A Mi Hazánk a NATO-bővítés ellen demonstrált a Pilvax közben

Március 15-én a Pilvax közben tartott a Mi Hazánk megemlékezéssel egybekötött
tüntetést, ahol többek között a NATO Oroszországgal szembeni terjeszkedésének
magyar megvétózását hangsúlyozták. A rendezvény alatt a helyszín megtelt a jobboldali párt szimpatizánsaival, amelyen megjelent a Mi Hazánk Ifjai is.

Az első felszólalok között volt Cservenák Mihály, a Mi Hazánk Ifjai alelnöke, aki
beszédében hangsúlyozta a márciusi ifjak hősiességét, akiknek forradalmi
tevékenysége a mai nemzedék számára is példamutató lehet.

,,A márcisui ifjak bátorságát és az 1848-as szabadságharcosok hősiességét nem
lehet lesajnált, túlértékelt hőskultusznak hívni, még akkor sem, amikor egy
devianciáktól és szellemi elfajzultságoktól szenvedő világ vezető politikai és civil
rétege azt próbálja a fejünkbe ültetni reklámonok, kampányokon, plakátokon
keresztül, hogy a múlt egy sötét kor.” –
mondta Cservenák Mihály.

A Mi Hazánk ifjúsági szervezetének alelnöke beszédében kiemelte, hogy elég volt
abból a globalista álszent politikából, amely a normalitást próbálja meg
ellenségképnek beállítani a társadalom széles rétegeiben, leginkább a fiataloknak
a közösségi médiákon, TikTok influenszereken keresztül.

A beszédet követően Vári-Kovács Péter színművész adta elő a Mi Hazánk Ifjai
napokban megjelent, új indulóját, melyet az ifjúsági szervezet a Youtube
csatornáján hozott nyilvánosságra:

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Ezt követően Dócs Dávid, a Mi Hazánk alelnöke és országgyűlési képviselője
mondott beszédet, aki elmondta, hogy a magyar forradalom-és szabadságharc
jelmondatai napjainkban is aktuálisak maradtak, hiszen a mai napig rengeteg
olyan problémát láthatunk Magyarországon, amikkel a márciusi ifjak is találkoztak.
Elmondta, hogy az orsztrák és a kommunista megszállásokat követően újra egy
összevont támadással állunk szemben, hiszen olyan multikulturalista ideológiák
halmazaival lepik el civilizációnkat és Európát, amiket az áruló globalista vezetés
kiszolgál, ezzel olyan mesterséges válságokat előidézve, amik felszámolják az
európai értékeket is.

A parlamenti képviselő kitért Finnország és Svédország indokolatlan NATO-
csatlakozásának szándékára is, amely az orosz-ukrán háború mellett további konfliktusokat szülne a két nagyhatalom, Oroszország és az Egyesült Államok között, melynek fokozódása akár egy harmadik világháborút is eredményezhet.

Toroczkai László: Petőfiék semmilyen nagyhatalmi
diktatúrát nem akartak

A Mi Hazánk elnökének egyik legfontosabb üzenete az volt, hogy
Magyarországon egy nagyhatalom újra megszállóként viselkedik, annak ellenére,
hogy a márciusi ifjak semmilyen elnyomó rendszert nem akartak hazánkban
viszontlátni. A pártelnök szerint ezért is nagyon fontos újra kivívni a magyar
függetlenséget és szabadságot, hiszen enélkül nem kerülhető el, hogy
Magyarországot újra egy nagyhatalmak között zajló háborúba rángassák. A
politikus nagyon fontosnak tartja az ország Ausztriához hasonló semlegességét,
amely a kulcsa lehet hazánk megóvásának egy eszkalálódó konfliktus esetén.
Kiemelte, hogy Magyarország NATO-ból való kilépése esetén a védelmünk
szempontjából újra egy erős hadsereget kellene építenünk, mely mellett fontos
lenne a nemzetgazdaság újboli rendbetétele is.

Toroczkai László megemlítette az Északi Áramlat felrobbantásával kapcsolatos
érdekességeket is, hiszen annak ellenére, hogy az európai vezetés a szabotázst
elkövetőkkel szemben komoly válaszlépést ígért, a felelősségrevonás elmaradt,
mivel valószínűleg a robbantást valójában az amerikai titkoszolgálat követte el,
melyre rengeteg nyom utal.

Ezenkívül a pártvezető bejelentette a Mi Hazánk programjának, a Virradat
Programnak a további bővítését is, amelyet többek között egy, a külföldre
kivándorolt magyarokat hazahozó tervezetté fejlesztene.

Aktuális Belföld Heves

Különös hab csordogál az Eger-patakban

Ismeretlen eredetű hab érkezik folyamatosan az Eger-patakon. Kisebb habfoszlányok úszkálnak az Eger-patakban. A heol.hu szerint nem habzóbor, inkább valamilyen vegyszer lehet. Fel is vették a kapcsolatot az ÉMVIZIG-gel (Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság), de választ egyelőre nem kaptak. Kiemelt kép: heol.hu Székesi Marcell Összes cikk

Bővebben...
Aktuális Belföld Heves

Mentőhelikopterrel mentettek meg egy 8 éves kislányt Heves vármegyében

A kislánynak összeomlott a keringése a hevesi otthonában. „A család minden szülő legszörnyűbb rémálmát élte át, mikor meg kellett kezdeniük 8 éves kislányuk újraélesztését. Kiváló mentésirányító bajtársunk minden szakmai segítséget és emberi támogatást megadott, végig vonalban maradva segítette a küzdelmet. A szülők pontosan követték az utasításokat és emberfeletti erővel küzdöttek kislányuk életéért, amíg perceken belül… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Belföld Heves

Elérte a száj- és körömfájás a Tisza-tavat is

A hazánkban terjedő száj- és körömfájás miatt népszerű rendezvényt fújtak le a Tisza-tónál. A Tisza-tó népszerű rendezvényének, a kutyás majálisnak keresnek új időpontot a szervezők a ragadós száj- és körömfájás járvány miatt. „A száj- és körömfájás járvány fokozódása miatt a III. Kutyás Majális elnevezésű rendezvényünket elhalasztjuk.” – írta közösségi oldalán Tiszafüred önkormányzata Hozzátették: „Az eredetileg… Bővebben

Bővebben...