Pénteki gondolatok (28.) – Kokárda a szív fölött

Nemzeti ünnepeink közül hozzám mindig március tizenötödike állt a legközelebb. Elsősorban a történelmi tanulmányaim tapasztalatai miatt, de biztosan komoly befolyásoló tényező az újságírói munkásságom is.

Emlékszem, annak idején, kisdobos és úttörő koromban csak pár lépést kellett megtenni a Bajcsy úti iskola kapujából, hogy eljussunk a Palóc-liget küszöbén található Petőfi-szoborhoz, ahol lelkesen lengettük a hurkapálcikára feltűzött papírzászlót.

Később aztán még inkább belemélyedtem 1848 szellemiségébe. A fegyverropogás nélküli győztes forradalom mámora, Petőfi Sándor lendületes alakja, a vértelenül megalkotott áprilisi törvények, egy alkotmányos alapú, független Magyarország ígérete, gróf Batthyány Lajos kormányfői vezetésével.

A kétszázezer katona országgyűlési megszavazását sem a pillanatnyi dicsőségvágy hajszolta, hanem a felkészülés a legrosszabbra, az elővételezése annak, ami végül bekövetkezett: Jellasics intervenciója. A Habsburg hatalom nem először játszotta ki a magyarok ellen a nemzetiségek gyűlölet. De jött Pákozd, a Schwechat előtti Lajta-dilemma, majd Windischgrätz támadása, a következő tavasz újjászerveződése Debrecenben, a tavaszi hadjárat, Buda visszafoglalása, és végül az oroszok megjelenése és a bukás. Ami semmiképpen sem volt szégyenteljes, épp ellenkezőleg, egy világ elismerése övezte a magyar szabadságharcot.

A kokárdát illik viselni. Jelkép, de ne olyan legyen, mint amilyen bő húsz esztendeje, 2002-ben volt. Akkor, egy választási kampány undorító elemévé silányodott ez a magasztos nemzetiszínű textília, és onnantól kezdve egészen más megközelítésbe került az én szememben is. De túltettem magam a politikai felhangokon, és ma már tiszta örömmel csíptetem fel a szív feletti, bal oldali mellkasi tartományra a kokárdát.

De március tizenötödike a szeretett szakmámé is. Nem véletlen, hogy a tizenkét pont első passzusa éppen a sajtószabadságról szól. Ami manapság egyre inkább sérül, holott az újságíró társadalom teljes közegének ezt az elvet kellene követnie. Ezzel szemben mit tapasztalhatunk a „királyi” médiából? Elvakultságot, kiszolgáltatottságot, nyomáskényszert, ami cseppet sem a szabadság oltárán áldoz. Én magam, kifejezetten örülök annak, hogy ettől a megkövetelt kötelezettségtudattól megszabadultam, és most már valóban arról írhatok, amiről akarok.

De március tizenötödike ne erről szóljon, hanem a nemzeti ünnep magasztosságáról!

Aktuális Nógrád

Választási nap(ló) – 5. rész: Nem jöttek össze a pénzért kínált szavazatok?

Abszolút rekord! Kijöttek a 17 órakor mért részvételi arányok, és nem csupán az adott időhatáron belül, hanem teljes egészében nem szavazott még ennyi ember Magyarországon a rendszerváltás utáni történelem országgyűlési választásain. Hogy ez majd melyik párt malmára hajthatja a záráskor a vizet, még kérdéses, hiszen amikor ezeket a sorokat írjuk, szűk egy óra maradt még… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Választási nap(ló) – 4. rész: Ebédidőben sincs lankadás

Rétságról Balassagyarmatra jövet a buszon nincs izgalom. Lehet, az ebédidő teszi, meg a vasárnapi forgalmi lanyhulás. Figyeljük folyamatosan a netet, hátha valami rendkívüli eseményre figyelünk fel, de semmi különös. A városba érve kis kitérőt teszünk az egyik legnagyobb szavazókör felé a Hétvezér utcába, a Mikszáth középiskolához. Autó-autó hátán, a bejárat előtt tömeg, sorra érkeznek a… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Választási nap(ló) – 3. rész: Vidéket járva

Mielőtt felszállnánk a Romhányba tartó buszra gyors pillantást vetünk a részvételi arányokra. Közel húsz százalékosan áll az országos mutató, némely helyen viszont még ennél is magasabb. A mintegy félórás út alatt tovább szörfölgetünk a világhálón. A telex.hu oldalán Bódi Mátyás, a választási földrajz szakértője elemez, azt mondja, sokkal inkább majd a valós adatokat tárja fel… Bővebben

Bővebben...