Patakon nyit az idei nyugat-nógrádi szüreti mulatságok sora

Elérkezett a szeptember, és bár Nógrád vármegye nem tartozik a Kárpát-medence komolyabb szőlőtermő vidékei közé, azért a szüreti mulatságok rendre részei az egyes települések őszi programkínálatának.

Szűkebb pátriánkban manapság már csak a keleti és a nyugati szeglet egy-egy szűkebbre szabott vidékén sorakoznak egymás mellett a szőlőültetvények, Pásztó, illetve Szendehely környékén. Bő kétszáz évvel ezelőtt még merőben más állapotok uralkodtak, ám jött a kíméletlen filoxéra-járvány, és lényegében teljesen megszűnt a finom borok alapanyagának termesztése. A hagyományok azonban megmaradtak, és a szüreti felvonulások köré szervezett mulatságok elmaradhatatlanok a nógrádi tájon.

Képünk még a 2010-es évek közepén készült egy pataki szüreten

Ebben az esztendőben a legelsők között a Cserhát nyugati dombjainál Patak nyitja a sort. A plakát szerint szeptember 6-án, szombaton várják a házigazdák a gyönyörű népviseletet öltött falubelieket és a vendégeket. A gyülekező délután fél háromkor lesz a község központjában található főzőkonyha előtt, innen indul háromtól a menetelés, amely a sportpályáig tartó úton három alkalommal is röpke megállót tart, itt természetesen táncra perdülnek a fiatalok és idősebbek. A célba érve a Szent Ambrus Katolikus Általános Iskola, illetve az óvoda gyermekei adnak vidám műsort a szabadtéri színpadon, de lesz a helyszínen őszi fotósarok, valamint borkóstolás is, majd a rendezvényt utcabál zárja.

Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Hangfelvétel bizonyítja a nyugat-nógrádi fideszes szavazatvásárlást?

Egy héttel az urnazárások után újabb adalékkal szembesültünk, amely megkérdőjelezi az április 12-i országgyűlési választások tisztaságát. Egy kiszivárgott hangfelvétel szereplőinek mondatai arra utalnak, hogy a Fidesz-KDNP részéről szervezett szavazatvásárlás történt a Nógrád vármegyei 2. számú választókörzetben. A hangfelvételt Tóth-Beeri Szilvia tárta vasárnap későn este a nyilvánosság elé facebook-bejegyzésében. A hölgy Nógrád vármegyében él, ám szülőföldjén,… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Egyre erősebb Balla Mihály kárhoztatása

Alig vált április 18-án, szombaton dél körül hivatalossá, hogy Balla Mihály nyerte meg a Nógrád 2. választókörzetben az országgyűlési választásokat, a világhálón tovább folytatódott a honatya intenzív kárhoztatása. Minden kétséget kizáróan igencsak szorult helyzetben van április 12-e éjszakája óta Balla Mihály. A Fidesz-KDNP most már hivatalosan megválasztott egyéni parlamenti képviselője szlogennyelven szólva erős csuklások közepette… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Balla Mihály lett a hivatalos befutó Nyugat-Nógrádban

Bár az átjelentkezők és az idegen országok külképviseletein leadott szavazatok jóvoltából nagyot hajrázott Molnár Zoltán (Tisza), végül nem sikerült utolérnie Balla Mihályt (Fidesz-KDNP) a nógrádi 2-es számú választókörzetben. Így a bukott kormánypárt jelöltje képviselheti Palócország nyugati fertályát újabb négy évig egyéniben a Parlamentben. A maradék, megközelítőleg 3700 szavazat átszámlálása előtt sokan komoly esélyt adtak annak,… Bővebben

Bővebben...