővebben

Bővebben...
Aktuális

Körbejárta a várost a rétsági szüreti menet

Az időjárás kiváltképp kegyeibe fogadta október 12-én, szombaton a rétsági szüreti mulatság résztvevőit. Amikor felvezetésként a kora délutáni órán a művelődési központ melletti nagyparkoló oldalsó szegletében Tóth Ferenc plébános megáldotta az idei nyár terményeit, még csak néhány napsugár-nyaláb világította meg a szűrt felhőzeten át a területet, ám mire a Takarék utcáról kiért a menet a… Bővebben

Bővebben...