A holokauszt áldozatait feltáró projekt indul

A holokauszt magyar zsidó és roma áldozatainak sorsát feltáró kutatási projekt indul Németországban.

Az akkori Magyarországról elhurcolt áldozatok többségének még a neve sem ismert. A Német Zsidók Története Intézet (IGdJ) magyar, román és szlovák partnerekkel együttműködve fogja kutatni, feltárni és megmenteni a feledéstől a deportáltak sorsát.

A projekt résztvevői archívumokban folytatnak majd kutatásokat főleg olyan áldozatokkal kapcsolatokban, akik észak-németországi koncentrációs táborokba – mindenekelőtt Bergen-Belsenbe és Neuengamméba, illetve ezek kihelyezett táboraiba – kerültek, ahol kényszermunkát kellett végezniük a hadigazdaság számára.

A projektet az Európai Unió finanszírozza. A kutatás címe: „Digitális emlékezet- és kutatási kultúra – A magyarországi holokauszt 80 év után”.

Az első kérdés, amely ezen információk hallatán joggal merülhet fel bennünk, hogy: „Egy súlyos lakosságválságos időszakban, amikor a kormány lakosságcserét hajt végre, nem-e inkább a magyar emberek nemzeti identitásának megerősítésére kellene fókuszálni?”.

A második kérdés: „Miért van még mindig jelen a globális térben egy elképesztően erőteljes kettősmérce a világháborús kényszermunkatáborok áldozatainak rendszeres megemlékezéseit illetően, továbbá a média zöme miért nem beszél arról, hogy nem csupán a német nemzetiszocialisták, hanem az orosz kommunisták és az amerikai kapitalisták is üzemeltettek koncentrációs táborokat a világháborúk idején, sőt, az ötlet tőlük ered, ráadásul azok közt még a holokausztnál is véresebb és brutálisabb tömeggyilkosságok árnyékolják be a történelemkönyvek lapjait?”

Persze a történelmet a győztesek írják. De éppen ezért nem szabad elfelejtenünk, hogy nem létezik jó és rossz bűn, csak bűn! Minden bűnt el kell ítélni, a vesztesek és a győztesek, a nemzetiszocialisták, a kommunisták és a kapitalisták bűneit egyaránt. A győztes oldalaknak is kötelességük felelősséget vállalni a rengeteg, többek között magyar áldozatért is, és a történelem azon lapjait is érdemes lenne hasonló lelkesedéssel kutatni.

Forrás: hirklikk.hu; domradio.de

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Aktuális Közéleti Külföld

Interjú Binder Csabával, a Mi Hazánk Ifjai elnökével a Lengyel Függetlenség Menetéről

1. A Mi Hazánk Ifjaival csatlakoztatok a november 11-én megrendezett Lengyel Függetlenség Menetéhez. Milyen célból utaztatok ki? A Mi Hazánk Ifjai 20 fős delegációja már-már szokásosnak mondható módon vett részt idén is a Lengyel Függetlenség Menetén, amelyet november 11-én tartanak Varsóban, és amely Európa legnagyobb nacionalista felvonulása. A Marsz Niepodległości felvonulást sokadik alkalommal szervezi meg […]

Továbbiak
Aktuális Belföld Felvidék Külföld Nógrád

Tiltakozott a Mi Hazánk a vasútlezárások ellen!

A Mi Hazánk Mozgalom parlamenti képviselője, Dócs Dávid és a Mi Hazánk, valamint a Mi Hazánk Ifjai szombaton tiltakozást szervezett a Balassagyarmat-Ipolytarnóc vasútvonal megszüntetése ellen. A tiltakozáshoz jelentős számú résztvevő mellett az esemény közben is többen csatlakoztak, látván hogy végre vannak, akik kiállnak a bezárások ellen. A szombati napon nosztalgia vonat közlekedett az augusztus elsejével a forgalom alól mentesített vonalon. […]

Továbbiak
Aktuális Belföld Közéleti Külföld Történelmi

Binder Csaba beszédet tartott a Mi Hazánk 56-os megemlékezésén 3/3

„De ez az útravaló, hogyan is tud megjelenni a gyakorlatban? Sajnos 2023-ra eljutottunk odáig, hogy a magyar fiatalok, a 18 és 29 éves korosztály közel 40%-a külföldön képzeli el az életét. Ennek rengeteg oka lehet és van is, de egy biztos: ebből a generációból sokan a könnyebb utat akarják választani. De ma mi nem állnánk […]

Továbbiak