Magyar Kultúra Lovagja lett a nógrádi szlovák hagyományok éltetője

Budapesten, a Stefánia Palotában, a Honvéd Kulturális Központban vehette át az elmúlt hétvégén Debreceniné Králik Tünde a Magyar Kultúra Lovagja megtisztelő címet. A Nógrád közégben élő hölgy a helyi szlovák nemzetiségi önkormányzat elnöke, és harminckét esztendeje töretlenül dolgozik a hagyományok ápolásáért.

Debreceniné Králik Tünde három évtizede élen jár a nógrádi hagyományok ápolásában (Fotó: facebook)

A Magyar Kultúra Lovagja címre a felterjesztést Végh József helytörténész közbenjárásával Nógrád önkormányzata tette meg. A méltatásban szerepel, hogy Debreceniné Králik Tünde már kora gyermekkorában megismerkedett a szlovák nyelv szépségeivel, hiszen otthonában rendszeresen hallotta felmenőitől ezt a beszédet. Iskolásként ifjúsági néptáncegyüttesben ropta, majd 1992-től kezdve előbb kimondottan saját örömére gyűjtötte a régi szokásokat, később ez a tevékenység egyre tudatosabbá vált nála, gyermekekkel foglalkozott, néptáncot, dalokat tanított nekik, előadásokat szervezett, megalakította az Orgona Gyermek Hagyományőrző Klubot, és a néptánccsoporttal is szép sikereket értek el.

Nagyszabású ünnepség keretében adták át Budapesten az idei kitüntetéseket (Fotó: facebook)

A nemzetiségi önkormányzat megalakulását követően ez a szerepvállalás kibővült Nógrádon, filmfelvételeket készítettek a majális, a lakodalom, a falusias disznótor eseményeiről. Összegyűjtötték a régi népi ételek receptjeit, amelyeket a nagyobb rendezvényeken el is készítenek. Felnőttek bevonásával színpadra dolgozta a betlehemes népszokásokat. Kezdeményezésére a községben minden évben megtartják a magyar népdal és nóta ünnepét. Ennek a szerteágazó tevékenységnek a Nógrád Szíve Egyesület létrehozásával a formai keretei is megteremtődtek. Nagy része volt abban, hogy idősek és fiatalok ma már jó szívvel viselik a rendezvényeken őseik hamisítatlan öltözetét.

Dávid Barbara, Nógrád polgármestere portálunk megkeresésére elmondta, a falu egész közössége rendkívül büszke Debreceniné Králik Tünde magas elismerésére, amely hű bizonyítéka annak, hogy kitartó munkával, eltökéltséggel és szorgalommal a kisebb települések kulturális színvonala is méltóképpen emelhető.

Aktuális Belföld Nógrád

Megfenyegetett és kirabolt egy kisfiút egy visszaeső bűnöző

Gyermek sérelmére elkövetett utcai bűncselekmény miatt rendelt el letartóztatást a bíróság Nógrád vármegyében. A rabló egy 11 éves kisfiútól kért pénzt, követte, majd megfenyegette Szécsény belvárosában, hogy ellopjon tőle 1000 forintot. A rendőrök rövid időn belül elfogták. A bíróság a bűnismétlés veszélye miatt elrendelte a 26 éves férfi letartóztatását. A Balassagyarmati Törvényszék tájékoztatása szerint a… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Belföld Heves

Pusztító tűz söpört végig a Tisza-tónál szerdán

11 település tűzoltói küzdöttek a tűz ellen! A 33-as főút közelében, Tiszafüred és Kócsújfalu között nagy területen ütött ki tűz szerda délután. A Hortobágyi Nemzeti Park területére összesen 11 település tűzoltói érkeztek a lángok megfékezése érdekében. Az első becslések szerint 30-40 hektáron égett a vegetáció. A lángok legelőt, nyári szállást, szarvasmarhákat veszélyeztettek. Az állattartó telepet… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Belföld

Fémdarabok kerülhettek a Nutella Muffin-ba, visszahívták a terméket

A fogyasztók biztonsága érdekében időről-időre szükségessé válhat egy-egy élelmiszer forgalomból történő kivonása. A mostani termékvisszahívás egy népszerű édességet érint, amelyben idegen anyag jelenlétének kockázata merült fel. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztatása szerint a Ferrero Magyarország Kft. önkéntes visszahívást kezdeményezett, ugyanis az érintett termékben fémdarabok jelenléte nem zárható ki. A hatóság arra kéri a vásárlókat,… Bővebben

Bővebben...