Állami kézbe került a Tormay Károly Egészségügyi Központ

A gödöllői önkormányzat megszavazta a Tormay állami kézbe való átadását.

A Tormay Károly Egészségügyi Központ eddig önkormányzati kézben volt, viszont állami finanszírozásból működött, ami azt jelentette, hogy az önkormányzatnak volt lehetősége plusz forrásokkal támogatni a helyi egészségügyet.

Aki alkalmazottként dolgozik, már így is közel 100.000 forintot költ havonta „TB járulékok” címén.

Tekintettel arra, hogy az állami egészségügy egyre kevésbé érhető el, így egyre többször kell magán egészségügyben lenniük, amely jelentős költségeket ró a háztartásokra, mely már így is jelentős összeget jelent.

Már 2023-ban is komoly problémákkal küzdött a Tormay, amikor is ellátások szűntek meg az intézményben.

Azóta az önkormányzat átcsoportosított forrásokat a Tormay fejlesztésére; talán ennek is köszönhető, hogy tavaly hat új orvossal bővült az állomány.

Dr. Dunai György igazgató is megerősítette, hogy az intézmény dolgozói jobban szeretnék, ha az önkormányzatnál maradna a Tormay, ugyanis az előnyösebb számukra. Talán ennek is köszönhető, hogy sikerült visszaállítani a gyermeksebészeti ellátást, bővült a szemészet és a felnőtt sebészeti ellátás is.

Forrás: https://www.tiktok.com/@antal_gergo

Kiemelt kép: szolgalat.com

Belföld Heves

Végzett a feleségével, mert nem tudta feldolgozni a szakítást

A füzesabonyi feleséggyilkost 15 év fegyházbüntetésre ítélték. Nem jogerősen 15 év fegyházbüntetésre ítélte a bíróság azt a füzesabonyi férfit, aki kegyetlen brutalitással végzett a feleségével. A gyilkos nem tudott belenyugodni abba, hogy volt feleségének új élettársa van, ezért a házához ment. A nő egyedül volt otthon, a férfi rárúgta az ajtót, majd követte a halálra… Bővebben

Bővebben...
Belföld Gyöngyös Heves

Sorozatos tárolófeltörőt fogtak el a rendőrök Gyöngyösön

Sorozattolvaj tartotta rettegésben az egyik gyöngyösi városrész lakóit. Lázár Levente, a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense azt nyilatkozta: „A Gyöngyösi Rendőrkapitányság Felderítő Alosztályának munkatársai február 26-án délután többrendbeli lopás bűntette miatt őrizetbe vettek egy helyi lakost.” Erős a gyanú tehát, hogy ez a 25 éves férfi, B. Krisztián állhat a helyiek körében jól ismert probléma, a… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Belföld Heves

Szúros szagot éreztek, kiürítették a gimnáziumot

Több mint 500 gyerek tartózkodott az épületben. A tűzoltók nem találták meg a szag forrását. Több gyerek is rosszullétre panaszkodott a mezőkövesdi gimnáziumban hétfő délután. Szúrós szagot éreztek az épületben, ezért a katasztrófavédelem kiürítette az iskolát. – nyilatkozta Dojcsák Dávid, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője Hozzátette: „10-11 gyerek rosszullétre panaszkodott, hozzájuk mentő is érkezett…. Bővebben

Bővebben...