Komoly rendőri biztosítás Kállón

A rendőrség is nagy erőkkel készül, hogy minden rendben történjen március 28-án, szombaton délután Kállón a Mi Hazánk Mozgalom tüntetésén.

A rendezvény előtti napon Toroczkai László, a párt országos elnöke osztott meg részleteket a nyilvánossággal a megmozdulásról. Néhány technikai iránymutatást közölt a leendő résztvevőkkel, hogy az érkezők járműveit, közte a buszokat a falu északkeleti szélén lévő zöldövezetben, őrzött területen parkoltatják, és innen indulnak majd el gyalog a megközelítőleg hat-hétszáz méterre található polgármesteri hivatal épületéhez.

Más településeken teljesen rendben zajlott a Bűnvadászok kampánya (fotó: illusztráció: Dócs Dávid facebook-oldala)

Mindeközben Baboss Buda, Kálló polgármestere ugyancsak közleményt jelentetett meg a világhálón, elsősorban arra kérve a lakosságot, hogy a felvonulókkal kerüljék a feszültséget és a felesleges konfliktusokat. Hozzátette, a tüntetés által érintett szakaszokon forgalomkorlátozások várhatóak és adott esetben a menetrend szerint közlekedő buszjáratok is terelőútvonalon haladnak majd. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a lakosságnak nincs oka aggodalomra, még ideiglenesen telepített térfigyelő kamerák is segítik az esetleges jogsértések azonnali észlelését. Hasonlóképpen nyilatkozott a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A Palóc Hírnök által beszerzett információk szerint komoly rendőri erők biztosítják a helyszínt. Nem csupán a területileg illetékes pásztói kapitányság munkatársai jelennek meg Kállón, hanem délután egy és öt óra között a szomszédos központokból, így Balassagyarmatról és Rétságról, valamint a Készenléti Rendőrségtől egyaránt mennek egységek a községbe. Mivel a szervezők előzetes várakozása alapján mintegy ezerötszáz személyre számítanak a felvonuláson, minden tizedik-tizenötödik emberre jut egy egyenruhás, azaz a biztonsággal valóban nem lehet semmi gond. Ráadásul a műveleti irányítást a legfelsőbb szinten, maga a rendészeti főkapitány-helyettes végzi.

Aktuális Nógrád

Választási nap(ló) – 5. rész: Nem jöttek össze a pénzért kínált szavazatok?

Abszolút rekord! Kijöttek a 17 órakor mért részvételi arányok, és nem csupán az adott időhatáron belül, hanem teljes egészében nem szavazott még ennyi ember Magyarországon a rendszerváltás utáni történelem országgyűlési választásain. Hogy ez majd melyik párt malmára hajthatja a záráskor a vizet, még kérdéses, hiszen amikor ezeket a sorokat írjuk, szűk egy óra maradt még… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Választási nap(ló) – 4. rész: Ebédidőben sincs lankadás

Rétságról Balassagyarmatra jövet a buszon nincs izgalom. Lehet, az ebédidő teszi, meg a vasárnapi forgalmi lanyhulás. Figyeljük folyamatosan a netet, hátha valami rendkívüli eseményre figyelünk fel, de semmi különös. A városba érve kis kitérőt teszünk az egyik legnagyobb szavazókör felé a Hétvezér utcába, a Mikszáth középiskolához. Autó-autó hátán, a bejárat előtt tömeg, sorra érkeznek a… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Választási nap(ló) – 3. rész: Vidéket járva

Mielőtt felszállnánk a Romhányba tartó buszra gyors pillantást vetünk a részvételi arányokra. Közel húsz százalékosan áll az országos mutató, némely helyen viszont még ennél is magasabb. A mintegy félórás út alatt tovább szörfölgetünk a világhálón. A telex.hu oldalán Bódi Mátyás, a választási földrajz szakértője elemez, azt mondja, sokkal inkább majd a valós adatokat tárja fel… Bővebben

Bővebben...