Az 1979-es esztendő első fele egyáltalán nem az NB II-es bajnoki szezon mérkőzéseiről szólt Balassagyarmaton. A labdarúgó szurkolók még a tavasz végén is a Ferencváros felett aratott ritka nagy kupagyőzelmet emlegették.
A Magyar Népköztársasági Kupában már az MTK-VM kiejtése is hatalmas bravúrnak számított, ám a következő körben még jelentősebb riválist sodort a BSE útjába Fortuna istenasszony. A Ferencvárosi TC elleni, a legjobb 16 közé jutásért vívandó első összecsapást február 11-re tűzték ki az országos szövetségben.
Mivel a Nagyligeti Sporttelep gyepszőnyegét kímélni kellett, ezért a találkozót a télies viszonyokra tekintettel a Lékai utcai egykori MÁV-pályán rendezték. A hétköznapi kora délutánon az üzemi vezetők jóindulatának köszönhetően legalább négyezer néző szorongott a havas játéktért körbevevő korlátsor mögött, ami a viszonylag szűk területen elképesztő zsúfoltságot jelentett, még a szomszédos házak kertkapuiban és a kerítéseknek támaszkodva, sőt, azok tetejére felcsimpaszkodva is sokan figyelték a mérkőzést.
A két csapat ebben az összeállításban lépett pályára. BSE: Baár – Pribeli, Rob, Hornyák, Lajkó – Trubin, Jelen, Erdélyi, Hugyecz – Kovács, Szedlák. Csereként bejött Trubin helyett Lucska. FTC: Hajdú – Tepszics, Bálint, Rab, Vépi – Martos, Ebedli, Mészöly – Szokolai, Nyilasi, Pogány. Itt Pogányt Magyar váltotta. A Fradi tizenegye hűen tükrözi, egyáltalán nem vették félvállról a vetélytársat, szinte a legjobb csapatukkal jöttek el Nógrádba.
Bár a városi sportfelügyelőség dolgozói a kezdésre alaposan letakarították a hóval erősen borított felületet, így is rendkívül csúszós maradt a fű. Az FTC akkoriban a második helyen tanyázott az NB I-ben, de az osztálykülönbség egyáltalán nem látszott meg a küzdőtéren, sőt, inkább a hazaiak alkalmazkodtak jobban a körülményekhez. Sokáig gól nélkül harcoltak egymással a felek, amikor közel tíz perccel a befejezés előtt Hajdú kapujától mintegy húsz méterre, szabadrúgáshoz jutott a gyarmati alakulat. Megtévesztésként Jelen és Kovács egyszerre futott neki, aztán „Kuli” jobb külsővel vállalkozott lövésre, és a kanyarintott, nagy erejű kísérlet a sorfalon megpattanva vágódott a bal alsó sarokba. A szurkolótábor persze hihetetlen örömujjongásban köszöntötte a nem is annyira meglepő gólt. Nyilasiék a hátralévő időben mindent megtettek az egyenlítésért, de a BSE szívósan védekezett, és a kék-fehérek életre szóló diadalt arattak a Ferencváros felett.
Természetesen a visszavágón nem lehetett „apelláta”, az Üllői úton a Fradi fölénye az első pillanatoktól érvényesült, de így is óriási büszkeség volt, hogy a 6-2-re végződött találkozón nem vallott szégyent az Ipoly-parti társaság.
A menetelés a bajnokságban folytatódott. A Volán SC elleni meccsen, amit a nemzetközi játékvezető, Palotai Károly dirigált, a fővárosi Czabán Samu téren a Képes Sport helyszíni képriportja tanúságaként ott volt a nézőtéren egymás mellett Grosics Gyula, az Aranycsapat legendás kapusa, és a rádióriporter Szepesi György. A későbbiekben vesztesen kullogott haza Balassagyarmatról a dr. Páncsics Miklóst soraiban tudó Bp. Építők, majd Szedlákék hátrányból fordítottak az otthonukban addig veretlen budafokiakkal szemben, ráadásul a SZEOL AK sem bírt a Dávid-legénységgel: ezen a meccsen Kovács már az első percben sógora, Szedlák beadását juttatta a szegediek hálójába. A GANZ-MÁVAG felett aratott sikert követően már az ötödik helyre kapaszkodott fel BSE. De ez jelentette a csúcsot, mert az idény hátralévő részében leszállóágba került a gárda, az utolsó három fordulóban egyaránt vereséget szenvedtek és végül a tizenegyedik pozícióban zártak.
Érdekes statisztikai mutató, hogy az első NB II-es szezonban a védelem két oszlopa, Hornyák és Rob mind a harminchat bajnoki mérkőzésen pályára lépett, míg Pribeli, Lajkó és Kovács csak egyetlen alkalommal hiányzott, azaz igen egységes képét mutatta a csapat. A házi gólkirály Kovács lett 15 találattal.
