Sínek mellett szexelő párt gázolt majdnem a HÉV

Részegen szexelt egy pár a sínek mellett, de a HÉV elrontotta a forró hangulatot.

Új értelmet nyert az „elkapott a hév” kifejezés. A figyelemreméltó eset néhány napja történt Budapest déli részén a Lechner Ödön fasornál az esti órákban.

A HÉV ugyan nem gázolta el a szerelmeseket, de a férfit magával sodorta és nem sokon múlt, hogy beessen a szerelvény alá, miután a pár, észlelve a közelgő bajt, menekülőre fogta. A HÉV-et igénybe venni kívánó utasok örömére az eset után órákig szünetelt a közlekedés.

Az egyik utas, aki szerencsés szemtanúja volt az eseményeknek, a tenyek.hu-nak azt nyilatkozta, a látottak alapján van egy olyan sejtése, hogy nem csak alkohol volt a két elkövető szervezetében.

„Kifelé néztem az ablakon, zenét hallgattam és láttam, hogy egy ember ott fekszik. Azt hittem, beesett vagy elütötte a HÉV. Lehúztam egyből az ablakot és kikiabáltam, hogy „Segítsünk?”.” Kissé kellemetlenül vette volna ki magát, ha erre a kérdésre egy „Igen!” válasz érkezett volna.

Az eset után az elkövető nő a táskáját kereste, mert nem emlékezett, hova tette le. A pár súlyos sérüléseket nem szenvedett, a helyszínre érkező mentők ellátták őket.

A rendőrség közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény gyanúja miatt indított eljárást a férfival szemben.

Forrás: origo.hu

Kiemelt kép: origo.hu

Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Hangfelvétel bizonyítja a nyugat-nógrádi fideszes szavazatvásárlást?

Egy héttel az urnazárások után újabb adalékkal szembesültünk, amely megkérdőjelezi az április 12-i országgyűlési választások tisztaságát. Egy kiszivárgott hangfelvétel szereplőinek mondatai arra utalnak, hogy a Fidesz-KDNP részéről szervezett szavazatvásárlás történt a Nógrád vármegyei 2. számú választókörzetben. A hangfelvételt Tóth-Beeri Szilvia tárta vasárnap későn este a nyilvánosság elé facebook-bejegyzésében. A hölgy Nógrád vármegyében él, ám szülőföldjén,… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Egyre erősebb Balla Mihály kárhoztatása

Alig vált április 18-án, szombaton dél körül hivatalossá, hogy Balla Mihály nyerte meg a Nógrád 2. választókörzetben az országgyűlési választásokat, a világhálón tovább folytatódott a honatya intenzív kárhoztatása. Minden kétséget kizáróan igencsak szorult helyzetben van április 12-e éjszakája óta Balla Mihály. A Fidesz-KDNP most már hivatalosan megválasztott egyéni parlamenti képviselője szlogennyelven szólva erős csuklások közepette… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Balla Mihály lett a hivatalos befutó Nyugat-Nógrádban

Bár az átjelentkezők és az idegen országok külképviseletein leadott szavazatok jóvoltából nagyot hajrázott Molnár Zoltán (Tisza), végül nem sikerült utolérnie Balla Mihályt (Fidesz-KDNP) a nógrádi 2-es számú választókörzetben. Így a bukott kormánypárt jelöltje képviselheti Palócország nyugati fertályát újabb négy évig egyéniben a Parlamentben. A maradék, megközelítőleg 3700 szavazat átszámlálása előtt sokan komoly esélyt adtak annak,… Bővebben

Bővebben...