Pénteki gondolatok (52.) – Miért éppen Ipolyvece?

Fiatal korom egyik kedvence volt a „Miért éppen Alaszka?” című televíziós sorozat. Tudják, amiben a nagyvárosi orvos önhibájából az Isten háta mögé kerül, a vadon kellős közepére, és ott kell helyt állnia. Szerepelnek a filmben igen bárgyú alakok, vajákos indiánok, nyugalmazott űrhajósból lett seriff, idősödő kocsmáros és szépségversenyt nyert ifjú párja. Igazából minden hibája ellenére egészében szerethető volt.

E sorozat kapcsán jutott eszembe, kissé másfajta megközelítésében, de az alapkérdést tekintve azonosan Ipolyvece. Ezt a takaros falut az elmúlt másfél évtizedben, amióta gyakrabban járom a kies nyugat-nógrádi térséget, nagyon megkedveltem. Rendszeresen jártam a június közepi, trianoni megemlékezéssel kiegészített falunapokra, a szeptemberi szüreti mulatságokra, egyéb rendezvényekre, és lényegében a tavalyi esztendőig bezáróan mindannyiszor első osztályú vendéglátásban volt részem. A község előző polgármestere, Molnár János előzékenyen fogadta az érdeklődő firkászt, készségesen nyilatkozott az egyes fejlesztésekről, vívmányokról, a kapcsolatra semmi panaszom sem lehetett. Sőt, annak is kiváltképp örültem, hogy itt tudatos átadás-átvétel történt az önkormányzatban, hiszen a nyugállományba vonuló faluvezetőt a fiatal nemzedék kiváló képviselője, az Együtt Ipolyvecéért Mozgalom vezéralakja, Szőlősi Kornél követte a polgármesteri székben. Előzőleg vele is roppant korrekt viszonyt ápoltam, ha eljutottam a településre és találkoztunk, rendre jól elbeszélgettünk, tehát joggal reménykedtem, az Ipolyvecével kialakult viszony semmiféle törést sem szenved. Aztán eljött a választás, és immár megválasztott polgármesterként Kornél általában nem vette fel a telefont, ha kerestem valamilyen ügyben. Persze, elfogadom, hogy bokros teendői folyamatosan elszólították, nem ért rá holmi vidéki újságíró figurával foglalkozni, de azért egy-egy visszahívás jól esett volna.

Aztán éppen egy éve munkahelyet váltottam, és ez a kapcsolat még távolabbivá vált köztünk. Ugyan kerestem még egyszer-kétszer, ámde hiába. Végül, látva, hogy idén március elején egy helyi közbiztonsággal kapcsolatos lakossági fórumot hívtak össze, érdekesnek ígérkező téma lévén, előzetes hívás nélkül a Palóc Hírnök képviseletében személyesen látogattunk ki a településre. Az új polgármester szemlátomást eléggé megrökönyödött a jelenlétünkön, szabadkozott is, hogy az ügy nem olyan, ami esetleg nagyobb nyilvánosságot kívánna, de aztán videófelvétel készítése nélkül tájékoztathattuk olvasóközönségünket az eseményről. Ettől kezdve azonban minden megszakadt, mintha nem szívesen látnák az ellenzéki sajtót a községben.

Persze ez csak puszta feltételezés, de az ördög nem alszik alapon talán joggal merült fel bennem a kérdés: „Miért éppen Ipolyvece?” Miért ez a korábban szívemnek oly kedves falu az, amelynek vezetésével ilyen kurtán-furcsán befejeződött az együttműködés. De bízom benne, ez csak tetszhalott állapot és feléleszthető…

Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Szakmai szervezeteket is befolyásol a nyugat-nógrádi Fidesz?!

A nyilvánosság számára szinte teljesen titokban – ugyanakkor a kormányhoz közeli média képviselőinek jelenlétében – tartottak nemrégiben fórumot Balassagyarmaton, amelyre meghívták Nagy Márton nemzetgazdasági minisztert. A rendezvény újfent bebizonyította, hogy a Fidesz, és benne a párt nyugat-nógrádi vezetése már a szakmai szervezeteket is komolyan befolyásolhatja, amire ezúttal ékes példa volt a Nógrád Vármegyei Regionális Vállalkozásfejlesztési… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Szakmai szervezeteket is befolyásol a nyugat-nógrádi Fidesz

A nyilvánosság számára szinte teljesen titokban – ugyanakkor a kormányhoz közeli média képviselőinek jelenlétében – tartott február 12-én Balassagyarmaton fórumot a Nógrád Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara, amelyre meghívták Nagy Márton nemzetgazdasági minisztert. A rendezvény újfent bebizonyította, hogy a Fidesz, és benne a párt nyugat-nógrádi vezetése már a szakmai szervezeteket is komolyan befolyásolja. (Az esemény „pikánsabb”… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Miért nem kell a balassagyarmati lakóközösségeknek az ízléses házfalkép?

Kifejezetten ízléses, feltűnő nagyságú tömbházi faliképpel gazdagodott nemrégiben Balassagyarmat. Jókai Mór portréja az író nevét viselő utca kereszteződésében mosolyog rá a magasból a járókelőkre. Ám mint kiderült, több lakóközösség nem fogadta el a hasonló díszítési ajánlatot. Napokon keresztül szemlélhették Balassagyarmaton a Rákóczi fejedelem úton és a Jókai utca torkolatánál közlekedők a Helytörténeti Gyűjtemény épületének túloldalán… Bővebben

Bővebben...