
Régóta nem láttam őt a városban. Hiányzott is jellegzetes alakja, amint kis kocsiját maga előtt hajtva komótos léptekkel sétál a balassagyarmati utcákon, meg-megállva egy-egy köztéri hulladékgyűjtő előtt, hátha valami kincseket lel a kukában.
Aztán az újév első napjaiban jött a hír: Mókus karácsony táján a túlvilági mezőkre költözött. Balassagyarmat közismert guberálója elhunyt.

Megmondom őszintén, én nagyon tiszteltem őt. Legutóbb talán egy önkormányzati választás napján találkoztunk, amikor megkérdeztem tőle, hogy kire adja a szavazatát. Válaszként felmutatott az égre, és csak annyit motyogott, neki csak Istennel van elszámolnivalója.
Senki sem tudta pontosan, tulajdonképpen hány éves volt. Kortalan öregnek számított. Amikor most felkutattam egy réges-régi, 1997-es újságot, ugyanúgy nézett ki, mint a halála előtti hetekben. Azon a huszonnyolc esztendővel ezelőtti tavaszon a Hunyadi utcai tömbházak melletti szemetesben kutakodva élettelen csecsemőtestet fedezett fel. Az elkövető bírósági tárgyalásán tett tanúvallomása során azt mondta, először azt hitte, játékbaba akadt a kezébe, és csak később szembesült vele, egy halott újszülöttet talált.
Mókus sohasem élt könyöradományokból. Ha bárki felajánlott neki egy kis aprópénzt, büszkén utasította vissza, ő bizony nem koldus. Néhány éve egy baráti társaság úgy döntött, megújítja a kocsiállományát, és vettek neki egy friss taligát. Rövid ideig tényleg azzal járta a várost, de aztán csak visszatért a régi, kimustrált, rozoga járgányához – amiben mindig akadt valami holmi, amit hazavihetett az Ipoly-part felé eső városszéli, elnyűtt viskójába. Mókus, azaz becsületes polgári nevén Bogdán András sok-sok balassagyarmatinak hiányozni fog. Az ég áldjon a mennyekben!