Hetvenesztendős korában hosszú betegség után január 6-án elhunyt Tarr Béla filmrendező, a Balassagyarmaton játszódó Szabadgyalog című film alkotója.
Tarr Béla a dokumentum-játékfilm kimagasló hazai alakja volt, egyben a legfiatalabb magyar elsőfilmes rendező, aki huszonkét esztendős korában készítette el munkatársaival a Családi tűzfészek című filmet, egy olyan témával előrukkolva, amely a szakma történetében egyedi sajátosságnak számított. Nem sokkal később pedig már forgatták a Balassagyarmaton játszódó Szabadgyalog című remekművet, ami által neve örökre összeforrott az Ipoly-parti városéval.
A mai fiatalok számára a Szabadgyalog szinte alig jelent valamit, igaz, a korabeli szereplők is már javarészt elhunytak, vagy éppen bőven hetvenes éveiket tapossák. Tarr Béla éppen e film bemutatója után mondta azt a napjainkban már örökbecsűnek számító kijelentést: „… nem hiszek a hollywoodi filmáru becsületességében, hitelességében, csakis abban, hogy a filmvásznon valódi embereket kell tisztességesen, őszintén bemutatni” – nyilatkozta 1981-ben. Aki egyszer is megtekintette a Szabadgyalogot, tökéletesen tudja, miről is van szó.
A Szabadgyalog egy önmagát kereső vidéki fiatalember képe abban a közegben, ahol él, ahol dolgozik, ahol barátkozik, ahol szerelmes, ahol a hetvenes-nyolcvanas évek fordulójának különös világa megtestesül az ő arcában, jellemében, magatartásában. A főszereplő, Szabó András, azaz Beethoven közismert figurája volt a korabeli Balassagyarmatnak. Persze csak azoknak, akik miután letették a lantot a gyárban, nem a négy fal között keresték a maguk szórakozási lehetőségeit. Elsőrangú zenei tehetségként ismerték és kedvelték a városban, aki egy szál hegedűvel bármikor, bármilyen körülmények között megmutatta a maga virtuozitását, de a hivatalos közeg számára ő kívülálló maradt mindvégig, ahogy a film angol nyelvű címe, „The outsider” is jelzi.
Feltűnik a képkockákon az öreg, szakállas, bohém festőművész, Jánossy Ferenc, aki a maga művészi teljességében akár „Beethoven” idősebb mása is lehetne, a meg nem értett zseni, akit masszív alkoholizmusa miatt a partvonal mögé, ide, a kedves kis Balassagyarmatra száműzött a pártállam és az élet. Ott van Csotesz, azaz Donkó Imre, aki sajnos már szintén nincs köztünk, illetve az erre az alkalomra egy üzemi munkás bőrébe bújt, kérlelhetetlen őszinteséggel beszélő és a legendást dalt, A felkelő nap házát olyan szuggesztíven eléneklő középiskolai tanár, Vass Imre. No, meg a hamisítatlan balassagyarmati cigányzene, „Kaka” Jani bácsi és bandája, meg a vendéglők, a Tünde, az Ipoly hangulata. Egyszóval igazi, vérbeli kisvárosi életérzés árad a Szabadgyalog minden egyes percéből, és mi, akik itt nőttünk fel Civitas Fortissima közegében, méltán legyünk büszkék a Szabadgyalogra, és szomorú szívvel gyászoljuk Tarr Bélát.
Nyugodjon békében!
