Mostanában egyre gyakoribb dilemma, hogy ugyan már, mekkora mennyiségű hóval találkozunk a tél folyamán. Az utóbbi esztendőkben ugyanis a leghidegebb évszak hónapjai egyáltalán nem kényeztettek el bennünket effajta fehér élményekkel.
Emlékszem, pár éve egy november harmincadikára, amikor szinte egyik pillanatról a másikra lepte el a nógrádi tájat a havas lepel, nem kis felfordulást okozva a közutakon, akkor bizony egy kedves kollégámat is vendégül láttam meleg otthonomban, mivel szegény a közelemben koccant autójával a jeges burkolat miatt.
Most éppen erre a hétvégére jósolja az első hóval teli napokat a meteorológia. Persze roppant kíváncsi vagyok, mennyire lesz igaza az időjósoknak, és nem csupán a magasabb hegyeink fehérednek ki, hanem a síkvidékeket is eléri Holle anyó dunnájának hullása. Egyelőre, legalábbis amikor ezeket a mondatokat a billentyűzet segítségével bepötyögöm, még csupán az eső esik szakadatlanul, aminek a föld kiváltképp örül, és ha lenne szája, bizony szélesre tárva szippantaná be a vizes „falatokat”, mert nagyon kell már a termőtalajnak a bőséges áldás.
Személy szerint a kisgyermekek miatt kívánnám leginkább, hogy legyen azért idén néhány erősen havas hetünk, hiszen az ő élményviláguknak egyáltalán nem mindegy, hogy milyen téllel szembesülnek, önfeledten hógolyóznak-e, vagy szánkóval, esetleg sílécekkel siklanak le a lejtőkről, avagy csak szomorúan nézik a kövéredő pocsolyákat.
