Ismét a lecsó körül forog majd az élet Szécsénkén

Több esztendő óta hiányzik a késő nyári nyugat-nógrádi programkínálatból a szécsénkei Lecsófesztivál. Az önkormányzat, ha csökkentett üzemmódban is, idén újragondolja a népszerű esemény megrendezését.

Minden kétséget kizáróan a nyugat-nógrádi térség egyik legkeresettebb nyári programja volt hosszú éveken keresztül a szécsénkei Lecsófesztivál. A Técsői Móricz Kálmán Művelődési Ház udvarán egymás mögötti üstökben rotyogtak a finom készítmények, rengeteg ember kereste fel az ízletes falatok kóstolásáért a rendezvényt és a kísérő műsor is igen magas színvonalú volt.

Ám utóbb beütött a krach: a művelődési ház szomszédságában található, igen leromlott állapotú mezőgazdasági épület tulajdonosai ugyanis megvétózták a helyszínt, mivel az udvar bizony része az „ő felségterületükre” esik, és nem engedélyezték annak használatát. A mintegy kétszáz fős parányi faluban viszont nem akadt más, kellőképpen alkalmas rész a tömeges lecsófőzésre.

Így aztán kénytelen-kelletlen az önkormányzat ideiglenesen felfüggesztette a fesztivál megtartását, és helyette nyaranta egyéb, kisebb léptékű, családias hangulatú programokkal kedveskedtek a helybélieknek és az érkező vendégeknek.

A Lecsófesztivál komoly közönséget vonzott Szécsénkére

A Palóc Hírnök megkeresésére most viszont Hevér Boglárka, a település polgármestere elmondta, hogy – az ő szóhasználatával élve – „újragombolták” a Lecsófesztivált. A korábban megszokottnál jóval szűkebb körűen, inkább a csendesebb, hangulatosabb miliő jegyében, drága fellépők nélkül, ám azért a gasztronómiai hangsúlyt nem nélkülözve és a résztvevőket természetesen lecsóval kínálva tartják meg az eseményt, amelynek a pontos időpontját később határozzák meg.

Természetesen a további közösségépítő programokat is terveznek: lesz újra Mázlikerék-vetélkedő, egyéb kvízes játék, bingó-est. Ezek részleteit szintén mostanában dolgozzák ki a szervezők.

Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Hangfelvétel bizonyítja a nyugat-nógrádi fideszes szavazatvásárlást?

Egy héttel az urnazárások után újabb adalékkal szembesültünk, amely megkérdőjelezi az április 12-i országgyűlési választások tisztaságát. Egy kiszivárgott hangfelvétel szereplőinek mondatai arra utalnak, hogy a Fidesz-KDNP részéről szervezett szavazatvásárlás történt a Nógrád vármegyei 2. számú választókörzetben. A hangfelvételt Tóth-Beeri Szilvia tárta vasárnap későn este a nyilvánosság elé facebook-bejegyzésében. A hölgy Nógrád vármegyében él, ám szülőföldjén,… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Egyre erősebb Balla Mihály kárhoztatása

Alig vált április 18-án, szombaton dél körül hivatalossá, hogy Balla Mihály nyerte meg a Nógrád 2. választókörzetben az országgyűlési választásokat, a világhálón tovább folytatódott a honatya intenzív kárhoztatása. Minden kétséget kizáróan igencsak szorult helyzetben van április 12-e éjszakája óta Balla Mihály. A Fidesz-KDNP most már hivatalosan megválasztott egyéni parlamenti képviselője szlogennyelven szólva erős csuklások közepette… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Balla Mihály lett a hivatalos befutó Nyugat-Nógrádban

Bár az átjelentkezők és az idegen országok külképviseletein leadott szavazatok jóvoltából nagyot hajrázott Molnár Zoltán (Tisza), végül nem sikerült utolérnie Balla Mihályt (Fidesz-KDNP) a nógrádi 2-es számú választókörzetben. Így a bukott kormánypárt jelöltje képviselheti Palócország nyugati fertályát újabb négy évig egyéniben a Parlamentben. A maradék, megközelítőleg 3700 szavazat átszámlálása előtt sokan komoly esélyt adtak annak,… Bővebben

Bővebben...