A kommunista-szocialista rendszerek bő négy évtizeden keresztül kiemelt ünnepnek tekintették Balassagyarmaton december 9. napját, mondván a második világháború végéhez közeledve 1944-ben ezen a napon nyomultak be a városba és foglalták el a települést a szovjet csapatok, és a katonákat egészen a rendszerváltásig „felszabadítóként” övezte kitüntetett figyelem az Ipoly-partján.
A 2. Ukrán Front Plijev tábornok parancsnoksága alatti lovas-gépesített alakulatai nyolcvan esztendővel ezelőtt ezekben a hideg decemberi napokban különösebb ellenállás nélkül nyomultak előre északi irányban az Aszód-Balassagyarmat út mentén. Mindössze Becske térségében bontakozott ki komolyabb harc, és a megsérült tankokat a menekülő németek felrobbantották vagy hatástalanították, nehogy azok épen jussanak az ellenség kezére.
A szovjetek december nyolcadikán jutottak el Balassagyarmat határához, miután viszonylag könnyedén átmasíroztak Magyarnándoron, Mohorán és Szügyön és Csesztvét is bevették. Sőt, az egyik ék a nyírjesi puszták felől már elérte a külső házakat, ám ezt a támadást még visszaverték a német-magyar osztagok.
Mindeközben Balassagyarmaton még meglehetős nyugalom honolt, és Ipolyság felől ekkorra megérkezett a vasútállomásra a harckocsi-utánpótlás.
A szovjetek az előzetes felderítések alapján úgy gondolták, nem ütközhet jelentős nehézségekbe, ha hadi nyelven szólva még éjszaka „menetből” elfoglalják a várost. Ám a védők a Szügyi úton aknazárat húztak fel, és a sötétben előre nyomuló gyalogosok ráfutottak erre a mezőre, ami visszahőkölésre késztette őket. Ráadásul a vasútállomásról megindultak a német tankok a déli városrész felé, bár nem voltak sokan, de a tíz Tigris olyan hangos össztüzet nyitott, aminek következtében a szovjetek átgondolták a számításaikat.
Előrevitték a tüzérséget és ágyúzni kezdték Balassagyarmatot. Az egyik ilyen találat olyan szerencsétlen volt, hogy felrobbantotta az állomáson veszteglő lőszeres szerelvényt, amely az egész kétemeletes épület – a település két világháború közötti egyik ékessége – pusztulásához vezetett.
Az ukrán front hadseregének tűzfergetege nagy pánikot okozott a németek soraiban, villámsebesen elkezdték kiüríteni a várost, nem foglalkoztak apró-cseprő dolgokkal, a raktárnak használt zsinagógát is felrobbantották, így vált a tűz martalékává Magyarország akkori legnagyobb izraelita temploma.
A reggeli órákban jutottak be Vaszilij Mitrofanovics Ljubimov alezredes előőrsei Balassagyarmat belterületére, és hamar övék lett az egész város. Ljubimov ezután egészen 1986-ban bekövetkezett haláláig óriási megbecsülésnek örvendett, díszpolgári címet kapott, és a hősi temetőben található szovjet emlékművön külön fejlécen szerepelt, és látható ma is a neve.
A menekülők átjutva a közúti Ipoly-hídon, azt annyira megrongálták, hogy nehezebb járművekkel nem lehetett átkelni rajta, míg a kisebbik híd csak gyalogos forgalomra volt alkalmas, így a tovább nyomulás elakadt, illetve a nácik befészkelték magukat a túlparti hegyekbe és onnan lőttek vissza, így hetekbe telt, míg észak felé átjutottak rajtuk a támadók.
Mindent összegezve 1944. december 8-ról 9-re virradóra a szovjetek viszonylag gyorsan elfoglalták Balassagyarmatot, ám a tüzérségi tűz és a németek fejveszett kapkodása miatt rengeteg fontos épületben keletkezett kár, és a szép állomásépület, valamint a patinás zsinagóga hiányában szerényebb a mai Balassagyarmat örökbecsű értéktára.
(A „felszabadító” hadsereg és katonái először a kórház mellett kaptak az utókortól emlékművet, itt temették el ugyanis a harc során elesett egyenruhásokat. Ám 1956. október 27-én a forradalmárok ledöntötték az oszlopot, ami miatt a Kádár-rendszerben a városi tanács áthelyezte az emlékművet a tisztviselőnegyedben található Hősök terére, ahol egészen a múlt század nyolcvanas éveiig rendezték az április 4-i, a november 7-i ünnepségeket és a sorállományú határőrök eskütételét. Az 1990-es évek hajnalán került át a katonák hamvait tartalmazó szarkofág a hősi temetőbe. Itt 2021-ben szinte a legnagyobb titokban emeltették fel a budapesti orosz nagykövetség közreműködésével a hatalmas méretű kőoszlopot és a hozzá tartozó nyolc táblát, amelyeken az elhunytak névsora olvasható.)
