Pénteki gondolatok (45.) – Találka koreai lányokkal

Ilyenkor, július második felében tartják rendszeresen azt a nógrádi folklór találkozót, amely már több mint öt évtizedes múltra tekinthet vissza és utolsó állomása a bánki tóparton van.

Bár manapság inkább csak a szlovák nemzetiségű csoportok fellépése jellemzi ezt a rendezvényt, a 2000-es évek elején a szervezők még igen egzotikus „kínálattal” lepték meg a közönséget, többek között zulu táncosok is szórakoztatták a népet, mi több, maga a dél-afrikai törzs főnöke is ellátogatott Balassagyarmatra.

Egy ilyen alkalommal fordult elő, hogy a Palóc-ligeti szabadtéri színpadnál megpillantottam a gyönyörű népviseletbe öltözött dél-koreai hölgyeket. Nosza rajta, vettem magamnak a bátorságot, és megszólítottam őket. Akkoriban még sokkal jártasabb voltam Shakespeare és Byron nyelvének használatában, mint napjainkban, így angolul kezdtem meg a társalgást velük. Távol-keleti szokás szerint meghajoltam a két szépség előtt, majd elmondtam nekik, bizony én egy mondatot tudok az ő ékes anyanyelvükön. Elő is adtam tudományomat, amely fonetikusan ilyen formán hangzott: „Szöul, olimpik tévérál, ketyéé hangazol, szonon hámnidáá”. Kérem szépen, ezt 1988-ban mondta Ro Te Vu dél-koreai államelnök, amikor megnyitotta a nyári olimpiai játékokat.

A két ifjú lány arcára előbb a meglepetés vonásai rajzolódtak ki, aztán hatalmas nevetésben törtek ki, gondolván, akad egy balga magyar emberfia, aki több ezer kilométerre a szülőhazájuktól, az ő nyelvükön hajlandó megszólalni.

Azóta kellemes emlékként őrzöm ezt a képet magamban, remélve, hogy életemben még egyszer tapasztalok majd olyan sokszínű etnikai-egzotikus felvonulást a balassagyarmati főutcán, mint akkor, azokban az években.

Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Hangfelvétel bizonyítja a nyugat-nógrádi fideszes szavazatvásárlást?

Egy héttel az urnazárások után újabb adalékkal szembesültünk, amely megkérdőjelezi az április 12-i országgyűlési választások tisztaságát. Egy kiszivárgott hangfelvétel szereplőinek mondatai arra utalnak, hogy a Fidesz-KDNP részéről szervezett szavazatvásárlás történt a Nógrád vármegyei 2. számú választókörzetben. A hangfelvételt Tóth-Beeri Szilvia tárta vasárnap későn este a nyilvánosság elé facebook-bejegyzésében. A hölgy Nógrád vármegyében él, ám szülőföldjén,… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Egyre erősebb Balla Mihály kárhoztatása

Alig vált április 18-án, szombaton dél körül hivatalossá, hogy Balla Mihály nyerte meg a Nógrád 2. választókörzetben az országgyűlési választásokat, a világhálón tovább folytatódott a honatya intenzív kárhoztatása. Minden kétséget kizáróan igencsak szorult helyzetben van április 12-e éjszakája óta Balla Mihály. A Fidesz-KDNP most már hivatalosan megválasztott egyéni parlamenti képviselője szlogennyelven szólva erős csuklások közepette… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Balla Mihály lett a hivatalos befutó Nyugat-Nógrádban

Bár az átjelentkezők és az idegen országok külképviseletein leadott szavazatok jóvoltából nagyot hajrázott Molnár Zoltán (Tisza), végül nem sikerült utolérnie Balla Mihályt (Fidesz-KDNP) a nógrádi 2-es számú választókörzetben. Így a bukott kormánypárt jelöltje képviselheti Palócország nyugati fertályát újabb négy évig egyéniben a Parlamentben. A maradék, megközelítőleg 3700 szavazat átszámlálása előtt sokan komoly esélyt adtak annak,… Bővebben

Bővebben...