Konkrét cselekvés helyett üres ígérgetés az oktatás ügyében: Rétvári Bence válaszolt Dócs Dávidnak

Dócs Dávid, a Mi Hazánk országgyűlési képviselője írásbeli választ igénylő
kérdést nyújtott be Pintér Sándor belügyminiszter részére, ami „Milyen
megoldásokat terveznek az érettségi biztonságos megtartásának érdekében?”
címmel az egyre inkább elzüllesztett hazai oktatási rendszer fejlesztésének és a
pedagógusok béremelésének kérdését tárgyalja.

A képviselő elmondja, hogy megfelelően kialakított oktatási rendszer nélkül nem
lehet egyetlen országnak sem biztos jövője, így ezt a kérdést kiemelten kellene
kezelnie a magyar kormánynak. Dócs Dávid hangsúlyozta, hogy mivel a
pedagógusok bére már meg sem közelíti az átlag diplomával rendelkező
munkavállaló fizetését, az oktatási ágazat fokozatos bomlásnak indult, aminek
kialakulását a kormány a koronavírus elterjedésének idején a kötelező oltásokkal
is elősegítette, melynek következtében rengeteg korábbi pedagógus hagyta el a
tanári pályát.

A pedagógusok hiányának problémája jelenleg csúcsosodhat csak igazán ki,
hiszen az idei érettségi alatt előfordulhat, hogy a vizsgák megírásának
lebonyolításához nem lesz megfelelő mennyiségű tanár, akik felügyelhetnék a
diákokat.

Mindemellett égető problémának számít, hogy a tanárok a társadalom rétegeiben
sincsenek megfelelően megbecsülve, és egyre kevesebb tisztelet övezi
munkájukat.

”A tanárok anyagi megbecsülése mellett fontos, hogy szakmájuk presztízsét is
visszaállítsuk. Azonban a kormány azon lépése, hogy a Belügyminisztérium
hatáskörébe emelte az oktatás ügyet, számunkra inkább a probléma
eltusolásának látszik, nem pedig a szakmai alapon történő megoldásának” – írta
írásos kérdésében Dócs Dávid.

Bár a képviselő a kérdését Pintér Sándor belügyminiszternek szegezte, arra
mégis Rétvári Bence államtitkár válaszolt, aki a probléma megértése helyett csak
ismételgette a kormány új, a pedagógusok bérét érintő üresnek tűnő ígéreteit.

Rétvári a válaszlevelének már az első mondataiban kiemelte, hogy a kormány
magas színvonalon működő köznevelési rendszert biztosít, ezzel egyből
hangsúlyozva, hogy az oktatási rendszerben amúgy minden rendben van, ezzel
beleértve igazából mind az intézmények állapotát, mind a pedagógusok számára
nyújtott béreket, amiket állítása szerint a jövőben több alkalommal is növelni
kívánnak.

„Idén januártól már 10%-kal emelkedtek a pedagógus bérek, de amint
megérkeznek a Magyarországnak járó EU-s források, az idei béremelés mértéke 20% fölöttire emelkedhet. Ezt a jövő évben 10% helyett 25%-os, 2025-ben 29%- os emelés követheti” – válaszolta Rétvári Bence.

Ezzel a kijelentésével egyszerre több probléma van. Az első, hogy azzal, hogy
folyamatosan feltételes módba helyezve mondanivalóját, egyfajta erős
bizonytalanságot sugall magából, mintha a kormány újabb üres ígéreteit
hallhatnánk, mint ahogyan az már rengetegszer megtörtént a múltban.

Valójában a válaszban említett januári 10%-os pedagógus béremelés a 25% feletti
infláció mellett – ami éppen a mai napon, a KSH által publikált inflációs adat
szerint várhatóan nem fog olyan mértékben csökkenni, mint ahogyan azt a
kormány előre gondolta – lényegében 15%-os reálbér csökkenést eredményezett.

Ezen kívül a további 20%-os béremelés EU-s forrásokhoz való kötése valójában a
kormányzat gyengeségét vetíti ki, hiszen ez azt jelenti, hogy az ország egyik
legfontosabb ágazatát, az oktatást a magyar állam önerőből nem tudja rendbe
tenni. A kormány egylrtelműen nem rendelkezik konkrét tervekkel, hanem csak
olyan lehetőségeket vázol fel, amelyeket akár egy tolvonással is visszavonhat
valamilyen külső, valós vagy valótlan fenyegetettségre hivatkozva, akár újra
Brüsszelre hárítva a felelősséget.

A pedagógusokat továbbra is létbizonytalanság jellemzi, hiszen a kormányzati
vezetés olyan döntéseket hoz a tanárok feje felett, melyek a kikérdezésük nélkül,
valós szakmai hozzáértést mellőzve születnek meg.

Rétvári Bence válaszlevelének végén azt is kiemeli, hogy a koronavírus elleni
védőoltás pedagógusokra való rákényszerítése helyes lépésnek bizonyult, hiszen
ennek is köszönhető volt „sikeres védekezés”.

Összességében az államtitkár által leírtak üres ígérgetéseknek bizonyulnak,
melyeknek megvalósítására még nincsen reális esély. A következő években fog
eldőlni a kérdés, hogy a kormány valóban hajlandó-e tenni az oktatási rendszer
megreformálásának ügyében, hiszen ha ezt valamilyen okból kifolyólag nem fogja
tudni megfelelően kezelni, akkor biztosak lehetünk abban, hogy a magyar fiatalok
kilátásai még inkább romlani fognak hazai téren, ez pedig hosszútávon a magyar
nemzet jövőjének elvesztéséhez vezethet.

Aktuális Belföld Heves

Tűzeset miatt késhetnek a vonatok a Hatvan-Szolnok vonalon

Avartűz akadályozza a vasúti közlekedést Hatvannál. Avartűz miatt pótlóbuszok közlekednek az S820-as vonatok helyett Szolnok és Jászboldogháza-Jánoshida között. – írja a MÁVINFORM Így a Hatvan-Szolnok vonalon a ma esti órákban hosszabb eljutási időre kell számítania az utasoknak! Kiemelt kép: https://www.youtube.com/watch?v=1RQuAaWk4ow Székesi Marcell Összes cikk

Bővebben...
Aktuális Belföld Nógrád

Elsőfokú riasztást adtak ki zivatar veszélye miatt Nógrád vármegyére

A forróság után fordulatot vesz az időjárás. A koponyeg.hu meteorológiai előrejelzése szerint a hét elején 25-35 fok között alakul a nappali hőmérséklet. Csapadékos időjárás várható, sok helyen előfordulhat zápor, zivatar. Kezdetben csak a nyugati tájakon növekszik meg a felhőzet, később az esti óráktól már a középső országrészben is előfordulhat zápor, zivatar. Az északnyugati szél sokfelé… Bővebben

Bővebben...
Belföld

Állami kézbe került a Tormay Károly Egészségügyi Központ

A gödöllői önkormányzat megszavazta a Tormay állami kézbe való átadását. A Tormay Károly Egészségügyi Központ eddig önkormányzati kézben volt, viszont állami finanszírozásból működött, ami azt jelentette, hogy az önkormányzatnak volt lehetősége plusz forrásokkal támogatni a helyi egészségügyet. Aki alkalmazottként dolgozik, már így is közel 100.000 forintot költ havonta „TB járulékok” címén. Tekintettel arra, hogy az… Bővebben

Bővebben...