Élesedik a párbaj az érsekvadkerti polgármester és a nógrádi Fidesz között (2.) – Dr. Őszi visszavág

Hetek óta dúl az internetes szócsata az érsekvadkerti polgármester és a nyugat-nógrádi Fidesz-vezérkar között. Legutóbb bekapcsolódott a vitába Barna János közgyűlési alelnök, amire rögvest visszavágott dr. Őszi Attila.

Érsekvadkert polgármestere az „operatív főnök” néhány cinikusnak hangzó jelzőjét kifogásolta, főként a cikkünk első részében is olvasható „teper” és „kilincsel” kifejezéseket, amelyek egyrészt méltatlanok egy felelős politikushoz, másfelől aki tényeket hangoztat, nem ilyen stílusban kommunikál. De hamar rátért a lényegre.

Miután Barna János érvrendszerében a „teljes igazságra” utalt az Érsekvadkertnek megítélt támogatásokkal kapcsolatban, a faluvezető néhány fontos tény pontosítására igyekezett rávilágítani.

Hangsúlyozta, hogy a közgyűlési elnök által összeállított listán szereplő tételek túlnyomó többsége a 2010 és 2019 közötti időszakból származik, azaz a Fidesz-támogatottságú önkormányzati ciklusokból, ezek megvalósításának jelentős hányadát a község jelenlegi irányítói megörökölték, a lebonyolításukkal, elszámolásukkal, kivitelezési nehézségeikkel együtt. Ellenben az elmúlt öt évben látványosan visszaesett a támogatások aránya, dr. Őszi szerint különösen az olyan pályázati források esetében, ahol politikai hátszél, pártkötődés vagy személyes kapcsolatok alapján történnek az elbírálások. A 2020 és 2024 közötti időszakból a Barna-listában nem lelhető fel komolyabb támogatás, vagyis annak ellenére, hogy a község önkormányzata rendszeresen próbálkozott, alig jutott valami pénzmag a falunak.

A polgármester hozzáteszi, mivel a Terület – és Településfejlesztési Operatív Programból származó támogatások uniós alapú pénzügyi források, nem a magyar kormány jóindulatából kapják meg a települések, az állam ezekben csak közvetítő szerepet játszik, azaz a TOP-pénzek Érsekvadkertnek is alanyi jogon járnának, nem „kegyből” kapva. A Magyar Falu Program esetében pedig az alapelemek nem valódi fejlesztéspolitikai támogatások, hanem országos szinten megalkotott „sablonpályázatok”, és egy-egy járda építése, vagy játszótér kialakítása nem pótolhatja egy középület felújítását, esetleg ipari terület létesítését.

Az általános iskola fejlesztései nem tartoznak az érsekvadkerti önkormányzat hatáskörébe

Válaszában dr. Őszi Attila határozottan kijelenti, régóta tapasztalható gyakorlat, hogy a független polgármestereket bünteti a kormányzat, hiszen az elmúlt években számos olyan település járt pórul, ahol nem a Fidesz jelöltje nyert az önkormányzati választáson. „Ez nem csak vélemény, hanem térségi szinten is kimutatható tendencia: ahol fideszes polgármester van, ott bőséges a támogatás, ahol független, ott minimális. A pénzosztás politikai alapon történik” – emeli ki.

A későbbiekben a polgármester kifejti, a Barna János által felsorolt tételek közül az egyházközösségi terek fejlesztése, illetve a Kolping-közösség támogatása kifejezetten egyházi beruházás volt, az önkormányzatnak ehhez semmi köze, míg a faluház korszerűsítésére a helyi hagyományőrző egyesület pályázott, sőt a megjelölt összeg sem felel meg, mert valójában ez a kivitelezés nem 38,9, hanem csupán 6 millió forintból történt. Az általános iskolának megítélt összegek pedig a tankerületi központ hatáskörébe tartoznak.

A továbbiakban dr. Őszi Attila megemlít még néhány technikai részletet, és hangsúlyozza, az élhető települések számára megítélt támogatásokat a kormányzat utasítására minden önkormányzatnak vissza kellett utalnia. A technikai problémák és a visszautalás miatt ezzel Érsekvadkert 46 millió forintot vesztett.

Összegzésként közli a polgármester, hogy a Nógrád Vármegyei Közgyűlés alelnöke ne nézze le az érsekvadkerti embereket! A lakosság ugyanis pontosan látja, hol épül valami és hol nem. „Látják, hogy a falu vezetése próbál tenni, de a központi támogatás hiánya komoly gátat szab a fejlődésnek.”

Végezetül az őt ért „tiszás” váddal kapcsolatban dr. Őszi Attila leszögezi, 2010-ben két oldalas levélben fogalmazta meg, miért mond le a Fidesz-tagságról, ezt a levelet Barna János nyugodt szívvel a nyilvánosság elé tárhatja.

(A politikai párbaj következő fejleményeiről – amennyiben lesznek – természetesen tájékoztatjuk az olvasóközönséget.)

.

Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Hangfelvétel bizonyítja a nyugat-nógrádi fideszes szavazatvásárlást?

Egy héttel az urnazárások után újabb adalékkal szembesültünk, amely megkérdőjelezi az április 12-i országgyűlési választások tisztaságát. Egy kiszivárgott hangfelvétel szereplőinek mondatai arra utalnak, hogy a Fidesz-KDNP részéről szervezett szavazatvásárlás történt a Nógrád vármegyei 2. számú választókörzetben. A hangfelvételt Tóth-Beeri Szilvia tárta vasárnap későn este a nyilvánosság elé facebook-bejegyzésében. A hölgy Nógrád vármegyében él, ám szülőföldjén,… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Egyre erősebb Balla Mihály kárhoztatása

Alig vált április 18-án, szombaton dél körül hivatalossá, hogy Balla Mihály nyerte meg a Nógrád 2. választókörzetben az országgyűlési választásokat, a világhálón tovább folytatódott a honatya intenzív kárhoztatása. Minden kétséget kizáróan igencsak szorult helyzetben van április 12-e éjszakája óta Balla Mihály. A Fidesz-KDNP most már hivatalosan megválasztott egyéni parlamenti képviselője szlogennyelven szólva erős csuklások közepette… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Balla Mihály lett a hivatalos befutó Nyugat-Nógrádban

Bár az átjelentkezők és az idegen országok külképviseletein leadott szavazatok jóvoltából nagyot hajrázott Molnár Zoltán (Tisza), végül nem sikerült utolérnie Balla Mihályt (Fidesz-KDNP) a nógrádi 2-es számú választókörzetben. Így a bukott kormánypárt jelöltje képviselheti Palócország nyugati fertályát újabb négy évig egyéniben a Parlamentben. A maradék, megközelítőleg 3700 szavazat átszámlálása előtt sokan komoly esélyt adtak annak,… Bővebben

Bővebben...