Nyilvános politikai vitára hívták ki a „harcossá vedlett” Balla Mihályt

A Fidesz által szervezett szombati, budapesti Harcosok Klubja rendezvényt követően Balla Mihály, a nyugat-nógrádi térség országgyűlési képviselője a facebook-on egy fényképet tett közzé, amely az eseményen részt vett választókörzeti delegációját ábrázolja.

A nyugat-nógrádi „harcosok”, középen Balla Mihály országgyűlési képviselő (fotó: facebook)

A rendezvényre szinte azonnal reagálva, a Nagyorosziban élő bőrdíszműves-irodalmár, Krasznai Gyula rögvest nyílt levelet fogalmazott meg, amelyet közzétett a legnépszerűbb internetes közösségi oldalon, nyilvános politikai vitára hívva ki az Érsekvadkerten lakó honatyát. Íme a levél:

„Balla Mihály Országgyűlési Képviselőnek!

Tisztelt Képviselő Úr!

Élőben néztem az önök Harcosok Klubja showműsorát, és eszembe jutott, hogy az egyik fellépő , Filep Dávid (azaz A kopaszoszt) mintájára a vox populit képviselve szeretném Önt egy nyílt közéleti beszélgetésre hívni. Balassagyarmaton, a Megyeháza előtti téren lévő zenepavilon adhatná a helyszínt, hiszen az tökéletes egy balassagyarmati „agora” helyszínéül. Erősítésről, mikrofonokról gondoskodok, plakátot elkészítem, a beszélgetést meghirdetem, az időpontot viszont Ön adja meg, mert Ön sokkal elfoglaltabb mint én. Bármi szóba kerülhet, lehetnek időkorlát keretek is, és ha gondolja, akkor egy moderátort is kérjünk fel a beszélgetés levezetésére.

Kérésem oka az, hogy egyre félelmetesebb gondolkodó magyarnak, ellenzékinek és Nógrád megyeinek is lenni, hiszen az elmúlt idő kormánypárti poloskázása, örökös harcra buzdítása, az emberek lassan polgárháborús gyűlölködésbe való hajszolása ijesztő mértéket öltött!!!!! Kíváncsi lennék arra, hogy Ön, mint megválasztott képviselő, minden Nyugat-Nógrádi lakos képviselője (!) milyen álláspontot képvisel ezekben a kérdésekben, amik a magyar közéletet borzolták hetek óta. Természetesen én nem szakpolitikus vagyok, csak egy egyszerű gondolkodó magyar ember, így én szakmai vitákba, adatok citálásába, statisztikák ismertetésébe nem megyek bele, és kérem, ELLENŐRIZHETETLEN számokat Ön se „vessen be a vitában”, csak olyanokat, amiket fel/be tud mutatni a hallgatóságnak.

Köszönöm, ha elfogadja a „kihívást”, ami az első vitaalkalom lehet az önök Harcosok Klubja megalakulásának életében, itt Nyugat-Nógrádban. Ideje lenne a valódi utcafórumoknak, és a valódi kérdéseknek, valódi válaszoknak! Ideje lenne a magyar-magyar közti gyűlölködés szítását abbahagyni, és közös megegyezéssel egy közös utat járni minden magyarnak. Ideje lenne az értékeinkkel foglalkozni, és nem a meddő és parttalan gyűlölködésbe süllyedni, mert jelenleg NAGY BAJBAN VAN A HAZA!!!

Üdv, Krasznai Gyula!”

A Palóc Hírnök nevében roppant kíváncsian várjuk, hogy Balla Mihály elfogadja-e, avagy visszautasítja a kihívást, esetleg rá se hederít erre az egyenes ajánlatra.

Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Hangfelvétel bizonyítja a nyugat-nógrádi fideszes szavazatvásárlást?

Egy héttel az urnazárások után újabb adalékkal szembesültünk, amely megkérdőjelezi az április 12-i országgyűlési választások tisztaságát. Egy kiszivárgott hangfelvétel szereplőinek mondatai arra utalnak, hogy a Fidesz-KDNP részéről szervezett szavazatvásárlás történt a Nógrád vármegyei 2. számú választókörzetben. A hangfelvételt Tóth-Beeri Szilvia tárta vasárnap későn este a nyilvánosság elé facebook-bejegyzésében. A hölgy Nógrád vármegyében él, ám szülőföldjén,… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Egyre erősebb Balla Mihály kárhoztatása

Alig vált április 18-án, szombaton dél körül hivatalossá, hogy Balla Mihály nyerte meg a Nógrád 2. választókörzetben az országgyűlési választásokat, a világhálón tovább folytatódott a honatya intenzív kárhoztatása. Minden kétséget kizáróan igencsak szorult helyzetben van április 12-e éjszakája óta Balla Mihály. A Fidesz-KDNP most már hivatalosan megválasztott egyéni parlamenti képviselője szlogennyelven szólva erős csuklások közepette… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Balla Mihály lett a hivatalos befutó Nyugat-Nógrádban

Bár az átjelentkezők és az idegen országok külképviseletein leadott szavazatok jóvoltából nagyot hajrázott Molnár Zoltán (Tisza), végül nem sikerült utolérnie Balla Mihályt (Fidesz-KDNP) a nógrádi 2-es számú választókörzetben. Így a bukott kormánypárt jelöltje képviselheti Palócország nyugati fertályát újabb négy évig egyéniben a Parlamentben. A maradék, megközelítőleg 3700 szavazat átszámlálása előtt sokan komoly esélyt adtak annak,… Bővebben

Bővebben...