„Óvatosan bánjon a kormány az iparűzési adó-elvonással”

Október 9-én este közleményben értesítette a sajtó képviselőit Csach Gábor, Balassagyarmat polgármestere, levelet intézett Navracsics Tibor területfejlesztési miniszterhez: a kormány óvatosabban bánjon a tervezett helyi iparűzési adó-elvonásokkal, nehogy túlságosan is pórul járjanak az érintett települési önkormányzatok.

A polgármester néhány pontban részletezte is ennek a levélnek a tartalmát. Gondolatai mostani megfogalmazását az vezérelte, hogy a „Versenyképes Járások Program” sajtóbejelentése kapcsán, és mert szerencsére számos bizonytalanság van a 2025-ben induló Helyi Iparűzési Adó (HIPA) többlet járásokhoz történő csatornázásával, óvatosságra intő érzéseit ilyen formában közölje a területileg illetékes miniszterrel.

Álláspontja szerint differenciálni kell az elvonásokat, figyelembe véve az adott települések adóerő-képességét, a keletkező többletet pedig 2019-hez, a COVID – és háborús válság előtti utolsó nyugodt év mutatóihoz, és az azóta történt inflációhoz kell számítani. Hasonlóképpen illene megkülönböztetni a járásoknak kiosztandó keretösszegeket településszám, lakosságszám és fejlettség szerint.

Balassagyarmat kifejezetten érintett a tervezett iparűzési adó-elvonásokban (Fotó: H.H.)

Csach Gábor hozzátette, végre foglalkozni kellene az ötezer lakos feletti nem megyei jogú városokkal, mint például Balassagyarmat. Ugyanis manapság az e szempontból érintett 246 városban élő mintegy 2,8 millió állampolgár semmilyen célzott fejlesztési forráshoz nem fér hozzá, szemben a megyei jogú városoknak biztosított több ezer milliárd forintos „Modern Városok Programmal”, vagy a falvaknak címzett hasonló nagyságrendű Vidékfejlesztési Programmal, a LEADER-rel, vagy a Magyar Falu Programmal. Ha ezt a hátrányt még egy normatív HIPA-elvonás is díszíti, az bizony nem szerencsés, „nem lesz kóser”.

A déli ipartelepen is több gyáregységből származik fontos bevétele az önkormányzatnak (Fotó: H.H.)

Összegezve a polgármester közleményében leszögezte, a helyi iparűzési adó jelenlegi rendszere nemcsak elengedhetetlen az önkormányzatok működtetésében, hanem a meggyőződése szerint alapvetően igazságos szolidaritási adó révén a felzárkóztatás és esélyegyenlőség legfontosabb eszköze is – amit persze még mindig érdemes tökéletesíteni.

Végezetül kifejtette, A Versenyképes Járások Program iránya kifejezetten támogatandó: a felzárkózást és a települések agglomerációjának fejlődését szolgálja – amennyiben finomhangolva lesz. Ezzel kapcsolatban kifejezetten méltánylandónak tartja székesfehérvári „kollégája”, Cser-Palkovics András ötletét, aki szerint a szolidaritási adót fokozatosan forgassák vissza a városi agglomerációkba.

Ugyanerre figyelmeztetett az iparűzési adó-elvonás kérdésében érzékeny Rétság polgármestere, Mezőfi Zoltán, aki a képviselő-testület alakuló ülésén azt mondta, a kormány döntése figyelemre inti az önkormányzatokat, hogy minél inkább elkerüljék a mélyebb sérelmeket és hiányokat, és továbbra is fontos feladat minél több vállalkozást arra ösztönözni, a térséget válasszák befektetésük helyszínéül.

Aktuális Nógrád

Megkopott a szerenád fénye?

A középiskolás szerenádok lényege minden időben a vándorlás volt. Amikor a ballagás előtt álló diáknép felkerekedett, és sorra-rendre felkereste otthonában a tanárait, hogy énekelve mondjon köszönetet az előző négy esztendő oktatási tevékenységéért. E sorok írója is kedves emlékeket őriz a gimnáziumi időkből: végigjártuk Balassagyarmat utcáit, sőt még a vidéken élő pedagógusokhoz is kiautóztunk, kibuszoztunk. A… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Hangfelvétel bizonyítja a nyugat-nógrádi fideszes szavazatvásárlást?

Egy héttel az urnazárások után újabb adalékkal szembesültünk, amely megkérdőjelezi az április 12-i országgyűlési választások tisztaságát. Egy kiszivárgott hangfelvétel szereplőinek mondatai arra utalnak, hogy a Fidesz-KDNP részéről szervezett szavazatvásárlás történt a Nógrád vármegyei 2. számú választókörzetben. A hangfelvételt Tóth-Beeri Szilvia tárta vasárnap későn este a nyilvánosság elé facebook-bejegyzésében. A hölgy Nógrád vármegyében él, ám szülőföldjén,… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Egyre erősebb Balla Mihály kárhoztatása

Alig vált április 18-án, szombaton dél körül hivatalossá, hogy Balla Mihály nyerte meg a Nógrád 2. választókörzetben az országgyűlési választásokat, a világhálón tovább folytatódott a honatya intenzív kárhoztatása. Minden kétséget kizáróan igencsak szorult helyzetben van április 12-e éjszakája óta Balla Mihály. A Fidesz-KDNP most már hivatalosan megválasztott egyéni parlamenti képviselője szlogennyelven szólva erős csuklások közepette… Bővebben

Bővebben...