Még csak harmincöt esztendős az ifjú hölgy, és máris sikeres, népszerű írónak vallhatja magát. A balassagyarmati származású Hatala Csenge tíz évvel ezelőtt robbant be az irodalmi köztudatba az 1973-as hírhedt túszdráma hiteles feldolgozásával, amelyet még több, ékes-édes anyanyelvünkön megfogalmazott téma és könyvespolcokra került kötet követett. Pályafutása fontosabb mérföldköveiről beszélgettünk vele. Íme az interjú második része.
* A Requiem című, a legendás Karthago-dal háttértörténetét feldolgozó második könyved megszületését szintén családi indíttatás előzte meg?
* Zenészek társaságában nőttem fel, a Karthago együttes tagjai is a közeli baráti körünkbe tartoztak, így gyermekkorom óta látogattam a koncertjeiket. A Hírzárlat megjelenése után az akkori kiadómmal lehetséges új témákon ötleteltünk, és akkor ugrott be, hogy mindig érdekelt, ki volt az a fiú, akiről a Requiem sláger szól. Ezek után természetes módon adta magát, hogy ezt a kérdést járjam körül, a hetvenes-nyolcvanas évek zenei kultúrájába beásva magam. A Requiem könyvem tulajdonképpen egy olyan nyomozási napló, amiben az olvasóval együtt fejtem fel a szálakat, és jutunk el addig a bizonyos végzetes napig, amikor „a fiú elindult az álmok útján”.
*Az Úton című köteted alkotásánál Treat Williams, a Hair film sztárja barátságába fogadott. Hogyan történt a találkozás?
* A Treat Williams által megformált Berger-karaktert az ikonikus Hair filmben még tizenegy évesen ismertem meg, amikor apukám kiabált a másik szobából, hogy menjek át, mert olyan filmet játszanak a tévében, amit nekem is látnom kell. Azóta, ahogy mondani szoktam, másképpen süt a Nap. A lehetetlent nem ismerő Berger gyermekkori hősömmé vált, és onnantól kezdve Treat alakításait mindig megnéztem. Évtizedeken át, egészen az Úton című könyvem alapját adó USA-körutam kezdetéig követtem az ő karrierjét, azzal az ifjúkori vágyammal felvértezve, hogy egyszer majd valahol kávézhatok vele. Őszinte boldogságot jelentett számomra, hogy ez a találkozás valóban megtörtént, és annyira sikerült, hogy később is tartottuk a kapcsolatot. A könyvem róla szóló fejezetét még elolvasta, de sajnos a tragikus motorbalesete megakadályozott minket abban, hogy együtt ünnepeljük a megjelenést.
* A filmes világba is betoppantál.
* Ebben a tekintetben nincsenek „álom munkáim”, de a megkeresésekhez nyitottan állok. Az ilyen projektekre általában producerek vagy rendezők hívnak, hogy kutassak fel egy adott témakört dokumentumfilmekhez, vagy olyan játékfilmekhez, amelyek igaz történeten alapulnak. Mivel ezek a felkérések nem a saját ötleteimből származnak, kifejezetten kedvelem a kutatásnak azt a szakaszát is, amikor elkezdem rendezni az adott sztori szálait, és amint egyre többet bogozok ki belőlük, annál közelebbnek érzem magamhoz a projektet.
* A versírás iránti vágy hogyan bontakozott ki benned?
* Ki nem mondott érzelmek gyűjteménye a legújabb, Finálé című verseskötetem, aminek témája a plátói szerelem. A találkozás, amely ihlette ezt a kötetet, kellett ahhoz, hogy tinédzserkori szárnypróbálgatásaimat követően ismét a líra felé forduljak. A Finálé és az Úton két olyan munkám, amiben a legszemélyesebb érzéseimbe engedek betekintést. A dokumentumkötetek után, ahol mások történetei kerültek fókuszba, úgy éreztem, ideje egy kicsit többet előtárni magamból, amiben az olvasók is támogattak.
* Az egyik rólad szóló cikkben azt írják, nehéz téged találékonyságban felülmúlni. Netán ebből fakadóan már 2030-ig előre tudod, mit agyalsz majd ki újabb témaötletekként?
* A találékonyságot gyakran az adott helyzet szüli. A témákat pedig, amint megszületik az ihlet, elkezdem kibogozni, kibontani, így nincsenek többéves listáim, hogy mit szeretnék a jövőben publikálni.
