Január második felében egymást érik a komolyabb események Balassagyarmaton. Ezek sorába tartozik az immár több mint hat évtizedes múltra visszatekintő Madách-ünnepség, amit a híres drámaíró születéséhez és a Magyar Kultúra Napjához igazodva tartanak évente a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban. A rendezvény „körítése” azonban már hosszú esztendők óta hagy maga után sok-sok kívánnivalót.
Nógrád (vár)megye Madách-díjának odaítélése egészen 1964-ig nyúlik vissza, amikor Az ember tragédiája alkotójának századik születésnapja kapcsán a tisztelők elhatározták, ilyen módon is örök emléket állítanak a nagy elődnek. Ekkor újult meg a csesztvei kúria és az alsósztregovai kastély, készült több köztéri alkotás, és ide kapcsolódott a díjátadó is. Az első években még szinte tömegével kapták meg az elismerést a honi és határon túli irodalmi és művészeti élet kimagasló képviselői, és csak ritkán fordult elő, hogy politikai személyiségek is a kitüntetett egyéniségek közé kerültek.
Az ünnepség fénye mintegy négy és fél évtizedig messze a világba töretlenül világította rá a figyelmet a mi szűkebb szülőföldünkre, országos és nemzetközi hírű férfiak és nők vehették át a patinás Balassagyarmaton a díjaikat. Ám amióta a Fidesz került kormányra, pontosabban amint egyre biztosabbnak érezte hatalmát, úgy szőtte át mindinkább a napi politikai attitűd a díjátadó szellemiségét, ami megnyilvánult az odaítélésekben is.
Bátran feltehetjük a kérdést: vajon ki tudna felsorolni legalább két-három olyan magas színvonalú erényt, ami például egy Bayer Zsolt újságíró-publicistát méltóvá tesz a Madách-díjra? Jó-jó, még Vidnyánszky Attila elmegy, mert ő bármiféle Fidesz-kötődése ellenére tett már le eleget a magyar színháztörténelem asztalára, de azért Sinkovits Imre vagy Dörner György munkássága nem mérhető ugyanazon a mérlegen, holott utóbbi is ott díszelgett, amikor jelölték az elismerésre.
De ez csak az egyik „szegmens”, ami miatt a Madách-ünnepséget mind jobban érheti a Fidesz pártrendezvény vádja. Az átvételi ceremónia felvezetéseként Nógrád Vármegye Közgyűlésének elnöke, Skuczi Nándor mondja el – rendre húsz perc feletti terjedelmű – köszöntő beszédét, amely hemzseg az aktuálpolitikai motívumoktól – igaz, ez nem elsősorban az ő hibája. Pontosabban inkább csak felolvassa a szöveget, mert a Palóc Hírnök úgy értesült, ez voltaképpen nem az ő irománya, hanem egy bizonyos Murányi Sándor nevezetű nyugalmazott salgótarjáni gyógypedagógia tanár és egykori iskolaigazgató szerzeménye, aki nógrádi körökben erőteljesen közismert szélsőséges jellegű fideszes kötődéséről, ami ezekben a szónoklat-összeállításokban is tökéletesen megmutatkozik. Ami ugyanis Orbán Viktor, valamint a kormánypárt előző hetekben és hónapokban kommunikált propagandájában elhangzott, azok a gondolatok szinte teljes egészében visszatükröződnek a Murányi által összeszerkesztett Skuczi-előadásban. Olykor akkora zagyvaságok, már-már ostobaságok szerepelnek ezekben a mondatfűzésekben, hogy a józan embernek majd’ minden testrészén feláll a szőr, és jobbnak látja, ha a gutaütést megelőzendő pirula bevétele helyett erre az időre inkább gyorsan elhagyja a termet, nehogy tovább idegesítse magát.
Mindent összevetve, a balassagyarmati Madách-ünnepség már jó régen nem a Magyar Kultúra fennkölt dicséretéről, az elmúlt két-három évszázad kiemelkedő teljesítményeinek méltatásáról szól, hanem a kormánypárt fékezhetetlen öntömjénezéséről.
Csak remélhető, hogy már nem sokáig.
