Salgótarjánban annyira nem is Fideszellenes a Nép Pártján

Salgótarjánban a Nép Pártján annyira nem is Fideszellenes, különös tekintettel arra, hogy a jelenlegi polgármesterjelöltjük, Rákos Tamás 2019-ben még a Fidesznek kampányolt.

Mondják, hogy fejétől bűzlik a hal. Hiába, hogy Jakab Péter a Parlamentben visszataszító kocsmastílusban, habzó szájjal szidja a kormányt, a háttérben már közel sem ilyen visszautasító. A hitelesség példaképét nagy szeretettel játszó Jakab úgy néz ki, hogy annyira híján van az embereknek, hogy a Fidesztől kell „kölcsön vennie” a jelöltjeit.

Rákos Tamás pálfordulása még Magyar Pétert is felülmúlja. A „panem et circenses” avagy cirkuszt kenyeret mondás új időkben új értelmet nyer. A cirkusz kapuját áttörve a műsor a politika porondján folytatódik. A műsort manapság nagy fordulatokat megejtő politikusok szolgáltatják.

A salgótarjáni eset pedig ennek a műsornak a része.

Na de a dolog szépsége mégis az, hogy a Fideszből nemrégiben kirúgott Rákos Tamás szóváltásba keveredett Facebookon Sági Balázzsal. Sági egy Fideszes rendezvényről posztolt, ami alá a Nép Pártján polgármesterjelöltje kommentelt is. Melyre Sági válasza a következő volt: „Tamás Rákos inkább igazolj ide és lehet, hogy 200nál több szavazatod lesz. Imádlak, de rossz térfélen vagy!”

Az alábbi képen látható az egész „beszélgetés”:

Ha tetszett a cikk, kövessen minket Facebookon és olvasson tovább!

Aktuális

Elkészült Berkenyén az állomás – valóban feléledhet a nyugat-nógrádi vasút?

Nemrégiben osztotta meg a facebook-on a hírt German József, Berkenye polgármestere, hogy elkészült a falu vasútállomás-épületének korszerűsítése. Ezzel együtt újabb lépésekkel járnak előbbre a térségben a nyugat-nógrádi kötöttpályás közlekedési hálózat felélesztésének kezdeményezésében. A berkenyei vasútállomás épületének állaga az elmúlt években rendkívül leromlott, még a téli hónapokban sem szívesen mentek be a fedett helyre azok az… Bővebben

Bővebben...
Nógrád

Óvodások körében népszerűsíti a környezetvédelmet a Cserhát Natúrpark

Két hónapon keresztül népszerűsítette és népszerűsíti a környezettudatos szemléletmódot a nógrádi óvodások körében a Cserhát Natúrpark. A részletekről a natúrpark képviseletében Rásztoka-Veres Eszter természetvédelmi mérnök, oktatási referens számolt be portálunknak, aki az interaktív előadásokat is tartotta a gyermekeknek az érintett falvakban. A szakember elöljáróban kiemelte, hogy a Cserhát Natúrpark kiemelt feladatának tekinti a gyermekek környezeti… Bővebben

Bővebben...
Aktuális

Tényleg ennyit ér a futball?

Igen meghökkentő állítással rukkolt elő a minap az egyik testnevelő tanár kolléga a Nógrád vármegyei általános iskolás atlétikai diákolimpiai döntőn. Azt mondta, azért nem tudta a legjobb emberét elhozni Balassagyarmatra az ötödik-hatodik osztályos fiú csapattal, mert a labdarúgó edzője nemes egyszerűséggel eltiltotta a gyermeket a viadaltól, holott vele bajnokesélyes lett volna a társaság. Pontosabban a… Bővebben

Bővebben...