Jogos az a mondás, ami úgy szól: minél kevesebb a helyi szolgáltatás egy faluban, annál kevésbé élhetőbb, annál inkább lesz kihalt, sorvadt, kiüresedett a település. Sajnos ezek a szomorú tendenciák egyre jellemzőbbek hazánkban.
Így volt ez a kisebb községekben az általános iskolai oktatás megszüntetésével, az élelmiszerboltok bezárásával, most pedig a postahivatalok következnek a sorban.
Az utóbbi időben több nyugat-nógrádi falu önkormányzata tette közzé a különböző internetes fórumokon, hogy teljesen eltűnik, vagy csak igen korlátozott nyitvatartási időben működik helyben a posta. Jó-jó, az ember elfogadja, hogy manapság egyre inkább áttevődik ez a szolgáltatás az elektronikus formára, és immár a világháló segítségével oldják meg az állampolgárok, ha ügyes-bajos hivatali ügyeiket intézni kell, például a víz – gáz – és áramszámlákat befizetni. De mit tegyen ezzel az a vidéken egyedül élő idős néni, aki még a saját szomszédjaiban és a közelben élő hozzátartozóiban sem bízik meg, és eddig szépen, a botjára támaszkodva elcsoszogott a postára, elővette a sárga csekket, és összekuporgatott forintjait keresgetve kifizette az adott összeget. Ezentúl ezt már nem teheti meg, vagy ha igen, akkor igencsak vizslatnia kell az órát, figyelve, hogy ki nem csússzon abból a parányi órácskából, amikor a városi postahivatal dolgozói eljönnek a településre, és kiszolgálják az ügyfeleket. Igaz, ahogy visszahallom, nem egyszer fordult elő, hogy ha hosszú percekig nem jött egyetlen kuncsaft sem, fogták magukat, nemes egyszerűséggel összepakoltak, és a kijelölt zárás előtt elrobogtak a helyszínről, így akadt, aki aznap bizony hoppon maradt.
Erős meggyőződésem, hogy a Magyar Posta Zrt. nem korrekt a magyar lakossággal szemben. Ez ellen azonban semmit sem tehet az átlagember, legfeljebb szívja a fogát, és duzzogva áll sorban a legközelebbi város postahivatalában, kivárva a sorát. Vagy akkor mindenki álljon át az internetes hálózatra? Tessék ezt mondani a nyugdíjas Mariska néninek a debercsényi faluvégen!
