Engedélyezték Berkenyén a házi zöldhulladék-égetést, a háziorvos már tiltakozik

Kísérleti jelleggel engedélyezte tavasszal Berkenye önkormányzata a kerti zöldhulladék házi elégetését. A képviselő-testület rendelete ellen a község háziorvosa nyílt levélben tiltakozott.

Berkenye önkormányzatának facebook-oldalán jelent meg nemrégiben, hogy a március 24-i képviselő-testületi ülésen született határozat értelmében kísérleti jelleggel elfogadta a kerti avar – és zöldhulladék égetéséről szóló rendeletet. A German József polgármester és Ciuleacné Drajkó Adrienn jegyző kézjegyével ellátott hivatalos irat szerint kizárólag kivételesen indokolt esetben, növény-egészségügyi indokok alapján – ha magasabb szintű jogszabály másként nem rendelkezik – nyílttéri égetéssel semmisíthető meg a száraz (nem zöld) kerti hulladék. A rendelet hozzáteszi, tavasszal csak két napot engedélyeznek erre a tevékenységre, március 31-e és április 7-e, délelőtt 10 órától délután 17 óráig a kijelölt időpont. Ugyanakkor hangsúlyozzák, a kerti hulladékot elsősorban helyben történő komposztálással, vagy a hulladékgazdálkodási szolgáltató általi elszállítással szükséges hasznosítani. Leszögezték azonban, amennyiben a lakosság nem tartja be a szabályokat, a továbbiakban nem engedélyezik ezt a kerti égetést.

A határozattal kapcsolatban a község háziorvosa, dr. Kovács István máris tiltakozóan emelte fel a hangját, és egy nyílt levelet is megfogalmazott az önkormányzathoz címezve. Ebben többek között kifejtette, hogy ez a tevékenység rendkívüli mértékben káros a környezetre és az emberi egészségre. Véleménye alapján egy átlagos kerti tűz, mintegy száz kilogramm zöldhulladék elégetése, hatalmas légszennyezést okoz, aminek következtében nagy mennyiségben keletkezik a fulladást okozó szén-monoxid, tüdőkárosító nitrogén-oxid, és a fokozottan rákkeltő benz-a-pirén. Ráadásul a füstölés során a hulladékkal együtt a növényeken maradt vegyszermaradványok is elégnek, sőt műanyag és más háztartási szemét is keveredhet közéjük. Az orvos kiemelte, az effajta légszennyezések a gyermekekben és felnőttekben egyaránt fokozzák a légúti és esetleg a daganatos betegségek kialakulásának esélyét, növelik az allergiás tüneteket. Az égetés engedélyezésével szemben sokkal inkább ajánlja a komposztálást és mulcsozást, ami mindenki számára ingyenes és jóval környezetkímélőbb lehetőség, arról nem beszélve, hogy a komposztálással a kertek talaja is sokkal jobban jár.  Végezetül dr. Kovács István határozottan kéri a döntéshozókat, hogy vonják vissza a rendeletet és továbbra is egész évben tilalmazzák a zöldhulladék kerti égetését.

Egyéb kategória Helyi Nógrád

Varga Ferenc Emlékérmet vehettek át az MME Nógrád Megyei Helyi csoportjának tagjai

Az Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Nógrád Megyei Helyi csoportja közösségi oldalán számolt be arról, hogy elismerésben részesült négy tagtársuk. A Nógrádi helyi csoport az 50 éves jubileuma alkalmából alapította meg a Varga Ferenc Emlékérmet, a díjat azon tagtársak kapták meg, akik több évtizedes munkával segítették az egyesület működését.  Az érmet Langa József, Rozgonyi Sándor,… Bővebben

Bővebben...
Balassagyarmat Helyi Nógrád Történelmi

Húsz éve kapta meg hivatalosan Balassagyarmat a Civitas Fortissima címet

Nyirkos, szomorú, hideg, de hómentes időjárás köszöntött be húsz éve, 2006. január 29-én Balassagyarmatra. Az időpont örökre beleivódik a város történelmébe: ekkor kapta meg hivatalosan a település a Civitas Fortissima, azaz a Legbátrabb Város címet. Az 1919. január 29-i harcos-véres és dicsőséges honmentő események története a második világháború után sokáig teljesen elfeledetten, csak szigorú családi… Bővebben

Bővebben...
Helyi Nógrád

De mik azok a gubacsok?

A Cserhát erdőit járva a természetjárók igazán érdekes gömb alakú, termésszerű képződményekkel találkozhatnak, a legérdekesebb gubacsokat a földön és a fákon lévő tölgyfaleveleken lehet megfigyelni. De, hogy valójában, mik is azok a gubacsok? A gubacsok növényi részeken, rügy, levél, hajtásokon kifejlődő rendellenes szövetburjánzások, amit általában egy másik élő szervezet, leggyakrabban rovarok, azaz a gubacsdarazsak okoznak,… Bővebben

Bővebben...